• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Szponzorfüggőség? Dohánypénz a felsőoktatásban

2007.06.12. /
A dohánymarketing egyre szorultabb helyzetben van. Ahogy egyre világosabbak a dohányzás egészségügyi és társadalmi következményei, illetve ezek valódi költségei, lassan nem marad tér a dohányreklámok számára. A dohánygyárak persze nem adják fel.

A pénznek nincsen szaga (?)


2005. február 27-én lépett hatályba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezménye, amelyhez Magyarország 2003. június 16-án csatlakozott. Az egyezmény aláírói - köztük Magyarország - vállalták, hogy öt éven belül teljes körű tilalom alá helyezik a dohányreklámokat, -promóciót és -szponzorációt.

„Szeptember 6-án került sor a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Tatabánya, Béla király körtéri „B" épület Nagyelőadótermének ünnepélyes „BAT-nagyelőadóteremmé" avatására. A terem nevét magában foglaló táblát - Dr. Kandikó József rektor és Dr. Gaál Béla tudományos rektorhelyettes köszöntője után - Mészáros András, a British-American Tobacco Hungary kommunikációs igazgatója avatta fel, majd átadta a dohányzók számára kialakított dohányzó helyiséget, amelynek létesítésével a Főiskola egyrészt eleget tesz a törvényben előírtaknak, másrészt kulturált, kellemes környezetet biztosít a dohányzást választóknak" - adta hírül a 2006 szeptemberében a tatabányai főiskola honlapja.

Annak apropóján, hogy a Pécsi Tudományegyetem kiemelkedő oktatói - többek között az Általános Orvosi Kar professzoraként három orvos - korábban 500 ezer forintos „BAT [British-American Tobacco] professzori ösztöndíjakat" kaptak, az Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány 2005. január 5-ös sajtóközleményében már felhívta a figyelmet a dohánycégek felsőoktatási intézmények részére nyújtott támogatásainak problematikusságára.

De hát miért is baj, ha a pécsi székhelyű dohánygyár bevételének egy részéből nagyobb összegekkel támogatja az egyébként is finanszírozási problémákkal küzdő felsőoktatást?

Kezdjük ott, hogy kevés non-profit szervezet, oktatási intézmény vagy épp kutatóintézet van olyan helyzetben, hogy visszautasítsa a támogatásokat - különösen igaz ez Közép-Kelet-Európára. Magyarországon például nemhogy az ilyen intézmények nem képesek rendesen (értsd: nehézségek nélkül) fenntartani önmagukat, de az állami támogatások is meglehetősen szűkösek. A dohányiparból nyert bevételek az államnak is fontosak, de messze nem annyira, mint azt a dohányipar igyekszik láttatni. Az ezredfordulón az állam összes adóbevételének mindössze 3%-a származott a dohányiparból.

Igaz, a dohánykészítmények legális termékek, a dohányipar pedig sok embernek nyújt megélhetési lehetőséget. Végül, a dohánygyárak végső soron még „társadalmilag felelősen" is viselkednek, amikor bevételük támogatásra szánt részét társadalmilag hasznos tevékenységekre fordítják, nem pedig a termékeik közvetlen promóciójára.

Tehát akkor miért is baj, ha egy főiskola pénzt fogad el dohánytröszttől, s ezt követően a cégről nevezi el előadótermét?

A dohánytermékek forgalmazását és tömeges fogyasztását klasszikusan az áraikkal összefüggő rendelkezéseken (jelesül az adóterhek növelésén), a hirdetések korlátozásán, a kiskorúaknak tilalmazott árusításon, illetőleg a közintézményekben és köztereken való használatuk visszaszorításán keresztül korlátozzák. Jellemző eszköz a klinikai támogatás, amelynek keretében az orvosokat arra buzdítják, hogy több egyéni szolgáltatást nyújtsanak a dohányzásról való leszokás érdekében. Ugyancsak gyakoriak a médiakampányok, amelyek a kulturális szokásokat igyekeznek többé-kevésbé direkt vagy indirekt módon befolyásolni, hogy általánosan elfogadottá tegyék a nem-dohányzást (illetve nem-elfogadottá a dohányzást).

Mivel világszerte egyre több ország ismeri fel a nagymértékű dohányzás valódi kockázatait, a dohánygyárak elé egyre több akadály hárul termékeik népszerűsítését, forgalmazását illetően. Ennek megfelelően új utakat, csatornákat keresnek: ezek közé tartoznak a dotációs technikák és mechanizmusok is. Ezek a dohányzás megelőzéséért dolgozó szervezetek figyelmét sem kerülik el, így a dohányipar jótékonykodása és szponzorációs tevékenysége egyre nagyobb és egyre kritikusabb figyelmet kap.

A dotáció elfogadásával a támogatott intézmények először is közvetlenül részesednek a termékeladás hasznából - ami például egy kórház esetén meglehetősen abszurd. A támogatottak emellett a dohánygyártók értékesítési lehetőségeit is elősegítik: az érintett cégek a figyelem középpontjába, iparáguk a politikai és kulturális élet főáramába kerül, pozitív tartalmakkal telítődik, gondolattársítás révén már-már „ártatlanságra" tesz szert.

Végső soron a cég hírneve, termékeinek ismertsége nő azzal, hogy a támogatott intézmény de facto válik az iparág szószólójává. Ha mégsem így történik, és hallgat - és ez a valódi csavar a dologban -, vagyis ha nem foglal állást a dohánykérdést illetően (akár lojalitásból, akár meggyőződésből), szintén ugyanott vagyunk. Több, kutatás szervezésével és finanszírozásával foglalkozó nemzetközi intézmény - például a National Cancer Institute of Canada, a National Heart Foundation of Australia vagy az Európai Rák Liga egyes tagszervezetei - elzárkóznak olyan kutatók támogatásától, akik dohányipari cégektől valaha is pénzt fogadtak el.

 









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében