fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Új ökologót vezetett be az EU

Az új, egységes logót minden európai uniós ökológiai termesztésből származó élelmiszeren fel kell tüntetni. A mostani szabályozás, ez eddigiektől eltérően, az akvakultúrából származó termékekre is vonatkozik

2010. július 1-jén léptek hatályba a bioélelmiszerek címkézésére vonatkozó új uniós szabályok, így például az EU új ökológiai logójának feltüntetésére vonatkozó követelmény.

Az „eurolevél” logót ezentúl kötelező megjeleníteni minden olyan előre csomagolt bioélelmiszeren, amelyet az EU valamely tagállamában állítottak elő, és megfelel a szükséges előírásoknak. Az uniós címke mellett változatlanul szerepelhetnek egyéb magán-, regionális vagy nemzeti logók.

Az uniós logó használata továbbra sem kötelező a nem csomagolt, valamint az importált biotermékek esetében. Az új szabályozás értelmében az ökocímkén kívül kötelező feltüntetni a termék összetevőinek származási helyét, és az ellenőrzésért felelős szerv kódszámát is. A gazdasági szereplőknek két éves átmeneti időszak áll rendelkezésükre ahhoz, hogy maradéktalanul eleget tegyenek az új címkézési szabályoknak.

A Dušan Milenković, német diák által tervezett logó az online szavazás egyértelmű győzteseként került ki az EU művészet szakos hallgatóinak kiírt versenyből.

 

Új szabályok az ökológiai akvakultúra területén

Az új szabályozás lefedi a halak, a kagylófélék és a tengeri moszatok ökológiai akvakultúrás termelését is. A szabályozás az egész EU-ra érvényes feltételeket határoz meg az akvakultúrás termelési környezettel, a bio és nem bio egységek elválasztásával, valamint az állatjólléti követelményekkel kapcsolatban, ideértve a maximális állománysűrűséget is, mint az állatjóllét mérhető mutatóját. A szabályok azt is előírják, hogy tiszteletben kell tartani a biodiverzitást, és megtiltják, hogy az ívást mesterséges hormonokkal idézzék elő. Az állatokat ökológiai takarmánnyal kell táplálni, amely kiegészül a fenntarthatóság elvét figyelembe vevő halászatokból származó haltakarmánnyal. Külön rendelkezések vonatkoznak a kéthéjú kagyló és a tengeri moszat termelésére.

Az EU a világ legnagyobb tengeriélelmiszer-piaca. 2008-ban a világ 225 hivatalosan is elismert ökológiai akvakultúrájából 123 működött Európában. Ez a világszintű termelés csaknem felét jelentette (50.000 tonna). A termelésben élen járó öt tagállam az Egyesült Királyság, Írország, Magyarország, Görögország és Franciaország. A legelterjedtebb halfajta a lazac.

 

Forrás: Európai Bizottság

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás