fbpx

| Tudatos Vásárló, Lugosi Bea

Remodel, avagy a régi bútorok új élete

A retro tömegbútorok újragondolásával és felújításával foglalkozó Remodel Stúdió nemcsak tudást és munkát ad hátránnyal induló fiataloknak, de az új életre keltett régi darabokkal a környezetvédelemért és a szemléletformálásért is sokat tesz. 

A Remodel Stúdió ötlete 2013-ban született meg, amikor Kis Mónika és a Tudásklaszter csapata Szegeden egy családbarát közösségi irodát szeretett volna berendezni használt, de felújított bútorokkal. Hamar kiderült azonban, hogy a felújítás nemcsak drága, de a húzódozó szakemberek illetve a hosszú határidők se kedveznek tervük megvalósításához. Így az ötlet a fiókban maradt egészen addig, míg egy pályázati kiírás kapcsán eszükbe nem jutott, hogy talán képezhetnének ők maguk ilyen munkára hozzáértő embereket.

Egy fiatalok munkatapasztalat szerzését és továbbfoglalkoztatását segítő TÁMOP pályázatot elnyerve hamarosan el is indították a folyamatot. A 18 hónapos finanszírozásnak köszönhetően szakemberek segítségével kidolgoztak egy képzési programot, majd ezt követően a projektben résztvevő 3 fiatal (illetve egy társpályázó révén további 2 fő) három hónapos intenzív gyakorlati képzésen vett részt.

Elsajátították a bútorfelújítás alapjait – a szerkezet felújításától a kárpitozásig mindent – gyakorlati tudásukat pedig újabb három hónapig tartó támogatott foglalkoztatás alatt gyarapították.

Hátránnyal indulnának a munkaerőpiacon

A programba olyan alacsony képzettségű, regisztrált munkanélküli fiatalokat vontak be, akiknek nem volt sok esélye az elhelyezkedésre, azaz jókora hátránnyal indultak a munkaerőpiacon. Mónikáék úgy gondolták, hogy jó lenne egy olyan programot kialakítani, amely egyfelől hasznos és használható szakmát ad a résztvevőknek, másfelől mintaértékű lehet más non-profit vállalkozások számára is.

Az ötlet bevált; a tevékenység a támogatási program leteltével is működik, a fiatalok továbbra is alkalmazásban vannak a stúdiónál, a társadalmi vállalkozás önfenntartóvá vált, és 2016 vége óta már egy bemutatótermet is magukénak tudhatnak. A mai világban mi ez, ha nem siker?

Megújult retro

Alapjában véve az 50-es, 60-as évek tömegbútoraival dolgoznak, amelyekhez többnyire adományként, lomtalanítások vagy felajánlások révén jutnak hozzá. Időnként ugyan vásárolnak is egy-egy darabot, de általában nem ez a jellemző. Választásuk azért esett a néhány évtizedes retro bútorokra, mert viszonylag sok van belőlük, könnyen elérhetőek, nem drágák, ugyanakkor mégis jó alapanyagból – többnyire fából – készültek, azaz könnyen javíthatók, újíthatók.

A design kitalálásában Kis Mónika mellett Varsányi Anna díszlettervező is részt vesz. A tervezési és felújítási munkálatok célja, hogy a megkopott, elnyűtt tárgyak egyszerű forma- és színvilágú, esztétikus, mégis praktikus és jó minőségű bútorként szülessenek újjá.

Megbízáson alapuló felújításokat nem vállalnak, mert alapvetően nem hagyományos kárpitos vagy asztalos műhelyt szerettek volna létrehozni – az elvétve még működő kisvállalkozások konkurenciájaként – hanem régi darabok felhasználásával saját termékeket akarnak piacra dobni, s ezzel párhuzamosan az újrahasználat, újratervezés környezetvédelemmel összefüggő jelentőségét is szeretnék népszerűsíteni.  

Külföldi vásárlók is vannak

A Remodel műhelye a kezdetek óta Szegeden működik, ám egyedi bútoraikat leginkább budapestiek és a főváros környékén élők keresik; sőt, már külföldön élő magyar vásárlóik is vannak. Elsősorban emiatt örültek annak, hogy a MAXCity Lakberendezési Áruház segítségével 2016 végén megnyithatták törökbálinti bemutatótermüket is. A MAXCity 2015 óta rendezi meg „Közös többszörös” néven futó kiállítás sorozatát, ahol a bemutatott külföldi és hazai mintaprojektek közös eleme, hogy a különféle munkafolyamatokba hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő embereket vonnak be.

Egy ilyen eseményt követő beszélgetés során merült fel egy jutányos bérleti díjú mintaterem használatának lehetősége. Így azóta a Remodel értékesítési munkáját egy péntekenként nyitva tartó mintaterem is segíti. A termékek a stúdió honlapján is megtalálhatóak, de a vásárlók személyesen Törökbálinton nézhetik meg és próbálhatják ki a termékeket.

A retron túl

Kis Mónika – jó érzékkel – nem csak a jelen sikereinek örül, de a jövőre is gondol. A stúdió fennmaradását és fejlődését a minőségi, piacképes termékek készítésében látja, ugyanakkor igyekszik új irányvonalakat is megfogalmazni. Bár egyelőre még nagy az érdeklődés a retro irányzat iránt, ám a divat folyton változik, így célszerű hosszú távú lehetőségeket is feltérképezni.

Terveik szerint a későbbiekben szeretnének olyan hazai tervezőkkel, designerekkel együttműködni, akik kis szériás, új termékek gyártásába tudnák bevonni a Remodel csapatát; ehhez keresnek most ismét foglalkoztatást segítő pályázati forrásokat.

Nem utolsó sorban fontosnak tartja azt is, hogy az általuk kitaposott utat, működő jó példát megismertessék más társadalmi vállalkozásokkal is. Véleménye szerint a jótékony, segítő célú vásárlás ugyan hazánkban is működik, de nem olyan szinten, ami a társadalmi és környezeti célokat is szolgáló non-profit vállalkozások fennmaradásához elegendő lenne.

Az ilyen kezdeményezések hosszú távú fennmaradását csak és kizárólag az biztosíthatja, ha piacképes, eladható, minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínálnak; ennek eléréséhez pedig a sikeres kezdeményezések jó példái és a meglévő tudás megosztása is hozzájárulhatnak. Mi drukkolunk nekik!

Kép: Remodel Stúdió


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


  A cikk a Zöld Forrás PTKF/625/2017 jelű pályázat támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás