fbpx

| Tudatos Vásárló

Teszt: szegélynyíró, fűnyíró

16 szegélynyírót tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A tesztből kiderült, hogy ha könnyű terepre szánjuk, akár 20 ezer forintért is kaphatunk elfogadható minőséget, de gyomos, magas füvű kert esetén már érdemes nagyobb beruházásban gondolkodni.
 

A fűnyíróval nehezen elérhető szűk helyekhez praktikus, ha van egy szegélynyírónk, így a kerítés mellett, bokrok alatt, járdaszegély mentén vagy a nehezen mozdítható kerti bútorok mellett is le tudjuk vágni a füvet a kertünkben.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 szegélynyírót tesztelt laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen. Vizsgálták, hogy mennyire jól lehet velük füvet vágni különböző terepen, milyen könnyen használhatók, mennyire könnyű adagolni, cserélni a damilt/pengét, milyen könnyű összeszerelni, mennyi ideig bírja az akku.

 

A tesztelt készülékek ára 10 ezer és 75 ezer forint között mozog, közel fele-fele arányban volt köztük vezetékes és akkumulátoros szegélynyíró.

Az összes szempont alapján két akkumulátoros készülék, egy Honda és egy Black & Decker, ért el kiemelkedő eredményt, mivel könnyű használni őket, gyorsan és hatékonyan tudunk velük füvet vágni járdaszegély mentén, kerítés mellett, de a sűrű, magas füvet és az erősebb gyomnövényzetet is jól viszik. Hátrányuk, hogy 4,5 kg-mal viszonylag nehéznek számítanak, de legfőképpen drágák, mindkettő 65-75 ezer forintos árkategóriába tartozik.

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt  >>>

Jó hír a vékonyabb pénztárcájú kertészkedőknek, hogy az ár ezeknél a készülékeknél sem irányadó. Míg 15-30 ezer forintért is kaphatunk olyan vezetékes szegélynyírót, amely a legtöbb terepen viszonylag jól teljesített, (61-67%-ot értek el összesítve) és viszonylag könnyű 2,5 kg-os, de van olyan 35-70 ezer forintos gép, amelyik nem hozza ezt a szintet.

Amennyiben egyszerűbb munkálatokra szeretnénk szegélynyírót beszerezni, vagyis leginkább csak gyepszegély igazításhoz, esetleg kerítés/fal/kerti bútor menti munkálatokhoz van szükségünk rá, nem feltétlenül kell sok tízezer forintot áldoznunk rá. A tesztben egy olyan termék volt, amelyik mintegy 20 ezer forintért kapható, és mindhárom fenti szempont alapján legalább közepes értéket ért el.

A sűrű, magas füvet, erősebb gyomnövényzetet viszont már csak a komolyabb készülékek viszik igazán jól, ezért ha elsősorban ilyen célra szánjuk, érdemes jobban a zsebünkbe nyúlni. Ennél a két tesztszempontnál 4 készülék kapott közepesnél jobb pontot, áruk 30 ezer és 75 ezer között mozog.

 

Kép: pixabay.com

 


Ha te is egy vagy a több, mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését. Hozzunk létre együtt egy megújult tudatosvasarlo.hu-t.

 

Így tudsz hozzájárulni Te is, hogy összegyűljön a 3.000.000 forint 2018. december végéig.
 

Segíts kisösszegű rendszeres havi adománnyal. Most! 

Rendszeres havi 1.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000FT adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség, főleg ha rögtön jön. 

   

 

Bármennyi pénzt adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete

Bank neve:    Magnet Bank

Számlaszám:    16200106-00108490-00000000

IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000

Swift: HBWEHUHB

 

Köszönjük az eddigi támogatásokat, az eddig összegyűlt összegről és a gyűjtés állásáról itt találsz további információkat.

 

Köszönjük, hogy velünk vagytok!

 


Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás