fbpx

| Tudatos Vásárló

Sikeres ételmaradék-komposztálási kísérlet Angliában

A brit kormány támogatásával végzett kísérleti program során arra kérték a lakókat, hogy különítsék el a szeméttől az ételmaradékot. A maradék aztán komposztálóba került, ahelyett, hogy a szeméttelepek halmait növelte volna.

A Waste & Resources
Action Programme
(WRAP) bő egy éves kísérletében részvevő 19 angol
önkormányzat 94 ezer háztartásában összesen 4272 tonna élelmiszerhulladékot
gyűjtöttek össze. Azzal, hogy ez a mennyiség nem került a szeméttelepekre, a WRAP
számításai szerint 1967 tonna széndioxid-terheléstől kímélték meg az
atmoszférát.

A kísérlet ideje alatt átlagosan 0,3-2,2 kilónyi ételmaradékot gyűjtöttek össze háztartásonként
– jellemzően a begyűjtés módjától függően. Bár akik nem vettek részt a
kísérletben (az átlagos részvételi arány 70% feletti volt) gyakran hangoztatták,
hogy háztartásukban nem keletkezik annyi ételmaradék, amiért megérné a
hercehurca, a WRAP korábbi felméréséből kiderül, hogy még azok a háztartások is
hetente átlag 2,9 kg ételhulladékot termelnek, amelyek úgy gondolják, náluk
ilyesmi nincs is.

A WRAP szerint az eredmény bátorító, hiszen a résztvevők nem
riadtak vissza a pluszmunkától, amit az ételmaradék elkülönítése jelentett, a
különleges gyűjtőedényeknek előzetesen tulajdonított szag sem tántorította el
őket, s többségük elégedett volt a szolgáltatással. Sőt, több érintett
önkormányzat jelezte, több háztartásra is kiterjeszti a programot.

A
WRAP részletes jelentése innen tölthető le >>>




 

Forrás: MTI, WRAP

Kép [cc] urbangarden

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás