fbpx

| Tudatos Vásárló, Mayer Barbara

Szandaszögi Ökokertészet – ahol a salátában is az embert látják

Keresztesiné Drevenka Orsolya egy igazán talpraesett fiatal anyuka, aki kezdőként vágott bele a gazdálkodásba, egy kis nógrádi faluban. 2015-ben indították el férjével és szüleivel a Szandaszögi Ökokertészetet, igazi családi gazdaságként. Ma már 95 családnak termelnek biozöldséget, Budapesten, Vácon és Balassagyarmaton van átadópontjuk. Sok erőt ad nekik a mindennapokhoz, hogy közösséget alkotnak a vásárlóikkal.

közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.

Orsi férjével, Zoltánnal és szüleivel vágott bele a kertészkedésbe 2015-ben Szandán, ahol létrehozták a Szandaszögi Ökokertészetet. Egy málnás telepítésével kezdték, de hamar kiderült, hogy ez hosszú távon nem fog működni a helyi munkaerőhiány miatt, így egy évre rá belefogtak a zöldségtermesztésbe is. Már az első évük nagyon jól sikerült, és 2016-ban már több étteremnek is szállítottak friss és ízletes biozöldségeikből.

Téged is várnak a közösségi gazdaságok, itt lista, idén hol kihez tudsz csatlakozni!

Lendületes indulás

Orsi 2015-ben ismerkedett meg a szomszédos Terényben működő Magosvölgy Ökológiai Gazdasággal. és ott halott a közösségi mezőgazdálkodásról. Nagyon megtetszett neki a modell, ezért úgy döntöttek, hogy a következő évben az éttermek mellett már családoknak is szállítani fognak. Édesanyjával mindketten dolgoztak a kereskedelemben, és nem szerették a kiszolgáltatottságot. Eleinte eljártak piacozni is, de nagyon személytelennek érezték. „Nehéz az árusítás, amikor mindenki csak az árat figyeli, és a biotermékek esetében ez még nehezebbnek tűnt. Úgy éreztük, a közösségi mezőgazdálkodás rendszere biztonságot adhat nekünk termelőnek és a tagoknak is, hiszen tudják, honnan származik az élelmiszerük.” Így 2017 tavaszán belevágtak a közösségi gazdálkodásba 35 budapesti családdal. Ez idén a harmadik évük, és lényegesen stressz-mentesebbnek érzik az életüket.

A képen egy színpomásra sikerült nyári egész doboz látható

15 fajta paradicsom, lecsó, savanyúság

A Szandaszögi Ökokertészet idén már 95 családot lát el zöldségekkel, és Budapesten kívül már Vácon és Balassagyarmaton is van átadási pontjuk. A szezon áprilisban indul és karácsonyig tart, az átadások heti rendszerességgel történnek. Két dobozméretük van, feles és egész. A dobozok általában 8-10 féle zöldséget tartalmaznak, de ez nyáron elérheti a 15-16 félét is. Igyekeznek változatos dobozokat összeállítani, idén például csak paradicsomból 15 fajtát kóstolhattak a tagok, és paprikából is 6-7 féle került a dobozokba. A tagok fűszernövényeket is kapnak, és nyáron Orsi és anyukája sok mindent eltesz, így a késő őszi és téli dobozokat lecsó, paradicsomlé, szószok és savanyúságok gazdagítják.

A legutóbb megtöltött dobozokban a következőket kapták a tagok: gumós zeller zölddel, színes céklacsomag, saláta mix, csíra mix, petrezselyem csokor, pár szem az utolsó paprikákból, sóska, fejes káposzta és Szandaszögi lecsó.

Orsiék példája azért egyedülálló a hazai közösségi gazdaságok között, mert komolyabb mezőgazdasági tapasztalat és előképzettség nélkül vágtak bele a gazdálkodásba. Az indulásban segített, hogy 2015-ben nyertek a Széchenyi Program fiatal gazda pályázatán, amellyel biztosítani tudták a szükséges infrastruktúrát és eszközöket. Emellett a TVE egy képzésén Orsi találkozott Magyari Ildikóval, aki a Kertvárosi Kamrát működteti Budapesten a 15. kerületben, amely a zöldségközösségi budapesti átadópontja lett.

Ildikó a tagtoborzásban és a közösség szervezésben is segített, és Orsiék a Magosvölgytől és más közösségi gazdáktól is kaptak szakmai tanácsot. Időközben Orsi elvégezte a kertészmérnöki szakot is, így most már a szakmai tudás is biztosított a mindennapi munkához.

Gazdaság, méhekkel

A gazdaság a Nógrád megyei Szandán található közel 2 hektáron, ebből a szabadföldi rész 1,5 hektár, ami mellett 1500 m2 fóliasátor is található. Orsiék már az indulástól biogazdálkodást folytatnak, a gazdaság bio-minősítéssel is rendelkezik. Több mint 40 féle zöldséget termesztenek, ami egy évben a 60-80 fajtát is eléri. Zoli méhészkedik is, idén már 11 méhcsaládjuk volt és a méztöbbletet a közösség tagjai megvásárolhatták.

Ha szeretnél vegyszermentes, hazai zöldséget, gyümölcsöt vagy szabadtartásos állati terméket enni, csatlakozz egy közösségi gazdasághoz! Így ismert forrásból jó minőségű friss termékekhez juthatsz, támogatod a termelőt és még egy közösség részévé is válsz. Itt a lista a gazdaságokról, lehet csatlakozni.

Ahogy az alábbi képen is látszik, a gazdasággal kapcsolatos feladatokból mindhárom generáció kiveszi a részét. Orsi édesanyja a nyári befőzésekben és a gazdasággal kapcsolatos adminisztrációban, édesapja az átadásoknál és az öntözésben segít. Orsi irányítja a gazdaságot, ő látja el a főbb kertészeti feladatokat is, segítőjükkel, Magdival. Zoli, Orsi férje munka mellett segít be, ő elsősorban a gépeket kezeli, a talajmunkákat és a növényvédelemmel kapcsolatos feladatokat látja el. Orsiék két gyermeke is sok időt tölt a gazdaságban, ők lelkes kis traktorosok.

Személyes kapcsolat a tagokkal és a salátákkal

Orsi nagyon szereti az átadásokat és a nyílt napokat, és azt, hogy személyesen ismerik egymást a tagokkal. „Amikor dolgozunk a kertben, amikor a zöldségek közt vagyunk, majdnem minden salátának van egy neve. Sokkal személyesebb így a termelés, mert ha ránézek a salátára a tagok jutnak eszembe, hogy ők fognak ebből enni. Nem pedig az, hogy ezt most locsolni kell… teljesen más így a munka is. Van, hogy én is egész nap ugyanazt a mozdulatot csinálom, de teljesen más így a hangulatom, a munkához való hozzáállásom, mert tudom, hogy kinek termelem.”

Tervek

A 2020-as év lesz a Szandaszögi Ökokertészet zöldségközösségének negyedik szezonja, és Orsiék szeretnének még egy picit nőni, és beállni egy 120 tagot számláló méretre. Ehhez a málnást felszámolták, és helyére további 1000 m2 fóliasátrat alakítanak ki a tavaszi szezonkezdésre. Egy körülbelül fél hektáros területen gyümölcsöst is terveznek, ahova vegyesen alma, körte, szilva és diófákat ültetnének, amit ribizli, szeder és málna egészítene ki.

Ha szeretnél csatlakozni, keres Orsit a szandaszogi@gmail.com email címen, február végéig lehet csatlakozni a következő szezonra. Év elején tagtoborzón is találkozhatsz Orsival, ehhez figyeld a gazdaság Facebook oldalát a részletekért.

Képek: Szandaszögi Ökokertészet

Cikkünk a Nemzeti Kulturális Alap (201201/00260) és a  SolidBase projekt keretében az Európai Bizottság támogatásával készült. A képzés tartalma nem szükségszerűen tükrözi az Európai Bizottság nézeteit.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás