fbpx

| Tudatos Vásárló

Mitől fogok végre jól aludni?

A fokozott munkaterhelés, tartós stressz miatt nem csoda, ha tele vagyunk feszültséggel, és ezért nehezen alszunk el. Pedig a pihentető, regeneráló alvás hiányát mind az egészségünk, mind a bőrünk és a kinézetünk is megszenvedi.

Egy jó matrac sokat segít A TVE-nél 6 különböző márkától 40 (rugós, hab, hibrid, latex) matracot teszteltünk laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt.
A részletes teszteredményt előfizetéssel itt nézheted meg

A háziorvosok szerint minden negyedik beteg alvászavarban szenved. Alvászavarról beszélünk akkor, amikor az alvásigény és az alvásképesség közötti egyensúly megbomlik. Ráadásul, Magyarországon az emberek közel 10%-a krónikus inszomniától szenved: legalább három hónapon keresztül többször alszanak rosszul, mint jól, annak ellenére, hogy egyébként lenne lehetőségük aludni. Az éjszakai alvászavart nappali tünetek is kísérik – koncentrációs zavar, nyűgösség vagy a hangulati ingadozás jelentkezhet. Fontos, hogy ilyenkor orvoshoz forduljunk, hiszen mindemellett az alvászavarunk magas vérnyomás, pszichiátriai betegségek jele is lehet.

Az alvás megszépít

Hidratáló krémekkel, szérumokkal csak a nedvek hiánya miatti ráncok „tölthetők” fel. A tartós stressz és a kialvatlanság miatt fokozatosan kialakuló mélyebb barázdákat,­ amelyek az arcizmok megfeszítettségéből adódnak, valójában csak a pihentető alvás képes enyhíteni. A bőr ideáis esetben éjjel regenerálódik: ekkor piheni ki és dolgozza fel azt a stresszhatást, amely napközben éri. Egy vizsgálat megállapította, hogy a sejtosztódás mértéke a bőrben és a vérben alvás közben 200-300%-kal növekszik, és éjjel egy órakor éri el a tetőpontját.

Akik rendszeresen, megfelelő időben jól kialusszák magukat, sokkal fiatalabbnak néznek ki, mint azok, aki éjszaka élik az életüket. Az alvásidőben választódik ki a szomatotrop növekedési hormon, amely egyebek mellett a bőr és az izmok regenerálódásában is fontos szerepet játszik. Ha valaki túl keveset vagy nem elég mélyen alszik, akkor ennek a hormonnak a termelődése is zavart szenved, ami szinte azonnal láthatóvá is válik a bőrön.

Mi a gond az altatókkal?

A legtöbb altató sajnos megzavarja az alvás természetes ciklusát. Ennek bizonyítéka, hogy bár szedésük mellett eleget alszik az ember, mégis fáradtan ébred. Az altatókkal azért is érdemes csínján bánni, mert könnyen hozzászokhatunk.

Az alkohol sem segít

Alkohollal este már nem érdemes lazítanunk a stressz: az alkohol ugyan valóban elaltat, a bomlástermékeknek azonban ébresztő hatásuk van – magyarázza egy az alávszavarokról szóló cikkben dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

Kell az esti rutin

Az alvásproblémák sok esetben már attól is elmúlhatnak, ha rendet teremtünk magunk körül. Például, ha a nyomasztó elintézendőket szortírozzuk, kiválasztjuk a lényeges és sürgősen elvégzendő feladatokat, és csak azokkal foglalkozunk. Nyugalmunk érdekében érdemes szokássá fejleszteni a korai, azonos időben elfogyasztott vacsorát, az időben való lefekvést, az ágyba bújás előtti szellőztetést, a relaxáló zenehallgatást.

Vannak, akiknek a lazító gyakorlatok (jóga, meditáció, légző gyakorlatok), vagy egy meleg, nyugtató hatású levendula, bergamott, narancsvirág illóolajos fürdő is elég ahhoz, hogy megszabaduljanak a feszültségektől. A Holdköszöntő jógagyakorlat éppen ebben tud segíteni.

Közvetlenül lefekvés előtt kerüljük az intenzív, vérpezsdítő mozgást, egyébként viszont feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy rendszeresen fizikailag is kifárasszuk magunkat (kerti munka, sport, kirándulás). Ne feküdjünk le teli gyomorral. 

Növényi segítők teában

Gyógynövény adatbázisunkban további gyógynövényekről olvashatsz recepteket, hasznos tudnivalókat!
Aki mindent tud a gyógynövényekről

Alvászavar esetén, ha még nem állandósult a probléma, a tapasztalatok szerint fitoterápiával jó eredmények érhetők el. A patikákban, reform- és bioboltokban többféle alvást segítő növényi készítmény, gyógytea, illetve gyógyteakeverék vásárolható, amelyek hatásosságát számos klinikai vizsgálat igazolta.

Ezeknek a szintetikus altatókhoz képest számos előnyük van. Nem alakítanak ki függőséget, nem változtatják meg az alvásfázisok (felületes alvás, mély alvás) egymáshoz való arányát. Használatuk során nem kell a másnaposság érzésétől tartani, alkohollal sem lépnek kölcsönhatásba. Megfelelő adagolásban várandósok, szoptató anyák és gyerekek is fogyaszthatják.

A citromfű és a kamilla virága teaként kiváló nyugtató hatású, a szedatív hatású macskagyökér különösen alkalmas stressztűrés fokozására, és az idősebbek alvásproblémáinak enyhítésében már egyszeri fogyasztása is segít.  Az orbáncfű teája is enyhíti az idegrendszeri panaszokat, fokozza a stressz tűrését. Hatása azonban csak több hét elteltével jelentkezik, ezért ezt kizárólag kúraszerűen érdemes fogyasztani. Az orbáncfű fényre érzékenyít, ezért napsütéses időszakban válasszunk más növényt.

Ezek a gyógynövények nem csak teaként, de illatuk révén is pozitívan hatnak a közérzetünkre. Az illóolajukat párologtatóba vagy fürdővízbe csepegtethetjük. Ha a levendula illóolaj 1-2 cseppjét egy kevés testápoló olajba keverjük (2-3%-os arányban), és a bőrünkbe masszírozzuk, kellemes pihentető alvásban lehet részünk.

Mit együnk?

Alvászavar és vérszegénység, idegesség esetén a B6 (piridoxin) vitaminban gazdag ételekből kerüljön több a tányérra. Az alváshiány, a feszültség is befolyásolják a bőr, a haj minőségét. Sokszor az ödémaképződés is orvosolható B6-vitaminban gazdag ételekkel. A vizsgálatok szerint a magyar lakosság harmadának nem megfelelő a B6-vitamin-ellátottsága. Az olajos magvak, a banán, a csonthéjasok, az élesztő, a búzacsíra, a hántolatlan rizs nagyobb mennyiségben tartalmazza ezt a vitamint.

Képek: freepik

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült.


A TVE semmilyen formában nem fogad el cégektől támogatást, adományaitok segítségével tudunk utánajárni a termékek egészségi és környezeti hatásainak.

Így tudsz támogatni minket:

Rendszeres havi 1.000 Ft adomány

   

Rendszeres havi 2.000 Ft adomány

   

Rendszeres havi 5.000 Ft adomány

   

Rendszeres havi 10.000 Ft adomány

   

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

Bármennyit adhatsz, minden apró hozzájárulás számít.

   

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve:    Magnet Bank
Számlaszám:    16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB

Köszönjük!


Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás