fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

T-Mobile: 100 millió a fogyasztók megtévesztéséért

Újra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal: ezúttal a T-Mobile jogsértő magatartásáért.

A T-Mobile 2005 őszén és 2006 tavaszán a legkülönbözőbb reklámeszközökkel és -csatornákon hirdette „Dominó Aktív” díjcsomagját. A reklámozott 15 Ft/perc hívásdíj, illetve a 15 Ft/darab SMS-díj azonban félrevezető volt, mert csak meghatározott hívás-, illetve SMS-küldés irányokra vonatkozott A 15 Ft/perc hívásdíj csak csúcsidőn kívül, csak hálózaton belül és vezetékes irányban volt érvényes, az SMS-díj pedig csak belföldi előfizetőknek történő üzenetküldésnél érvényesült. Az SMS-díj korlátozását a T-Mobile egyik reklámeszközén keresztül sem közölte, míg a hívásdíj érvényesülésének feltételeiről a fogyasztó számára nehezen észlelhető (*-gal jelzett, igen kisméretű, illetve rövid ideig látható) módon informált.

A T-Mobile álláspontja szerint a fogyasztók mielőtt előfizetnének a díjcsomagra a fő üzenetben foglalt díjak érvényesíthetőségének feltételeit több forrásból is tisztázhatják, ezt azonban a GVH nem fogadta el. A GVH szerint a T-Mobile tájékoztatása akkor felelt volna meg a versenytörvény rendelkezéseinek, ha a díjcsomag kedvező árai érvényesíthetőségének feltételeit és/vagy korlátait (időszaki díjak megfizetése, percdíjaknál a csúcsidőn kívüliségre, valamint a korlátozott hívásirányokra történő utalás, az SMS-kedvezménynél a belföldi előfizetőkre történő utalás) minden esetben jól láthatóan és/vagy érzékelhetően jelenítették volna meg. A reklámokban kiemelt előnyös tulajdonságokhoz szorosan kapcsolódó, az azokat korlátozó vagy kiegészítő lényeges információk megjelenítésének hiánya ugyanis megtévesztésre alkalmassá teszi az egyébként igaz információkat közzé tevő tájékoztatást is.

A GVH Versenytanácsa 2006. augusztus 29-én tartott tárgyalásán a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatásért 100 millió Ft versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a T-Mobile-ra. A bírság összegének meghatározása során a GVH – többek között – azt is súlyosító tényezőként vette figyelembe, hogy a T-Mobile hasonló jogsértés miatt egyszer már elmarasztalásra került.

 

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás