fbpx

| Fabini Piroska

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A televíziózás csökkenti a biztonságérzetet

Légy aktív résztvevője Te is a tv-kikapcsolási hétnek április 20-26. között! Próbáld ki, milyen, ha egy héten át nem kapcsolod be a varázsdobozt, és helyette inkább olvasol, sportolni, kirándulni mész vagy csak egyszerűen összefutsz a barátaiddal.

Idén április 20-26. között tartják a tv-kikapcsolási akcióhetet. A kampány létjogosultságát támasztja alá a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet kutatói által végzett új vizsgálat is, amelyben a képernyő előtt töltött idő és a társas kapcsolatok összefüggéseit elemezték.

 

A tv-kikapcsolási kampányt az Adbusters Media Foundation non-profit szervezet indította el 1994-ben. Az esemény szervezői az elektronikus média felelős használatára bíztatnak, hogy ezáltal több idő maradjon az egészségesebb tevékenységekre és a másokkal való együttlétre.

„Egy átlagos felnőtt Magyarországon naponta 4,5 órát tévézik. Ez az érték műszeres mérés eredménye, ugyanis rákérdezéssel ez nehezen deríthető ki, mivel másfél órát le szoktunk tagadni” – mondta Németh Erzsébet, a SE Magatartástudományi Intézetének munkatársa.

A képernyő előtt ülés a közvélekedés szerint nem elég hasznos tevékenység, pedig nagy különbség van a között, hogy tévézik vagy internetezik valaki, hiszen ez utóbbi ­ a látszat ellenére ­ kevésbé passzív tevékenység. Az internethez hozzáférők aránya Magyarországon 30% körüli, miközben tévéje szinte mindenkinek van.

A nemrégiben elkészült kutatás célja az volt, hogy feltárják a tv-, az internethasználat és a társas támogatás mértéke közötti összefüggéseket. A vizsgálat keretében 5020 felnőttet kérdeztek meg szabadidős tevékenységéről, tévézési és internethasználati szokásairól, demográfiai jellemzőiről, életminőségéről, társas helyzetéről, értékeiről, lelki és testi állapotáról. A minta nemre, korra és végzettségre reprezentatív a magyar felnőtt lakosságra nézve.

 

Egymásra hasonlító tévézők

Georg Gerbner médiakutató már korábban kimutatta, hogy azok az emberek, akik naponta legalább 4 órát néznek tévét, egyre inkább hasonlítani kezdenek egymásra. A sokat televíziózó emberek valóságlátása erősen módosul: ellenségesebbnek, veszélyesebbnek látják a környezetüket, mint amilyen az valójában, és mint azok, akik kevesebbet néznek tv-t.

Arra a kérdésre, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy a közeli parkban támadás éri őket éjszaka, az átlagember tízszeres, a tévét kultiváló százszoros valószínűséget jelöl meg a valódi gyakorisághoz képest.

A tévéfüggők körében megfigyelhető egyfajta világnézeti homogenizálódás is, és a szélsőségre is fogékonyabbak, mind szélsőjobb (pl. idegenellenesség), mind szélsőbal irányban (pl. állami gondoskodás követelése).

Megosztott a tudomány álláspontja arról, hogyan hat az internet a társas kapcsolatokra. A kutatók egy része szerint a kibermédia a valós kapcsolatok helyettesítőjeként szolgál, és akár meg is foszthatja az egyént azoktól. Bizonyos vizsgálatok azt mutatják, hogy az internetezők kevesebbet kommunikálnak családtagjaikkal, magányosak, és hajlamosak a depresszióra.

Mások szerint az internet nem változtatja meg radikálisan az emberek életét, hiszen életformához választunk kommunikációs csatornát. A kutatók harmadik csoportja úgy véli, hogy amennyiben az internetezéssel töltött idő a normális mértéken belül marad, erősíti az egyén társas életét: mind offline, mind online barátaival több időt tölt. A most lezajlott hazai vizsgálat leginkább ez utóbbi álláspontot erősíti.

 

Több támogató társ érhető el netközelben

A Semmelweis Egyetem kutatása szerint, akik napi négy óránál többet néznek tévét, alacsonyabb társas támogatásra számítanak, mint a legfeljebb napi 3 órát tévézők. Ugyanakkor az internetnél ez fordítva van, vagyis az interneteléréssel rendelkezők magasabb szintű társas támogatásra számítnak, mint akik nem rendelkeznek ezzel.

 

A társas támogatás megléte vagy hiánya­ amelyre a kutatás fókuszált ­ a lelki egészség fontos mutatója. Egy olyan helyzet, amelyet nem tudunk magunktól megoldani, külső segítséggel, valódi kapcsolatokra támaszkodva elviselhetővé, megoldhatóvá válik. A legsúlyosabb élethelyzetet is könnyebb elviselni szerető, odafigyelő környezetben – ezt nevezi az orvosi pszichológia társas támogatásnak, szociális hálónak. A társas támogatás egészségvédő szerepe is igen jelentős.

Az adatokat részletesebben elemezve megállapították, hogy akik az idejük nagyobb részét otthon töltik, és sokat néznek televíziót, azok mind a családon belül, mind azon kívül kevesebb társas támogatásra számítanak. Az aktív lakosság körében a nagyarányú tévézés jobban érinti a családon kívüli kapcsolatokat, mint a családon belülieket.

Az interneteléréssel rendelkezők szignifikánsan több támogatásra számíthatnak több csoporttól is (szülőktől, munkatársaktól, barátoktól, házastárstól, iskolatársaktól, gyermekektől). Ez azt mutatja, hogy az internet nem akadályozza a társas kapcsolatok kiépítését és fenntartását.

Az internetezők inkább mernek támaszkodni a közösségi élet különböző fórumaira ­ egyesületekre, polgári csoportokra ­, valamint a segítő foglalkozásúakra. Ennek a hátterében az állhat, hogy a világhálón keresztül könnyebb segítséget vagy nekünk megfelelő társaságot, közösséget találni.

Az interneteléréssel rendelkezők – a szomszédi támogatástól eltekintve – minden társas kapcsolatban több támogatásra számítanak. Érdekes, hogy a kutatás szerint ezek az emberek a támogatást leginkább a szülőktől várják.

 

A sok tévézés rontja leginkább a kapcsolatokat

Úgy tűnik, hogy míg a sok tévézés elvonja a figyelmet és az időt a társas kapcsolatoktól, addig az internet éppen ellenkezőleg hat. Érdemes hangsúlyozni, hogy a vizsgálat nem az internetfüggésről, hanem az internetkapcsolat meglétéről szólt.

A kutatók kihangsúlyozták, hogy a vizsgálat eredményei ­ a 18 évesnél idősebb korosztály tekintetében ­ cáfolják azt a feltételezést, miszerint az internet normális keretek közötti használata rontja a társas kapcsolatok minőségét. Sőt, – főleg a passzív lakosság körében – különösen fontos a társas kapcsolatok szempontjából.

 

Kép [cc] white dot

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült.   

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás