A fácskák mindig hosszú sorokban vannak a kerítésnek döntve, s a kiszemeltet néha szánkón húztuk haza. Nem mutatjuk meg a családnak a választott fenyőt, amit ők nem üdvözölnek ismerkedő évődéssel: kisebb/nagyobb/gyérebb/sűrűbb nem volt? Na jó, azért szép kis fa!. 24-én nem kerül elő fejsze és alufóliával borított karácsonyfa-talp, s nem keressük neki a legjobb helyet a szobában (ilyen hely nincs). Az egész évben oly magányos díszek, égők, kapcsok, akasztódrótok és csillagszórók a kamrában alusznak tovább. Mégis elmarad az elmaradhatatlan vita a díszítés koncepcióját illetően (bátor újítások kontra “ahogy mindig is”). Arról sem oszlanak majd meg a vélemények, vajon felkerüljön-e az igen retrós, de szívünkhöz nőtt üveghóember. Velem egyidős, idáig mindig fölkerült, de most még ez sem. A szobából hiányzik a csodálatos gyantaillat. És este, mikor megszólalna a pici csengő, nem álljuk körbe a gyönyörűszép karácsonyfát, fél szemmel az ajándékokra sandítva.

Na erről szó sem lehet! Van-e olyan érv, ami rábírhat arra, hogy idén ne induljak abba a földutcába?!
Van. Látogassunk el egyszer az állatkertbe, úgy húsvét után! Tucatjával hordják be a szülők a divatjamúlt kisnyulakat. Miután szerencsétlenek “kitojták” magukat, csak az Állatkert belátásának függvénye, nem szerepelnek-e majd egy rövid mondatban az óriáskígyó kikeleti menüjével.

Persze a téli szezonban kivágott 25 000 tonnányi fenyőfa még a Jézuska nagyköveteként sem olyan elbűvölő, mint az ungyuri-bungyuri tapsifüles, de a sorsa inkább megjósolható: szeméttelep. Évente itthon kb. másfélmillió fát vágnak ki a szeretet ünnepét megülni kívánó tömeg vásárlóereje előtt tisztelgő, mély áhítattal. A fák 10%-a nem kél el: ún. remittenda. Mivel a karácsonyfának szánt fenyő, úgy 3-5 évesen hízik vágósúlyra, a 1 500 000-t szorozzuk meg 4-gyel és a cseperedő fa igényelte 1 négyzetméterrel: ennyi területet köt le ez a decemberi varázs. Aki ezt “amúgyis” mezőgazdasági területnek nevezi, annak figyelmébe ajánlom azt a fellelt érvet, hogy míg a gabonát muszály, karácsonyfát mindenesetre nem létérdek termeszteni. Azaz véges területen, amilyen Mo. is, a fenyők nem a búza, hanem valami más elől foglalják a helyet. Most erdőt képzelek a helyükre.

Alternatívák?
Döntsük el, kinek is állítunk karácsonyfát! A kereszttel szóba hozható válaszok esetén megkockáztatom, talán nem a lelki üdvünk záloga eldobható, eldobandó fát venni komoly ezrekért (s mert vásárlás híján csak a lopás marad, másról, mint fogyasztói mozzanatról, nem is beszélhetünk). A karácsonyt velejéig keresztény ünnepként megélők sem hangoztatják, hogy a megváltás évfordulóját csak ezen a módon ülhetjük meg.  No kinek is állítjuk azt a fát? A családnak, persze! Jómagam nem olyan rég berendeztem egy akváriumot a kéthetes fiamnak. Nagyon élvezi! Ahogyan az idei fától is legalább annyira elámulna, mint az akvárium halai. Megkockáztatom, nem én vagyok az egyetlen, aki csak azért képes a díszítéssel vesződni, mert a ragyogó színes karácsonyfa fényei tovaszállt karácsonyesték hangulatát idézik – számára. És ha ez így nem állja meg a helyét, ha egymásnak öltöztetjük a fát, akkor is gyerekkorból fakad a másik öröme. Továbbgondolva: ezek az elmúlt karácsonyok adják a fenyő szinte pótolhatatlan szerepét, és nem fordítva.

Egy délszaki korunkbéliből más ingerek váltják ki az ünnepi meghittséget, tekintve, hogy forró égöveken nem olyan nagy csoda az örökzöld. Nem is állítanak fát, aki mégis, az araukáriákat, tujaféléket vagy ciprusokat “használ”. Új-Zélandon pl. a hivatásos karácsonyfa egy decemberben virágzó növény, amit éppen ezért eszük ágában sincs kiemelni a helyéről. Ha valóban a gyereknek akarunk életre szóló élményt okozni, az nem kötődik feltétlenül fenyőhöz. (Oké, azért kötődhet, de nem feltétlenül!)

Notehát: Mit tehet a gyermekét tűzön-vízen át a megőrizni képes, környezetkultúrás hagyományokra (át)nevelő szülő? Vegyen műfenyőt? Elfogultságom okán nem kívánok határozottan állást foglalni a kérdésben, hiszen a dórmintás gipszstukkó szobadekorációnak is akadnak hívei. Az utóbbi évek zöld javaslata volt a földlabdás fenyő. Erről sem mondhatjuk, hogy üdvözítő megoldás. A fák kiemelésével olyan talajréteget mozdítunk ki a gyökerekkel, melynek eredeti helyén kellene maradnia. Miután a kis fák nagyon vízigényesek és érzékenyek a környezet változásaira, a hideg álomból a száraz szobába kerülve nagyrészt tönkremennek. De képzeljük el, hogy mégsem. Megmaradnak ott, ahová kiültettük őket, ugye. Ami azt jelenti, eredeti flóráját már csak mutatóba mutató széphazánk évente másfélmillió tájidegen fenyővel gyarapodik. Ha Ausztrália üreginyúl-szaporulata a húsvéti nyulak “kiültetéséből” eredne, lenne egy idevágó példánk, hogyan változnak ünneplési szokások, ha közvetlen bajt okoznak. Bár az ötletet eddig propagáló civil szervezetek csekély arányúnak tartják a kiültetéseket, a kérdés adja magát: ha ilyen kevés megmentett fáról van szó, akkor azok mit váltanak ki? Hadd válaszoljak: magát a felvetést, és ez nagy előrelépés volt. A HuMusznak és más zöld szervezeteknek köszönhetően legalább odafigyelünk a baltacsattogtatás és hulladékhalmozás övezte Szenteste kis visszásságaira. A www.humusz.hu – n egy csokor ötlettel találkozhatnak az érdeklődők, mivel is válthatják ki a vágott fát. Számomra legrokonszenvesebb az a változat, amikor egy arra alkalmas, netán épp e célra választott szobanövény, vagy a kertben élő luc veszi át a pusztulásra ítélt fák szerepét. Akárhányszor téli fenyvesekben járok, mindig egy bensőséges, ember-nélkül-is-ünnep hangulat rohan meg a hóruhába öltözött zöld erdő láttán. Hogy nem vagyok ezzel egyedül, arra a napokban meglesett képernyővédő világított rá, amelyiken egy elvarázsolt erdei fa a tél esti hóesést szikrázó fényjátékká változtatta maga körül a madarak gyönyörűségére (azért nem fogom föltenni a gépemre).

Nem elhanyagolható a legnagyobb ünnepünkhöz kapcsolódó karácsonyfa-állítási szokásban a szeretet-élőlény fogalmak szimbolikus kapcsolata. Úgy vélem, a karácsonyfa szellemének egyik vonása, hogy az égők és díszek alatt egy mozdulatlan, gyönyörű teremtmény ragyog: amilyen a fenyő. S amennyire a mindig zöld fenyő a téli napforduló ígéretét, a megújulást hirdeti, úgy képes erre bármely növény, pláne ha nem vágják keresztbe idejekorán. Ha januárban nem hajítom a szemétdombra az ünnepek egyik főszereplőjét, hanem inkább ápolom, gondozom a következő Szentestéig, s ha erre rávehetem gyermekeimet is, kevesebb élőlény végzi a kultúra jegyében gyakorolt furcsa szokásaink puszta kellékeként. És talán a megünnepelt szeretet sem koncentrálódik olyan erősen arra a pár napra, ha “civilben” egész éven át a lakásban vagy a kertben zöldell az a szimbólum.