A játékipar agresszív marketingjével kapcsolatos kételyek odáig
fajultak, hogy egyre több szülő gondolkodik el azon, akarja-e egyáltalán
gyermekeit játékok közelébe engedni. A teljes játékszer-mentes élet talán túlzásnak
tűnik, de hány szülő volt már tanúja annak, hogy miután gyereke kibontotta a drága
karácsonyi ajándékot, egész nap elbűvölve játszott a csomagolással ügyet, se
vetve az ajándékra..

Liz Hollis újságíró összeállított egy listát azokról az
alapvető játékokról, amelyeknek minden játékpolcon ott a helyük. Ugyanakkor
hangsúlyozza, nem a játék funkciója fontos, hanem az, hogy egy gyerek mit tud
kezdeni vele.

E cikk szerzője – akit gyerekkorában édesanyja eltiltott az ITV-től
(Független Televízió, Nagy-Britannia), hogy megelőzze a reklámok által
gerjesztett szülőnyaggatást – sok boldog emléket őriz űrállomások, babaházak
építéséről, amelyek kellékeit a konyhai nagy „kincsesládából” szerezte. Ebbe a
dobozba vándorolt minden használt tojástartó, joghurtos pohár, „pukkasztós” fólia,
madzag… 

Azok a szülők, akiket megijeszt, hogy „hulladékból” kell kitalálniuk
játékokat, és meg vannak győződve saját kreativitásuk teljes hiányáról, egyre
több könyvsorozat áll rendelkezésre arról, hogyan tudják a felesleges tárgyakat
kreatív módon játékká alakítani, és ismét hasznosítani.

Hasznos forrás a Natural Collection nevű nagy-britanniai
ökoáruházban kapható The Five Miles (Az öt mérföld) sorozat, akárcsak a Development
Education Project (Fejlesztési Oktatás Projekt) online könyvesboltja. A Natural
Collection és a független lemezboltok kínálatában megtalálható a Putuyamo lemezsorozat, amelyet
kifejezetten gyermekeknek terveztek, hogy a korukhoz illő dalokon keresztül
megismertessék velük a világ különböző tájainak zenéjét. 

A nagyobb kerttel rendelkező szerencsés családok vagy azok,
akiknek van beleszólásuk közösségi játszóterek kialakításába, beszerezhetik a Forestry
Comission (Erdészeti Közösség) által kiadott gyakorlati útmutatót. Ez alapján
természetes anyagokból építhetnek olyan játszóteret, amely serkenti a gyerekek
képzelőerejét és kalandvágyát, emellett kiváltja az egyhelyben ülős, elhízást
elősegítő játékkonzolok kultúráját. A kalauz angol nyelven letölthető itt.

A szülő dilemmája természetesen az, hogy milyen messzire mehet
el a tiltakozásban a játékipar alattomos marketingjével szemben, miközben félti
csemetéjét a megvető pillantásoktól, amiért nincsenek meg neki a
beilleszkedéshez „szükséges” játékok. Minden szülő szeretné elkerülni az
érzést, hogy megadta magát a közösség nyomásának, de ehhez rendkívül
érzékenységgel kell felismernie gyermeke közelében az erőszakoskodást és a
kirekesztést. Továbbá erős erkölcsi támogatást kell nyújtania, ha gyereke nem
illik bele az őt körülvevő társaságba.

Új betegség a természethiány

Az angliai gyerekek több mint egyharmada rendelkezik saját
számítógéppel vagy laptoppal, kétharmada pedig játékkonzollal, és egynegyedük
szülői felügyelet nélkül internetezhet. A televízió, a számítógép és a játékkonzolok
előtt töltött időt összegezve átlagosan napi 5 órát és 18 percet töltenek
képernyő előtt, ami összesen évi 2000 órát jelent. Ez hozzávetőlegesen
másfélszer annyi idő, mint amit családjukkal töltenek, és több mint kétszerese
az iskolában töltött időnek.

A képernyő már nem nevezhető „elektronikus bébiszitternek”,
amely hosszabb-rövidebb ideig lefoglalja a gyerekeket, ugyanis ők már teljesen
elmerülnek ebben a világban. A gyermekkor megszokott mintái teljesen
megváltoztak, a mai gyerekek korában már a reklámok világa dominál.

Ennek egyik következménye a „természethiány” (nature deficit
disorder). A legújabb kutatásokból kiderül, hogy a 8 éves gyerekek átlagosan
25%-kal több Pokémon karaktert ismernek fel, mint vadállat fajt. A zoológusok
fanyar humorú következtetése pedig az, hogy a Pokémon alkotói sokkal jobb munkát
végeznek a figyelemfelkeltésben, mint a természetvédők.

Készült az Ethical Consumer 2009. november/decemberi
számában megjelent cikk alapján. Közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította:
Nádor Judit.

Kép [cc] debbie