fbpx

| Kovács Gyula

A rózsa helye

Mennyit ér a bánáti bazsarózsa? Mennyit érhet egy olyan növényfaj, mely a világon csak egyetlen helyen fordul elő? Mielőtt felállítanánk a mérleget…

… másik serpenyőjébe a világ
jobbik felének álmát délcegen őrző lokátorállomást pottyantva (helikopterről,
persze), dőljünk kicsit hátra a tévénézős fotelünkben. Úgyis mindig az van.
Kapcsoljuk be a Geographicot és gyönyörködjünk a gombnyomásra
elővarázsolható
tigrisek erőt sugárzó, gyönyörű lopakodásában. Közben,
ahogy az már lenni szokott, a narrátor kenetteljes hangon tájékoztat majd
minket: ennek a páratlan ragadozónak bizonytalan a jövője, ugyanis az élőhelyek
zsugorodásán felül a keletiek által afrodiziákumnak tartott
bajusza miatt orvvadásszák szegényt.


Ismerjük a szöveget, nem folytatom. Mára ugyan
az ilyen mondatok nem lépik át az ingerküszöbünket, de azért azonosítani tudjuk
a belső reakciót: „Na! Hát ezt azért nem kéne! Barbár brigád! Szóljon már valaki
nekik odaát, hogy a tigriseimet nem adom! Esténként látni
akarom őket a tévében!” Valahogy így, sőt még tenni is hajlandók lennénk értük.
Ha nem kell fölállni a fotelból, talán egy adott felhívásra pontban este
nyolckor mindannyian felfelé fordítanánk hüvelykujjunkat, így szavazva: éljenek
hát! Mint a régi cirkuszokban. De az is lehet, sokan nem hinnék el, hogy baj
lehet: háthiszen látjuk azokat a fránya tigriseket, elég bekapcsolni a
tévét!
A Geographic majd vigyáz rájuk, ugye?


Jó, nézzünk valami mást! Mint azt olvashatjuk, az
utolsó 30 amuri leopárd élőhelyén Oroszország most készül
keresztülvezetni egy exportcélú kőolajvezetéket. Hiába is
hőbörög bárki, hogy jobb egy olyan bolygón élni, ahol még láthatunk amuri
leopárdot, mint olyanon, ahonnan mi pusztítottuk ki. Az a vezeték megépül,
punktum. Egyszer majd kollektív lelkiismeret furdalással és megvetéssel
emlékezhet az utókor az ezredfordulón élők visszafordíthatatlan gaztetteire,
megengedjük nekik, de az a vezeték egyszerűen kell. Szinte hallom a beruházásban
elkötelezett oldal kommunikációját, ahogy meggyőzi a pár ködös gondolkodású zöld
által elbizonytalanított tisztes állampolgárokat: néhány pöttyös macska (rózsa)
miatt képtelenség meghiúsítani egy ilyen fontos vezeték
(lokátor)…, és az ország gazdasági (x milliárd)…, no meg a
jó kapcsolatok a célországgal (NATO)… stb. – vagy csak a
punktum. Oké, de azok a párducok még mindig a helyükön vannak, nem? Lehet eső,
lehet hó. Talán nem is érdekli őket a vezeték, vagy az orosz kormány
kiutal valami még komfortosabb vadont a számukra (mint a
Kisvakondnak a rajzfilmben).


Megint csak más példát kell keresnünk. Ahhoz mit
szólunk, hogy a napokban egy kaliforniai virágfaj utolsó száz
példányából
kilencvenötöt kitúrtak egy útépítés alkalmával? Mit lehet
erről mondani, hát van még öt, nemde? Vagy azért bosszant a dolog?


Mekkora az értéke egy amuri
leopárdnak az utolsó harmincból? És az az utolsó öt virág, az mit
ér
meg nekünk? Amennyit mi tulajdonítunk neki? Mármint hogy ki? Mi,
Emberek, vagy mi, épp most élők, vagy mi, nem ororszok/kaliforniaiak, vagy mi,
nem közvetlenül érdekelt csoportok? Így szűkül a kör. És mikor? Most, mikor még
léteznek, vagy ha már eltűntek? Mennyit érne egy feltámasztott dodó? Csak egy
dodó! És egy pár, ami szaporodik? És akkor mennyit ért az utolsó kettő? Tényleg,
kell az a párduc ide? Ha a kérdést a Geographikon tennék fel, foteljaikban az
emberek világszerte stoppolnának, lefogadom. Ettől függetlenül épül a
kőolajvezeték. Jövőre pedig bekapcsoljuk a tévét, és a kenetteljes hangú
narrátor rekviemét hallgatva biztosra vesszük, ha nem tudott semmit tenni a
cicákért/virágért, akkor már rajtunk sem múlhatott semmi, ugye. Nem biztos, hogy
lesz ilyen, ugyanis a rekviemek nem lendítik a nézettséget…   


Szóval mennyit ér az a bazsarózsa? Hiszen még csak
filmeket sem láthatunk róla! Nem olyan ritka és nem olyan akciódús
lény
. Várjunk, amíg csak öt tő marad, vagy menjünk akciózni helyettük?
Mégis, mennyit ér az a (jó) pár tő, ami esetleg eltűnik? Az eszmei értékét? Vagy
pont egy lokátorállomást? A NATO jóindulatát? Egyáltalán, ki fog dönteni? Az,
aki azt tesz, amit akar? Mennyiért rúgnánk sípcsonton a húgunkat? Kinek hogy. Ha
nem tulajdonítok az egésznek nagy jelentőséget, ingyen is megteszem, akár csak
azért, hogy bebizonyítsam: nem tulajdonítok az egésznek nagy jelentőséget. Egyéb
esetben semmi pénzért és semmilyen fenyegetésre és senki kedvéért. És hol jön ez
ahhoz, hogy megőrizzük-e egy sokmilliárd éves fejlődési folyamat eredményeként
megcsodálható fajt, ami pont a mi gyámságunktól remélheti a túlélést?


Aki az Embert egyetemes felelősséggel és belátással
bíró fajnak tekinti (de legalábbis szeretné), annak nem kérdés, kié is a
Zengő
, de a demokrácia mindenhatóságába vetett hittel élők is ugyanezt
gondolják, ellenkező előjellel: amit a népképviselet piramisának csúcsán – és
még feljebb – elhatároznak, az minden bizonnyal a lehető legmegfontoltabb
döntés. Jöjjön az a lokátor!


Még ha el is fogadjuk, hogy az iménti kijelentés
valami absztrakt társadalom szintjén megállja a helyét, jobb, ha tudjuk, a
bánáti bazsarózsa fennmaradásának kérdése jócskán túlmutat mind a társadalmi
kereteken, mind az absztrakción. Én úgy látom, az egyetemes
felelősségnek és a népképviseleti demokráciának távolról sem köszön
, ha
egy (nem oly régi felmérések szerint 97%-ában környezetérzékeny) nemzetállam
természeti örökségét megfosztja egyetlen, utolsó élőhelyétől, és oda, jó csatlós
módjára, a világot gyarmatosító nagyhatalmak megalomán uralkodási őrületének
díszleteit emeli.


Lehetnek ugyan az ország lakosságának (akár
ugyanilyen arányban) honvédelmi jellegű aggályai, melyek enyhítését ettől a
lokátortól remélik enyhülni. De akkor gondoljunk arra is, hogy NATO híján
szövetségesei sem lennénk egy sokakból ellenérzéseket kiváltó tömörülésnek.
Igaz, mi döntöttünk a belépés mellett, de jó esetben ez az ügy nem a klubtagsági
kötelezettségek problémakörébe tartozik.


Ne gondolja senki, hogy nem fogjuk megkötni a kis
kompromisszumainkat mindig és mindenütt. Ha mindenáron csak a társadalmi
alrendszer apró kis halmaza bír lenni egy faj fennmaradása, vegyük észre a
Zengő-ügy precedensértékét, ami a kimenetelektől függően
kétféle lehet. Vagy megmutatja a kormány, ki a dudás a demokrácia csárdájában,
és marad az Aliz csodaországban-féle, soha el nem jövő „majd holnap”, vagy
megteremtjük annak a kategorikus NEM!-nek a hagyományait, amivel számolnia kell
minden szavazatokból eredő hatalomnak, amely hazánk természeti kincseit ilyen
durva és önkényes mérlegre akarja helyezni.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás