fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Rabszolgamunka a magyarországi almatermesztésben

Míg a boltokban a fogyasztó 300-400Ft-ot fizet egy kiló almáért, a termelő ezért már csak 100-150Ft-ot, az almaszedő munkás pedig kevesebb, mint 10Ft-ot kap. Mindez gyakran emberjogi problémákkal, hazai és nemzetközi jogszabályok felrúgásával társul. 

Köztudott, hogy a Magyarországon fogyasztott déligyümölcsöket méltánytalan körülmények között termelik. A fejlődő országok banán– és lénarancsültetvényein embertelen munkakörülmények uralkodnak, és az európai piacra érkező termékek előállítása jelentős környezetszennyezéssel jár. Sokan azzal nyugtatják lelkiismeretüket, hogy ha helyi, magyar terméket vásárolnak, mindehhez nem járulnak hozzá.

 

A magyar almaszedőknek nem sokkal van jobb sorsa, mint a banánmunkásoknak a fejlődő országokban

 

Ám a hazai almaültetvényeken sem sokkal jobb a helyzet – derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a VS.hu közös oknyomozó riportjából.

A magyarországi almaszedő munkások jó esetben napi 4-6000 forintot is hazavihetnek egy-egy hajtósabb, 10-12 órás munkanap után. Ennél rosszabb helyzetben vannak azok, akik közmunkában végzik ugyanezt, és mintegy 2400 forinttal a zsebükben térhetnek haza, igaz nekik „csak” 8 órát kell dolgozniuk.

 

 

Egy konditerem sétagalopp ehhez képest

Az alacsony bér számos olyan tényezővel társul, ami nemcsak jogszabályellenes, de emberi jogi szempontból is kifogásolható. Az almaszüretelő idénymunkások sokszor munkaszerződés és egészségügyi biztosítás nélkül, szélsőséges időjárási körülmények között dolgoznak, mindezt gyakran több száz kilométerre, távol a családjuktól. A hőségben, 10-12 órás kemény fizikai munka során, naponta legalább 1000 kilót emelnek, miközben sok munkáltató nem biztosít elegendő szünetet, se fedett, árnyékos pihenőhelyet számukra, de az ivóvíz vagy a szabadság is leginkább a munkáltató jó szándékán múlik. A bizonytalanságot tovább növeli a teljesítmény alapú bérezés. Az így foglalkoztatott munkások hiába érkeznek meg hajnalban az ültetvényre, ha esik az eső, elmarad a munka és vele a fizetség is, sok beleszólásuk nincs a helyzetbe.

 

A Munka Törvénykönyve szerint a napi munkaidő legfeljebb 12 óra lehet – e szabály betartása alól az idényjellegű munka sem kivétel – mégis sok esetben nem telik le a műszak 12 óra munka után.

A kemény és sokszor jogszerűtlen munkakörülmények és annak ellenére, hogy a jövedelmük legfeljebb ahhoz elegendő, hogy a szegénységi küszöbön billegjenek, az almaszedő idénymunkásoknak nincs más választási lehetőségük, ha el akarják tartani a családjukat. Az ördögi körből nehéz kilépni: gyakorlatilag a modern kori rabszolgaság csapdájába estek.

A nemzetközi és hazai jogszabályok is sérülnek

Segíts bővíteni az etikus gyümölcstermesztőket bemutató adatbázisunkat! Ha ismersz olyan mebízható gazdaságot, ahol fontos a környezetvédelem és a munkások emberi jogait is figyelembe veszik, írd meg nekünk a szerk@tudatosvasarlo.hu címre.

A fenti helyzettel nem csak azoknak van bajuk, akik méltányos gyümölcsöt szeretnének fogyasztani. A munkáltatók sokszor felrúgják a magyar törvényeket, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének, az ILO-nak az ajánlásait, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egyes cikkelyeit is.

Az idényjellegű foglalkoztatási forma terjedésére és az ebből adódó társadalmi problémákra az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) is felhívta a figyelmet. A napszámos munka folyamatos létbizonytalansággal jár: kevésbé számíthatnak betegbiztosításra, szabadságra, vagy éppen a munkaidőre vonatkozó szabályok betartására, ráadásul a jövedelmük is kevesebb.

 

A szegénységi küszöb alatt

Magyarországon a teljes állásban bejelentett dolgozók keresetének alig a 60 %-ára számíthatnak a napszámban alkalmazottak, ha egész évben folyamatosan lenne lehetőségük egyáltalán ilyen munkára – ami ritka. Ezzel is magyarázható, hogy közülük jóval többen élnek a szegénységi küszöb alatt.  Míg Magyarországon a teljes munkaidőben dolgozók körében a szegények aránya 5 %-os, azoknál, akiket csak részmunkaidőben alkalmaznak, köztük a napszámosoknál, ez 19 %.

 

Keressük együtt a méltányos almát!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete kampányt indít a méltányos gyümölcsökért és azért, hogy javuljon az almaültetvényeken dolgozók helyzete, átláthatóbbá váljon a termék árazási rendszere a hazai piacon és a fogyasztók etikus almához jussanak.  2016 árpilis 14-én „Keressük együtt a méltányos almát!” című előadáson és műhelymunkán szakértők, ágazati szereplők és tudatos vásárlók közösen tárják fel a helyzetet és keresik a választ arra, hogyan lehet etikus a hazai alma.  

A teljes oknyomozó riport megtekinthető a VS.hu oldalán vagy letölthető a cikk alján. 

 

Grafika: Szalay György 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

    A program a Norvég Civil Alap támogatásával valósult meg. 

Ezt a projektet az Európai Unió finanszírozza 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás