fbpx

| Kerekes Anna

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Tippek sikkes és etikus ruhatárhoz

Szeretnéd tudni, melyek a „jó” márkák, hol érdemes vásárolni – vagy épp hol ne? Sajnos nem olyan egyszerű jó és rossz kategóriákba sorolni a divatcégeket.

 

Érthető, hogy amikor vásárolni akarunk, akkor azt a lehető legjobb módon szeretnénk tenni. Ebben segít az alábbi néhány tanács. A ruhaiparban dolgozók emberi jogait védő Clean Clothes Campaign (CCC) összeállította, hogy hogy mire figyeljünk oda vásárlásaink során, ha a ruhaiparban dolgozók érdekeit is figyelembe szeretnénk venni. Ez néha nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

 

Cselekedj

A legfontosabb, hogy ne csak úgy tekintsünk magukra, mint fogyasztókra, hanem mint tudatos állampolgárokra, akik törődnek azzal, hogy a termékek, amelyeket megvásárolnak, milyen körülmények között készültek.

Minden egyes tett számít! Adj hangot aggodalmadnak, hogy mennyire nem tartják tiszteletben a munkások jogait és mond el a cégeknek, hogy olyan termékeket látnál szívesen a polcokon, amelyek gyártása során ezekre is figyelnek. Ha elég sok ember tesz így, akkor együtt sikerülhet meggyőzni a gyártókat, hogy tegyenek a munkások jogaiért is. Hallottunk már olyan divatcégről, amelyik azért kezdte el átvilágítani az ellátási láncát, mert a fogyasztói megkérdezték: mennyit is kap a pólót varró munkás a póló 30 eurós árából?

 

Vásárolj valóban „etikus” terméket

Rengeteg olyan márka van, amely etikusnak hirdeti magát. Ezek általában más-más szempont alapján nevezik magukat etikusnak, legyen az valamilyen környezeti szempont, bio- vagy fair trade pamut használata vagy épp a munkások jogainak figyelembevétele. Ilyenkor fontos lenne, hogy ezek a gyártók láthatóvá tegyék milyen szempontból etikusak, és hogy ennek milyen valódi hatása van a munkafolyamatokban részt vevő munkásokra.

Nagyon sok márka állítja magáról, hogy etikus, annak ellenére, hogy sokszor csak néhány környezeti szempontnak felelnek meg, másnak nem. Ha a munkások jogait is szeretnéd támogatni, akkor előtte mindig járj utána, hogy a márka, amit vásárolni készülsz figyelembe veszi-e ezeket is. Ebben segít a CCC egyik legutóbbi riportja, amelyről korábban írtunk. Némi utánajárással könnyen találhatsz információkat erre vonatkozóan az interneten.

Egyik márka sem tökéletes, ha a dolgozók jogairól van szó, de vannak, akik mégis többet tesznek az ügyben. Azzal, hogy tőlük vásárolsz, egyfajta visszajelzést adhatsz nekik, hogy jó úton haladnak és folytassák, amit eddig is tettek.

Milyen egy „jó” márka:
– nincs kényszermunka
nem dolgoztat gyerekeket
nincs diszkrimináció
a munkaórák számát maximalizálják
biztonságos és egészséges munkakörülményeket teremt
a béreket a létminimumhoz igazítja
foglalkoztatási biztonságot ad
kollektív szerződéshez való jogot biztosít

 

A használt ruha is egy lehetőség

Egy másik megoldás, ha turkálókban vásárolsz, kölcsönkérsz vagy épp cserélsz ruhákat. Ezzel jelentősen csökkentheted az újonnan vásárolt ruhák számát, így azokat nem kell minden egyes alkalommal legyártani. Ez a hozzáállás segít abban is, hogy elkerüld a tárgyak túlzott felhalmozását.

A fent említett dolgok nem oldják meg egyből a ruhaipar problémáit és sajnos nem is ilyen egyszerű a kép. Sokaknak, akik itt dolgoznak ez az egyetlen lehetőségük a munkára. Ha kevesebb új ruhát vásárolunk, akkor kevesebbet kell legyártaniuk a munkásoknak ugyanannyi idő alatt, amivel csökken a rájuk nehezedő nyomás és így javulhatnak a munkakörülmények is. Ez viszont a munkahelyek elvesztését is jelentheti sokak számára.

 

 

Mindig van jobb választás

Tehát a válasz nem egyszerű. Viszont vásárlásaink alkalmával, legyen az új vagy használt ruha, jó ha mindig szem előtt tartjuk tetteink hatásait. Csak egy hosszú távú megoldás tudna változtatni a mostani helyzeten, amihez olyan változásokat kell bevezetni az előállítási folyamatban, ami után a munkások jogainak védelmét már alapvetőnek tekintik.

 

 

A Clean Clothes Campaign anyagai alapján

Fotó: Minnesota Historical Society, Flickr

 

 

 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás