fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Sokasodnak a kerékpáros kollégák

A Föld-Hold távolság kétszeresét tették meg és 142 ezer kilogramm szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet a harmadik Bringázz a Munkába! (BAM) résztvevői.

A kampány záró
rendezvényén, az ország egyetlen kerékpárpályáján, a budapesti Millenáris
Velodromban tartott eredményhirdetésen László János, a kampányt szervező Magyar Kerékpárosklub elnöke
elmondta, hogy a 2007-ben indult BAM történetében az idei őszi akció volt a
legsikeresebb. A hideg őszi idő ellenére országszerte csaknem 8000-en
vállalták, hogy szeptember 8. és október 3. között legalább 7-szer biciklivel
mennek dolgozni.

A résztvevők összesen nagyjából százezerszer pattantak
nyeregbe a három hét alatt, letekertek 750 ezer kilométert – ez felér egy
Hold-utazással oda-vissza -, megtakarítottak 16 millió forint benzinkiadást és
elégettek 16 millió kalóriát.

Az akció célja a kerékpározás mint hétköznapi, bevett
közlekedési forma népszerűsítése volt. Az első BAM-ot az akkori Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium (GKM) szervezte 2007 szeptemberében, csak Budapesten, de már akkor
is több mint 2000-en csatlakoztak. A Kerékpárosklub idén nyáron vette át a
szervezési feladatokat. A kampányt a 2011-ig szóló tervek szerint évente
kétszer rendezik meg a LifeCycle elnevezésű európai program keretében.

 

Forrás: MTI

Kép [cc] coconinoco

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás