Az eldobhatóság filozófiája mára több évtizedes múlttal rendelkezik. Emellett azonban érdemes mást is boncolgatni a ruhaként fogyasztott papírtermékek kapcsán, hiszen az eldobhatóságból más is következik. Ha kiömlik a leves, kicsöpög egy kis kávé, gyorsan feltörölhetem a papírkendővel, amit aztán kidobok. Így megváltozik a cselekvés is, hiszen ha tudom, hogy a konyharuhát majd én mosom és vasalom, akkor a tálat emelő mozdulat is óvatosabb lesz – jobban vigyázok.

A papírkendő csak egy a sok textilpótló papírtermék közül, amelyeknek természetesen más a létjogosultságuk egy egészségügyi intézményben, mint egy átlagos háztartásban. A papír-zsebkendőből például külön termék készül orrfújáshoz és külön – illatos nedvességgel átitatva – izzadságtörléshez: csoda, hogy az integetéshez még nem született meg a céltermék (vagy már nem is integetünk egymásnak).

Papírtermékek pótolják emellett a konyharuhát, a portörlő kendőt (itt is van persze külön száraz és előnedvesített), a szalvétát, a pelenkát, a popsitörlő-kendőt, a szoptatáshoz használt melltartóbetétet (pedig van textilváltozat). Sőt, néha edényeinket is: papírtányér és papírtálca segíti összejöveteleink lebonyolításának felgyorsítását, papírdíszek emelik a hangulatot, s ha kell tojás a harapnivalókhoz, azt is papírtartóban hozzuk. A falatozás elkerülhetetlen következménye kicsivel később a többrétegű mintás WC-papír használata, holott festetlen újrapapír ugyanúgy megtenné.

A papírnak, amit az emberiség manapság meggondolatlanul elfogyaszt, majdnem fele csomagolásra megy el, harminc százalék pedig írásra és nyomtatásra – e harmad jó része merő pocsékolás. A papíralapú marketing nemcsak szórólapokat, de papírzászlókat és -sapkákat is ránk tukmál, mi pedig elhisszük, hogy a tárgy az, aminek látszik: elfogadjuk. Pedig csak egy történet része: azé, amelynek során a papírgyártás négy százalékot fed le a világ energiafelhasználásából (meg még a fa, meg még a víz…).

Az elmúlt fél évszázadban meghatszoroztuk a papírfogyasztást – az átlagos amerikai irodista naponta több mint száz papírlapot használ el, az európai ember pedig több mint évi két mázsa papírt fogyaszt. Könnyed gombnyomásaink miatt, amelyekre a fénymásoló gépek, a faxok és a nyomtatók szoktattak rá, sok száz milliárd oldalnyi papír fogy évente. Az európai cégek hetven százaléka tagadja a „papír nélküli iroda” eszméjét, a vezetőknek több mint a negyede elolvasás előtt elektronikus leveleit és a weboldalakat is kinyomtatja. Negyven százalékkal nőtt a papírigénye az elektronikus levelező-rendszert használó vállalatoknak (sok alkalmazott egy vicc kinyomtatására is képes elhasználni egy fehér papírt), nem is csoda: dokumentumaink száma is évi kétszáz százalékkal növekszik.

Hiába azonban az örömteli hír, hogy a világ összes információjának nyomtatott formában történő tárolása 1999 és 2002 között 0,03%-ról 0,01%-ra csökkent le, az információmennyiség ugyanis közben olymértékben megnőtt, hogy a papírfogyasztás abszolút mennyisége továbbra is emelkedik. A Nemzeti Erdő Program helyzetfeltáró tanulmánya (A fafelhasználás helyzete, Sopron, 2001) borúlátó jóslata szerint a papírfogyasztás előreláthatóan évente 20%-kal fog növekedni. Ezen az sem segít, hogy az újrahasznosított papír már a teljes papírfogyasztás 5-6%-át is kiteszi.

Hogyan csökkentheti az európai ember évi kétmázsányi papíradagját? A napi teendőket kedvesen zabolázó fecnik, cetlik, sajtcédulák „készülhetnek” olyan papírból, amelynek a másik oldalára már írva vagyon. Érdemes lemondani a szemétpostát, és visszautasítani a szórólapokat, még ha az automatikus elfogadás kényelmesebbnek is tűnik. Sajtófogyasztásunk átstrukturálásával jelentős papírmennyiséget takaríthatunk meg, ha kedvenceinket a weben böngésszük, és csak „eltevős” lapokat, folyóiratokat vásárolunk. Megéri közös alapon, többekkel megosztva olvasgatni: a jó írás tartalma lassabban évül el, mint ahogy olvassuk. Nem megerőltető a papír külön gyűjtése sem: ha nincs szelektív gyűjtőnk, akkor sem kell vele feltétlen a begyűjtőhelyre furikázni. Biztos van a közelben iskola, ahonnan akkor is eljönnek érte, ha nincs éppen papírgyűjtő verseny. S végül: akad olyan pékség is Pesten, ahol sikerült a kedves eladólányt rábeszélem, hogy a kenyeret a papírzacskó helyett saját, csak erre a célra használt vászontáskámban vihessem haza.

De a legtöbbet akkor tehetjük egy szebb és jobb, de papírban mindenképp szegényebb világért, ha tudatosítjuk a papír és az erdő szoros kapcsolatát. Ránézésre nehezen megy: nehéz egy dekoratív jegyzettömb, egy ízléses címlappal díszített magazin láttán kivágott fákra gondolni. Azonban annál célravezetőbb. Ha elképzeljük a történetet – például azt, hogy az emberiség fennállása óta töredékére apasztotta a Föld erdőmennyiségét – akkor feszengeni kezdünk, belegondolva, hogy egy ilyen helyes sztori, tele madárcsicsergéssel, lombsusogással, friss levegővel és virágillattal, pont a mi papírkosarunkban érjen – részben – véget. Azt már inkább ne!