fbpx

| Bajomi Bálint

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Tessék csak! Ahol több pénz marad helyben

A Tessék csak! közösségi vásárlómozgalom 2013 szeptemberében indult a hangulatos miliőjéről híres budapesti Wekerle telepen. A program célja, hogy a wekerlei lakosok jobban megismerjék a helyi boltokat, a közeli őstermelőket, és a nagy bevásárló központok helyett inkább náluk vásároljanak.

Az Ernst F. Schumacher „A kicsi szép” című könyvének szellemében indította útjára Szeghi Gábor a Tessék csak! kártya mozgalmat.

„Nem szeretem a hipermarketeteket. Túl nagyok, az ember szinte eltűnik bennük, és a hatalmas árutömegben nehéz megtalálni azt, amit az ember éppen keres. Építészetileg se túl kreatívak: mindegyik egy-egy óriási cipős dobozra hasonlít. Nincs természetes fény, mesterségesen világítják meg az épület belső terét. Az akciókkal becsalogatják a vásárlókat, akik aztán persze egy csomó másik terméket is meglátnak és megvásárolnak.

A fizetés futószalagon történik. Mindig sajnálom a pénztárosokat, akik egész nap végzik a monoton munkát és hallgatják a vonalkód-leolvasó folyamatos pittyegését. Az áruházban nem nagyon lehet kérdezni, nehezen találunk olyan munkatársat, aki érdemben válaszolna az ember kérdésére. A legtöbb árut nagy távolságokra szállítják kamionokkal – így jut el hozzánk a hollandiai répa és januárban a spanyolországi eper. Ez a szállítás nagy környezetterhelést okoz.

 

Szeghi Gábor az ötletgazda (Fotó: Bajomi Bálint)

Egy kisbolt vagy a helyi termelői piac viszont sokkal hangulatosabb és emberléptékű. A visszatérő vásárló napi kapcsolatban van az eladóval, akár egy kicsit beszélgethet is vele, amikor megveszi a tejet. Innen indul a hétköznapi környezetvédelem: az ember nem autózik ki a város szélére, hogy bevásároljon, hanem fogja a kosarát, a tejesüvegét, és lesétál a tejboltba, ahol megtöltik neki az üveget. Ezzel megspóroljuk a környezetnek az autó szén-dioxid-kibocsátását és a tej csomagolásából se lesz plusz szemét.” – vélekedik az ötletgazda.

 

Pónilovaglás, kerámia, kisbolt

„Tudod, hogy a közvetlen környezetedben hol lehet a legszebb húst és a legfinomabb zöldséget venni? Tudod, melyik cipész dolgozik határidőre vagy ismered a legmegbízhatóbb kisboltost? Ha igen, oszd meg másokkal is, hogy mindenki a jó helyen költhesse a pénzét! (…) Te jó áron vásárolhatsz emberhez méltó körülmények között, ennek következtében pedig több pénz marad helyben, a helyi ügyekre!” – a szórólapján így reklámozzák a Wekerletepen működő Tessék csak! kártyarendszert.

Aki kiváltja a kártyát,  kedvezményt kap a Wekerletelep területén lévő kisboltokban és iparosoknál. A program profilja elég tág: van benne kisbolt, nyelviskola, pónilovaglás, keramikus. Néhány példa a kínált szolgáltatásokra: Biciklisti kerékpár műhely, Lajosmizsei Sajtműhely, DenTotal Fogászat, Harmónia Kuckó gyógymasszőr.

Jellemzően 5-10 % kedvezményt kaphatnak a vásárlók kártyájuk felmutatásával. A rendszerhez egy internetes felület is tartozik, ahol helyi hírekről és akciókról lehet értesülni, és böngészni lehet a résztvevő vállalkozások között.

Jelenleg 35 boltos, szolgáltató és 300 vásárló tagja van a rendszernek. A vállalkozásokat a lokálpatriotizmus motiválja a részvételre, ezenkívül a program által ismertebbek lesznek a helyiek körében, és reklámfelületet is kapnak. A boltosok, szolgáltatók szimpatizálnak a Tessék csak! szellemiségével, és támogatják a wekerlei rendezvényeket: a kis piacot népszerűsítő disznóvágást és termelőlátogatást, illetve a Garázsvásár fesztivált.

Fotó: Szeghy Gábor

A vevő megfinanszírozza a boltok reklámköltségét

Szeghi Gábor a kártyák eladásából finanszírozza a rendszer működését, amelyet eredetileg 10-15 agglomerációs településre terveztek. Ha egy ekkora területen be tuják indítani, akkor „elbír” majd egy teljes állású munkatársat a rendszer.

Wekerle túl kicsi a rentábilis működéshez, így a kezdeményezés egyelőre próbafázisban van. Tervezik, hogy bővítik a programot, így több irányba elindult a tárgyalás, előkészítés.

A kártya megvásárlásával a vevő megfinanszírozza a boltok reklámköltségét, cserébe kedvezményesen vásárolhat, így végül akár a kártya árának többszörösét is visszakapja. Szeghi Gábor elmondása szerint a résztvevők válogatása során az volt a cél, hogy lokális legyen a termelés, ne kelljen száz kilométert közlekednie az árunak. A kisboltokat preferálta a nagyáruházakkal szemben. „Ezek a cégek önállóan nem tudnának reklámozni, közösen viszont igen” – mondta Szeghi Gábor. 

 

Kép: Bajomi Bálint, Szeghy Gábor

 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

 A cikk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás PTKF/1230/2015 jelű pályázat keretében készült.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás