| Szvetelszky Zsuzsanna
A rózsaszín vásárlás ünnepe
Egyes adatok szerint hazánkban tizenöt éve indult be a Valentin-napi
láz, s hála a gyorsan eszmélő csecsebecse-iparnak, egyre nagyobb –
vásárlási – hullámokat ver.
Az érzékeket és az érzékiséget ajándékozzuk meg ilyenkor: többnyire
virággal, parfümmel, látványos piros és pink árnyalatokban (a vér, az
élet, a szex színei) csillogó üdvözlőkártyákkal, édességgel (komoly
Valentin-napi hagyománynak számít a csokoládéevés is). Megnő ilyentájt
az erotikus ágazat kínálata is: Valentin-napra különleges ékszert,
cicaruhát, testharisnyát kínálnak a kereskedők. De van, akinek a
Valentin-nap csupán a kötelező vásárlással járó feszültség, fáradtság
és a fölösleges kiadások „ünnepe”. Valószínűsíthetjük, hogy mai egyik
legfontosabb funkciója, hogy kitöltse a karácsony és a húsvét közötti
ajándékozási és vásárlási „üresjáratot”. Nehogy a böjti időszakban
annyira lelohadjon a vásárolhatnék, hogy tavasszal a marketingeseknek
plusz energiájába kerüljön felturbózni a nyuszi érkezése előtt!
Európa néhány országában és Észak-Amerikában főbenjáró
tapintatlanságnak minősül, ha a férj Valentin-napon megfeledkezik
arról, hogy feleségét valami figyelmességgel lepje meg. (Ne feledjük:
február 14. az ókori Rómában Jupiter főisten feleségének, Junónak, a
házasság védelmezőjének volt az ünnepe, és az asszonyoknak már
akkoriban is járt ezen a napon virág.) A lányok pedig népszerűségi
mutatónak, „szépségindexnek” használják a jeles napon kapott
üdvözlőkártyák, művirágok számát.
Az ünnep egyik eredetlegendája szerint i.sz. 269-ben e napon
végezték ki Valentint, a terniai papot, aki szerelmeseket adott össze,
holott Claudius császár külpolitikai és hadügyi okokból – könnyebb volt
a nőtlenekből utánpótlást verbuválni a seregbe – ezt átmenetileg éppen
tiltotta. A legenda szerint Valentin börtönőre lányának írott
búcsúlevelét írta alá ekképp: „A Te Valentinod” – s ez az üzenet vált
(egyik) világhírű szimbólumává a szerelemnek.
Mégis, mióta vált az alkalmává is? Gelasius pápa 496-ban rendelte
el, hogy Szent Valentin napját február 14-én ünnepeljék. A legrégibb
Valentin-napi vers ma a British Múzeum kincse: Orléans-i Charles herceg
írta feleségéhez 1415-ben, amikor a londoni Towerben raboskodott. Az
angolok 1446-ban már mai jellegéhez közelítve ülték meg a
Valentin-napot, s az 1700-as években már divatosak a
Valentin-verseskötetek is. A XIX. századtól nemcsak a szerelmeseknek,
hanem a jóbarátoknak is küldenek üdvözlőkártyákat az emberek ezen a
napon – mindenkinek, aki felé szeretettel fordulnak.
Egy másik eredetmagyarázat: az ókori rómaiak február 15-én tartották
a Lupercaliát, a tavasz-ünnepet, amikor dallal és tánccal könyörögtek
Lupercus istenhez, a nyájak védelmezőjéhez, hogy vigyázzon egészségükre
és termékenységükre. Aznap a fiatal nők betették nevüket egy
cserépkorsóba, a férfiak pedig húztak egy-egy nevet: az így
összeboronálódott párok az ünnep idejére, sőt gyakran egész évben
együtt maradtak.
Vannak-e a jeles napnak magyar gyökerei – avagy mivégre vásárolunk mi is ekkora hévvel február 14-én?
A Bálint-naphoz számos liturgikus hagyomány és néphiedelem, tájjellegű
szokás fűződik: a mohácsi sokácok böjtölnek aznap, Mindszenten pedig
utat vágnak az udvaron oda, ahová nem fér az aprójószág, csak az ég
madarai, s gabonát, aszalt gyümölcsöt szórnak nekik – a horvát néphit
szerint a madarak ezen a napon tartják menyegzőjüket.
Ennyit az ünnep tradicionális tartalmáról – de mi a helyzet ma?
Tartalom helyett gyakran csak formát vásárolunk ezen a napon: szív
alakú párnácskát, pálcikás lufit, édességdobozt, gyertyát. Meg
színeket: piros és rózsaszín csillogást üdvözlőkártyán, virágcserépen,
gyertyatartón.
Van-e hát jogosultsága ennek az ünnepnek Magyarországon? A
kérdés jó, csak éppen értelmetlen, amióta több százezer tinédzser – nem
beszélve a hasonlóképpen érző felnőttekről – várja dobogó szívvel a
nagy napot. Innen kezdve ugyanis – ami megtörtént, az megtörtént – nem
minősíthető ez a magatartás, mindössze csoportjellemzőként írhatjuk le.
Mint ilyen, azonban se nem jó, se nem rossz, hanem értékváltó: aki már
látta a nagykamasz gyereke arcát felragyogni egy girbegurbán kivágott
kartonszív láttán, annak többé semmi baja a Valentin-nappal –
legfeljebb a hozzá fűződő vásárlással.
Drágák a Valentin-napi apróságok, haszontalanságok, de még mindig
egyszerűbben „kijön” az ember, mintha személyes figyelmet kellene
szentelnie a másikra. Így kényelmesebb: megvásárolható, céltermékkel definiálható lesz a másikra szánt gondolat, érzelem.
A beszerzésnél sokkal nagyobb fáradság lenne kitalálni, minek örülne a
másik. A felmérések szerint egyébként a nők a különleges pillanatoknak
– ám az önfeledtség és a meghittség se nem szervezhető, se nem
rendelhető termék vagy szolgáltatás.
Nincs mit tenni, marad a jól bevált recept: idő, hely és figyelem.
Legyen ezen a napon elegendő percünk-óránk a másikra, amit a megfelelő
helyen – hegyoldalban, kávéházban, otthon, az uszodában – töltünk el
vele, és amit csak neki szentelünk.