fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Újraindult az erdei kisvasút Szob és Márianosztra között

Több mint 30 éves szünet után a Börzsönyben újra beindult Szob és Márianosztra között az erdei kisvasút.

Berki Zoltán, a Márianosztra-Szob Erdei Kisvasútért
Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, hogy a hajdan kövek szállítására
kiépített keskeny nyomtávú kisvasúton az elmúlt évtizedekben megszűnt a
közlekedés, a vonalon az enyészet lett úrrá, a sínek egy részét színesfém-tolvajok
felszedték. Közös összefogással 2002-ben a nagybörzsöny-nagyirtáspusztai nyolc
kilométeres szakaszt azonban lelkes aktivisták helyrehozták, és itt megindult a
forgalom.

A szobi önkormányzat uniós pályázaton 600 millió forintot
nyert el, s ebből hozták helyre most a Szob és Márianosztra közötti 6
kilométeres szakaszt, ahol három kocsiból és egy mozdonyból álló szerelvény
viszi ezentúl a hétvégeken a romantikus környezetbe kirándulókat. Az alapítvány
és az önkormányzat most kormánydöntésre vár. Amennyiben kiemelt beruházásként
kezelik a kisvasutat, úgy újabb uniós forrásokért lehet pályázni, hogy másfél
milliárd forintból az egész 20 kilométeres pályahosszon helyreálljon az eredeti
forgalom – utalt rá az elnök. E program részeként a Nagybörzsöny-Nagyirtás
közötti szakaszon is végleg korszerűsíteni lehetne a vonalat. Ennek
eredményeként Szob és Nagybörzsöny között pöföghet majd a vonat.

Évi 80 ezer turistával számolnak a szakemberek. Ennek azért
is nagy a jelentősége, mert itt egy elmaradott térségről van szó, ahol kevés a
munkalehetőség, és éppen a turizmus hozhatja meg a megélhetést az itt élőknek.
A terv szerint a Börzsönynek ezt a vidékét az ökoturisztika központjává
fejlesztik, ahol az erdei környezetben a lovaskocsis, a biciklis és a gyalogos
kirándulás lehetősége vonzhatja ide a vendégsereget.

 

Forrás: MTI

Kép [c] Kolvalcsik Tamás, Szűcs Zoltán – www.kisvasut.hu

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás