fbpx

| Tudatos Vásárló

Továbbra is dinamikusan nő a tudatos vásárlás

A tudatos vásárlás szinte minden fontos területen növekedett 2015 és 2017 között. De melyik terület a sztár?

 


Az adatok három év fogyasztási adatainak összegét mutatják a 2015-2017 közötti időszakban. Minden olyan fogyasztói döntést igyekeztünk bevonni a vizsgálatba, amely révén csökken életmódunk ökológiai lábnyoma vagy hozzájárulunk mások jólétéhez, tekintet nélkül arra, hogy ezeket a döntéseket milyen szándékkal hozták. A második Jelentés 2018 év végén jelent meg, ennek oka, hogy sok hivatalos adatközlő csak 2018 harmadik vagy negyedik negyedévében hozta nyilvánosságra 2017-re vonatkozó adatait, ezeket meg kellett várnunk.

 

Tojástól a napelemig

Négy fő területet néztünk meg közelebbről, amelyek életmódunk legsúlyosabb környezeti hatását adják: élelmiszerfogyasztás, lakásfenntartás, közlekedés és szabadidő, és  összesítettük az értékalapú pénzügyek értékét is. Az élelmiszer témakörén belül a bio- és a Fairtrade (méltányos kereskedelem) termékek piacát, a szabadtartásos csirke és tojás fogyasztását, a termelői piacok és a közösségi mezőgazdálkodás forgalmát mértük. A közlekedés és szabadidő területén a biciklizésre, az alternatív meghajtású autókra, közösségi közlekedésre és az ökoturizmusra fordított forintokat összesítettük. A lakásfenntartási kiadások között az energiahatékony háztartási eszközökre, a napelem beruházásokra és a javítószolgáltatásokra költött összegek szerepelnek. A pénzügyek két fő mutatója az értékalapú bankoknál elhelyezett betétek összege, illetve a fenntarthatósággal összefüggő területekbe befektetett pénzösszegek, ezeket etikus befektetésekként tarjuk számon. Az első Jelentésben szereplő bojkottok értékét ezúttal forráshiány miatt nem mértük. A 2. jelentésben amellett, hogy felmértük a legutóbbi, 2017-es, évre vonatkozó adatokat, az alternatív üzemanyag-meghajtású autók és az etikus befektetések mutatóit visszamenőleg is pontosítottuk, mert a legutóbbi adatgyűjtés óta pontosabb adatok váltak hozzáférhetővé.

 

Majdnem minden nő

2015-2017 között 1242 milliárd forint volt a tudatos vásárlói döntések értéke. Ebből élelmiszerre 350 milliárd, lakásfenntartásra 273 milliárd, közlekedés és szabadidőre 338 milliárd, pénzügyekre 94 milliárd forint jutott. A Jelentés azt mutatja, hogy egyre több fogyasztó választja a fenntartható, felelős megoldásokat – szinte minden vizsgált területen dinamikusan nő a fenntartható fogyasztásra költött összeg. Az előző periódus, a 2014-2016-os értékhez képest 4%-os növekedést tapasztaltunk. A legutolsó két év, 2016 és 2017 között 11%-os volt a növekedés, tehát az etikus fogyasztás piaca az inflációt meghaladó mértékben nőtt.

 

A legnagyobb piacok: élelmiszer, energiahatékonyság, közlekedés

Az 1242 milliárd forintból a legnagyobb szeleteteket képviselő terület a piacok és biopiacok forgalma (317 milliárd) volt, amelyet az energiahatékony háztartási eszközök piaca (200 milliárd) és a közösségi közlekedés (188 milliárd) követett. Meg kell jegyeznünk, hogy a háztartási eszközökre vonatkozó mutató utolsó évére csak inflációval korrigált megelőző évi adatunk van, a valóságban erről valószínűsíthetően nagyobb számról van szó. Ahogy az előző jelentésben, most is kiemelnénk, hogy a piacok és biopiacok a fenntartható élelmezés fontos bástyái, de a piacok átalakuló kínálata egyre kevésbé tükrözi a fenntarthatóságot. Amellett, hogy virágkorukat élik a helyi és kézműves piacok, a tipikus mai piacok kínálatában sokszor megjelennek a szezonon kívüli, sokat utaztatott és nagyüzemi körülmények között előállított élelmiszerek – ezek kiszűrésére az összesített forgalomból sajnos nincs módszerünk.

 

A középmezőny szereplői az értékalapú bankolás és az alternatív meghajtású autók (86-86 milliárd), a biciklik (55 milliárd), a háztartási napelemek (37 milliárd), a javítószolgáltatások (35 milliárd), valamint a bioélelmiszerek (22 milliárd).

A legkisebb szegmensek az ökoturizmus (8 milliárd), az etikus befektetések (7 milliárd) a szabadtartásos baromfi és tojás (6 milliárd), a méltányos kereskedelem (4 milliárd) és a közösségi mezőgazdaság (264 millió).

 

A 2016 és 2017 közötti adatokban három mutató kivételével mind növekedést tapasztalhatunk. A legnagyobb vesztes az ökoturizmus, amelyet a nemzeti parkok ökoturisztikai célpontjainak látogatottságával mértünk, ahol 2016 és 2017 között 17% volt a becsült csökkenés. A javítószolgáltatások forgalma 7%-kal, a termelői piacoké pedig 1%-kal csökkent.

 

Sztárként növekednek: Fair Trade, alternatív autók, napelemek

Rakétaként lőtt ki az egyik legkisebb szegmens, a méltányos kereskedelem, a Fair Trade. 2016 és 2017 között mintegy meghétszereződött a piaca. A növekedés legfőbb oka, hogy 2014 óta globálisan bővül a Fairtrade minősített termékek köre. Míg korábban azok a termékek kaphattak minősítést, amelyeknek minden lehetséges összetevője méltányos kereskedelemből származott, 2014-től azok a termékek is beléphettek a minősítő rendszerbe, amelyeknek csak a kakaó vagy a cukor összetevője minősített. 2017-re a magyar piacon is tömegével jelentek ezek a termékek, elsősorban a diszkontláncokban.

A növekedés másik fő összetevője, hogy a különböző élelmiszerkereskedelmi láncokban, illetve feldolgozott élelmiszereket áruló drogériákban egyre több sajátmárkás terméknek van Fairtrade minősítése. Továbbra is fontos piaci tény, hogy az ÖMV benzinkutakon csak méltányos kereskedelmi kávét lehet kapni.

Az alternatív meghajtású autók piaca (elektromos, hibrid és egyéb alternatív) majdnem megduplázódott: 2016 és 2017 között 95%-os növekedést mutatott. A látványos fejlődés oka az elektromos autókra adott maximum 1,5 milliós állami támogatás, és valószínűleg a választékbővülés is szerepet játszott a piac bővülésében.

A szintén robbanásszerű növekedést láttunk a háztartási méretű napelemek piacán. A MANAP Iparági Egyesület tájékoztatása szerint2016 és 2017 között a piac 61%-os növekedést produkált. Ennek oka, hogy 2017-ben az általános világpiaci árcsökkenés hatása további enyhe rendszerárcsökkenést eredményezett a lakossági napelemes rendszerek magyar piacán – azaz kevesebbe kerül napelemet telepíteni.

10% fölötti növekedést láthattunk a biciklik, az értékalapú bankolás és az etikus befektetések piacán is. Az etikus befektetések piacán fontos változás volt, hogy a korábbi három helyett négy fenntarthatósággal összefüggő befektetési alapot vizsgáltunk. A növekedést azonban nem az új alap megjelenése okozta, hanem az alapok teljesítménynövekedése. Az új alap korábban is létezett, de kimarad a számításokból, ezért azokat visszamenőlegesen is korrigáltuk.

 

A teljes jelentés letölthető a cikk aljáról.

 


Ha te is egy vagy a több mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését.

 

Rendszeres havi 1.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000 Ft adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

 

Bármennyit adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete

Bank neve:    Magnet Bank

Számlaszám:    16200106-00108490-00000000

IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000

Swift: HBWEHUHB

Köszönjük a támogatást!


 

 

Ezt a tartalmat az International Visegrad Fund támogatta. ‘V4 Cooperation for moving forward fair trade as a socially innovative economic model’ (21810223).

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás