fbpx

| Perényi Zsófia

Tudatos vásárlás gyerekeknek

A TVE általános iskolásoknak tartott oktatást a Budapesti Művelődési Központ Zöld tömb programjának keretében. Az órákon a tudatos vásárlás elméleti alapjai mellett hangsúlyt fektettünk a gyakorlati tudnivalók játékos átadására is. 

 

Még tavaly érkezett hozzánk a felkérés a Budapesti Művelődési Központ munkatársaitól, hogy tartsunk öt napos oktatást általános iskolásoknak a tudatos vásárlásról a Zöld tömb-élhetőbb panel program keretében. A témahét végül két részletben valósult meg: 2012. február 19-21. és február 26-27. között. Minden nap más iskolában jártunk, ahol 5-8. osztályosok vettek részt a rendhagyó órákon.

Reggelente csillogó szemű kisdiákok vártak minket, akikről kiderült a bemutatkozáskor, hogy szinte mindegyikük vásárolt valamit az előző napon. Kérdésünkre a péksütemény, ruha és üdítő szavak kerültek elő, de többször is említették a chips, kóla, csoki és energiaital négyest, amelyek úgy tűnik, hogy alapvető élvezeti cikkek közé tartoznak a kisiskolások körében. Az alapok tehát adottak voltak, 5 tanóra állt rendelkezésünkre, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődést a környezettudatos életmód és tudatos vásárlás iránt.

Az első órán a bemutatkozó beszélgetés és a tudásfelmérő teszt kitöltése után a túlzott fogyasztás alapproblémáira tereltük a szót. Átbeszéltük az ökológiai lábnyom fogalmát, majd az életmódunkat leginkább befolyásoló területek (háztartás, élelmiszer, közlekedés és üdüls) környezeti és társadalmi hatásait.

A második órát a Tudatos Vásárlók Egyesületének 12 pontjával folytattuk, hiszen ezeknek az alapelveknek a betartásával még a „kezdők” is könnyen tudatos vásárlókká válhatnak. Az elméleti bevezető után a gyerekek közösen értékelték a pontokat. Az öt nap tapasztalatai alapján elmondható, hogy a cetli írás tűnt a legegyszerűbbnek, míg szerintük a legtöbb idő-, pénz- és energia ráfordítással a termékek tartós használata jár. Az órát kisfilmmel zártuk, ami nagy sikert aratott.                       

Harmadik órán az egészséges táplálkozással foglalkoztunk, közösen gyűjtöttük az ötleteket arról, hogy miként lehet egészségesen táplálkozni, melyek az egészséges élelmiszerek. Miután a gyerekek megtudták, hogy a vitaminok mire jók, és milyen élelmiszerekben találhatóak meg, áttértünk az élelmiszertermelés környezeti hatásainak megbeszélésére. Egy kisfilm segítségével mutattuk be, hogy mi az összefüggés az élelmiszertermelés és a klímaváltozás között. A negyedik órában játékos feladatok következtek, az élelmiszerkilométerek és az idénynövények témájával foglalatoskodhattak a gyerekek.

A Budapesti Művelődési Központ “Zöld Tömb – élhetőbb panel” kampányáról bővebben:
www.zoldtomb.hu

A napot fogyasztóvédelmi alapismeretekkel zártuk, amelyenek segítségével a kisdiákok környezettudatos termékcsomagolást készítettek. Védjegyek, címkék és leírások kerültek a dobozokra; született bioélelmiszer csomagolás, környezettudatos étkészlet és natúrkozmetikum is.

Mielőtt elbúcsúztunk a gyerekektől, megkérdeztük, hogy mit fogadnak meg a nap során elhangzott tanácsokból. Nagyon sokan vállalták, hogy ezentúl cetlit fognak írni vásárlás előtt, de népszerűnek bizonyult a szelektív hulladékgyűjtés és az egészséges táplálkozás témája is. Jó volt látni, hogy egy nap alatt mekkora változás érhető el a gyerekeknél: az ötödikes Ricsi például megígérte, hogy nem iszik energiaitalt. Mondjuk kezdetben egy napig….

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás