fbpx

| Tudatos Vásárló

Az óvodások 29%-a passzív dohányos

Az ÁNTSZ legújabb felmérése szerint a budapesti óvodások 29%-a volt passzív dohányos 2009-ben. Ez 10%-os javulást jelent az 1999. évi adatokhoz képest. Üröm az örömben, hogy akik rendszeresen dohányoznak gyermekük jelenlétében, több cigarettát füstölnek el, mint 1999-ben.




 

1999-ben az ÁNTSZ a budapesti óvodások passzív dohányzási
gyakoriságát és a kiválasztott óvodások szüleinek dohányzási szokásait vizsgálta.

A felmérés során azt tapasztalták, hogy a családok 50,5%-ban dohányzott
valamelyik vagy valamennyi felnőtt, a fővárosi óvodások 39,6%-a pedig passzív
dohányossá vált
.
A dohányos családok 29,7%-a kisgyermekük jelenlétében
rendszeresen, 47,8%-ában alkalmanként dohányozott.

2009-ben az ÁNTSZ megismételte a 10 évvel korábbi – óvodások
passzív dohányzásával kapcsolatos – vizsgálatát különös tekintettel arra,
hogy 1999-ben megjelent a „Nemdohányzók védelméről” szóló törvény. A főváros
valamennyi óvodájából 45 óvodai csoportot választottak ki, s ily módon 1015 gyermek
szüleit kérdőív segítségével kérdezték meg a dohányzási szokásaikról,
a gyermek előző évi óvodai hiányzási napjairól,
illetve a betegségben eltöltött napokról. A felmérés szerint a fővárosi
óvodások 29%-a passzív dohányos, ami 13.500 3-6 éves korú gyermeket jelent.

A kérdőívek kiértékelése alapján megállapították, hogy 2009-ben:

  • az óvodás gyermeket nevelő családok 41,1%-ában a felnőttek
    valamelyike dohányzik;
  • a dohányos családok 21%-ában dohányoznak a gyerek
    jelenlétében, 50,5%-ában csak alkalmanként
    fordul ez elő, 28%-uk soha nem dohányzik a
    gyermeke jelenlétében;
  • a gyermek jelenlétében dohányzó családokban a gyerekek 23,7%-a
    naponta 1-5 db cigaretta füstjét kénytelen beszívni,
    42,4%-uk 6-10 db cigarettáét, 22%-uk 11-20 db
    cigarettáét, 11,9%-uk pedig 21 db cigarettánál
    is többet;
  • szabadnapokon ezek az arányok megfordulnak,
    nő azok aránya, akik több cigaretta füstjét
    kénytelenek elszenvedni, a gyermekek 29,5%-a
    naponta 21-nél is több cigaretta füstjét szívja be.

A 2009-es kérdőívet kitöltők közül kevesebben voltak
tisztában a passzív dohányzás fogalmával, és kevesebben is tartják veszélyesnek,
mint a tíz évvel korábbi felmérés résztvevői.

A passzív dohányzás fontos népegészségügyi probléma.
Irodalmi adatokból ismert, hogy a dohányzás során keletkező úgynevezett főfüst
kevesebb károsító anyagot tartalmaz, mint a mellékfüst, amelyet a nemdohányzó
kénytelen elviselni a dohányos társaságában. A dohányfüst több mint 4.000 vegyi
anyagot tartalmaz, amelyek túlnyomó többsége mérgező, míg 40 rákkeltő. Ez
utóbbiakat a dohányos mellett a környezetükben lévők is belélegzik.
Magyarországon a felnőtt lakosság körében a dohányzási gyakoriság rendkívül
magas. 1999-ben a fiatal lányok 29,9%-a, négy évvel később már 34,9%-a
dohányzott. A dohányzó fiatalok átlag életkora évről évre egyre alacsonyabb.

 

Forrás: ÁNTSZ

Kép [cc] adambarr

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás