fbpx

| Ottlik Judit

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A tavalyi év legrosszabb vállalatai

Hat nagy cégnek ítélte „Az év rossz vállalata” címet 2008-ban a Fogyasztóvédelmi Világszervezet. A „díjazott” multik – köztük a Tesco, a Samsung és a Toyota – kirívó felelőtlenségük miatt részesültek az „elismerésben”.




A_tavalyi_ev_legrosszabb_vallalatai2

A Tesco azért kapta a díjat, mert nem bírja a
kritikát: a globális terjeszkedéseit érintő legapróbb bírálatokat is el
akarja hallgattatni
. A világ egyik legkiterjedtebb szupermarket láncolata tavaly
mintegy 35 millió amerikai dollárra perelt be három thaiföldi állampolgárt, akik
a Tesco ázsiai terjeszkedéséről és annak hatásairól nyilatkoztak a helyi médiának.
Az óriásvállalat ázsiai terjeszkedése ugyanakkor rendkívül gyors és nagyon
eltökélt. Mindez több kérdést is fölvet a helyi kisebb vállalatok fennmaradását
és a fogyasztók jövőbeli választási lehetőségeit illetően – áll a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers
International, CI) indoklásában.

A_tavalyi_ev_legrosszabb_vallalatai3

A Kellogg’s és a LEGO közös „találmányuk”,
az ehető LEGO-kocka alakú cukorka miatt lettek díjazottak. A „nagy ötlet”, hogy
a műanyag építőelemeket cukorkából gyártsák, 2008-ban öltött testet – a szülők
nem csekély felháborodását kiváltva. Egy totyogó kisgyermek könnyen összetévesztheti
a játékot az édességgel. Mégis kinek éri meg ez a kockázat? – teszi fel a
kérdést a jogvédő szervezet. 

A_tavalyi_ev_legrosszabb_vallalatai4

Gátlástalan reklámkampányáért részesült „Az év rossz
vállalata” címben az Ely Lilly. A brit gyógyszergyártó 2007-ben mintegy
1,1 milliárd amerikai dollárt keresett Cialis nevű készítményén, amelyet egyébként
a férfiak úgynevezett erektilis diszfunkciójának (ED), azaz merevedési
zavarának kezelésére használnak. Az ED „gyógyítása” nagy üzlet, bár sok
független tanulmány megkérdőjelezi a gyógyszeres terápia hatékonyságát. A cég 2008-ban hivatalos dorgálást is kapott Nagy-Britanniában,
amiért egyes hirdetéseiben nem adott megfelelő tájékoztatást a Cialis
mellékhatásairól, Ausztráliában pedig azért büntették meg, mert a helyi
szabályozásokat áthágva reklámozta a szert a médiában.

A_tavalyi_ev_legrosszabb_vallalatai5

A Samsung páncélozott tankjával került be a
díjazottak közé: K9-eseivel a cég a termékfejlesztés egy egészen új dimenzióját
nyitotta meg. Bár a cég azt hirdeti, hogy „a társadalom javulásán
fáradozik globális szinten”, biztonságosabb módon művelhetné mindezt, ha egyszerűen
csak a televíziók gyártásánál maradna – kommentálja értékelésében a CI. 

A_tavalyi_ev_legrosszabb_vallalatai6

Következetesen félrevezető reklámszlogenjei és
ellentmondásos marketinghadjáratai miatt részesült a világszervezet díjában a Toyota.
Prius Hybrid típusú autójának reklámfilmjében például faágakból,
levelekből állítanak össze egy kocsit, amely aztán egy fuvallatra szétbomlik,
és szervesen beleolvad a természetbe. Az autó (relatíve) alacsony károsanyag-kibocsátásától
eltekintve azonban álságos a Prius környezetre gyakorolt jótékony hatása és a
szerves hulladékok elbomlása közé egyenlőségjelet tenni. A CI szerint a Toyoták
teljes választékát tekintve is kétséges, hogy a cég mennyire veszi komolyan a
zöld ügyeket.

 

A
Fogyasztóvédelmi Világszervezet sajtóközleménye itt olvasható >>>

Kép [cc] Amanda,
Consumers International

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás