Leonor Gimelfarb kíméletlen őszintesége már-már állításainak legitimitását veszélyezteti. Azt az üzleti élet unos-untalan hajtogatott és felettébb népszerű elméletet vonja kétségbe, miszerint a társadalmi és környezetvédelmi szempontból fenntartható gazdálkodás megvalósítása túl problematikus. Magabiztosságát azonban tények, tapasztalat és legitimitás igazolja. Az ipar bennfenteseként a földeken dolgozók mellett hallatja hangját, azok mellett, akik nem ismerik az „üzlet” útvesztőit.

Leonor a Remei AG munkatársa; a cégnek véleménye szerint „nemcsak célja, de eredménye is az erkölcsi felelősség és a jövedelmezőség összehangolása”. A svájci kisvállalkozás kizárólag biogyapot-termesztéssel és értékesítéssel foglakozik integrált, értékteremtő és értékmegőrző rendszerben a nyersanyag előállításától a termék értékesítéséig. „A megközelítés lenyűgöző és eddig remekül működött” – mondja Leonor, majd nevetve hozzáteszi – „Kemény munka, de megéri. És még mindig megy.” 1983-as megalapítása óta a Remei tevékenységét öt alapelv határozza meg: a biogazdálkodás, a méltányosság, az ökológiai módszerek szerinti termékfeldolgozás, a minőség és az átláthatóság. A termékeiket jelölő BioRe© nevű márka az ENSZ 2002-es johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világtalálkozóján is elismerésben részesült.

Az Európai Bahá’í Üzleti Fórum 2006-os konferenciáján Leonor volt „A cégek szerepe a szegénység visszaszorításában” vitafórum legfiatalabb résztvevője, mondanivalója azonban túlmutatott a korosztályokon. Hitelességét növeli, hogy nemcsak elméleteket gyárt, hanem arról beszél, amit a gyakorlatban is megvalósít. S bár még nincs harminc éves sem, üzenetének ereje és az általa bemutatott gyakorlati módszerek ősz üzletemberekben is elismerést keltenek. Hajtóereje a kíváncsiság: minél inkább előrehalad az Európát, Ázsiát és Afrikát egyaránt lefedő munkájában, annál bizonyosabb abban, hogy szükség van a lelkiismeret által vezérelt vállalatokra.

A kezdet nehéz volt. Hogy történt? A cég egyszerűen meglátogatott gazdálkodókat, és megpróbálta rávenni őket arra, hogy álljanak át a biogazdálkodásra?

Az egész úgy kezdődött, hogy voltak gazdák, akik hallottak már a biogazdálkodásról, érdekelte őket, és szerettek volna többet is megtudni. Sokan látják közülük is úgy, hogy a vegyszerhasználat nem fenntartható. Tapasztalják, hogy a munkásaik rosszul lesznek a földeken, érzékelik, hogy a földjeik termékenysége évről évre csökken. Tehát néhányan már közülük is tudják, hogy nincs minden rendben, s hogy a jelenleg zajló folyamatokat valahogyan vissza kellene fordítani. Természetesen félnek a változásoktól, attól, hogy az egyik rendszert feladva átálljanak egy másikra, hiszen többségüknek általában komoly adóssága is van. A gazdák számára rémálom, ha a termés gyenge, mert akkor nem lesznek képesek visszafizetni hiteleiket.

Nyújt-e a vállalkozásotok támogatást vagy valamiféle garanciát a biogazdálkodásra átálló gazdák számára?

A velünk szerződésbe lépett gazdák számára felvásárlási garanciát kínálunk, tehát biztosak lehetnek abban, hogy az összes megtermelt gyapotot értékesíteni tudják. Ezen kívül a programhoz csatlakozott gazdák számára az első évben mi biztosítjuk a biológiai növényvédelem és termésfokozás eszközeit – hitel formájában. A termesztési idény végén a gazda gyapottal fizeti vissza e ráfordítások árát. Továbbá, a terményért felárat kínálunk, így a gazda a piaci árakhoz képest magasabb áron tudja értékesíteni áruját. Ennek következtében néhány éven belül már maga is képes lesz a termesztés költségeit viselni.

Akkor nem vagytok baráti viszonyban a Monsantóval, ugye?

Elemzéseink alapján nekünk úgy tűnik, a BT-gyapotnak nevezett génmódosított gyapot ugyanazon a logikán alapul, mint annak idején a zöld forradalomnak nevezett rendszer: nagyon magas termelési költségek, bizonytalan eredmények. A gazda tehát még kiszolgáltatottabbá válik. A biogazdálkodással mi a gazdák kiszolgáltatottságát akarjuk csökkenteni. Megfelelő terméseredmény elérése és a talaj termékenységének változatlanul hagyása mellett a termelés költségeit próbáljuk mérsékelni.

A BT vetőmagvakkal az a gond, hogy igen magas áruk miatt a gazda a legjobb adottságú területén fogja elvetni őket. Emellett használatuk további költségekhez vezet: mivel már sok pénzt – olykor a szokványos vetőmag árának három-négyszeresét is – fektetett a magvakba, a további költségeket sem fogja sajnálni. Az ígéret, hogy BT-technológia alkalmazása esetén kevesebb növényvédő szert kell használni, olykor csak ígéret marad. Előfordul, hogy több vegyszerre van szükség, mert a BT-gyapot ugyan ellenállóbb azokkal a kártevőkkel szemben, amelyek ellen kialakították, de sebezhetőbb más kártevőkkel szemben. Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a valóságban épp, hogy több növényvédő szert kell a gazdáknak használniuk. A termés pedig végül vagy nem túl jó, máskor jobb: ha az időjárási viszonyok tökéletesek, akkor a termés jóval az átlagot meghaladó lehet, de ha nem ideálisak – mondjuk szárazság volt az adott évben, ami nem ritkaság ezeken a területeken -, akkor sok a veszteség. De az minden esetben igaz, hogy a termelési költségek annyira magasak, hogy az eladósodás nagyon is valós probléma: a gazdáknak hitelt kell felvenniük. Emellett számolni kell a felhasznált vegyszerek lehetséges egészségkárosító hatásával is.

Miért gondolod, hogy jó a biogazdálkodás? A puszta környezetvédelmi előnyökön és a talaj kímélésén túl mi a biogazdálkodás előnye?

Az a megfogalmazás, hogy „puszta környezetvédelmi előnyök”, arra utal, mintha maga a környezet kevésbé lenne lényeges, mivel csak az ember számít. Természetesen fontos az ember, csak épp elfelejtjük, hogy míg bizonyos országokban, például Indiában, az emberek a természet részeként és attól teljes függésben élnek, addig Európában nagyon szigorú és teljesen természetellenes elkülönülés van a környezet és az emberek között. Az emberek többsége városban él, a környezet pedig olyasmi, amellyel hétvégén, pihenés, szórakozás közben találkoznak. Az olyan országokban, mint India, a környezet az emberek tényleges élőhelye; tiszta és egészséges környezetre van szükségük a mindennapi élelmiszer megszerzéséhez. Tiszta vízre van szükségük, mert közvetlenül a patakok vizét fogyasztják. A talaj termőképességének megőrzése számukra nem luxus vagy szórakozás, hiszen a termés, a megélhetés valóban ettől függ. A környezet védelme tehát elősegíti, hogy az ember része legyen környezetének, és meg is tudjon élni belőle. A biogazdálkodás pontosan ezt teszi.

Jól gondolom, hogy a biogazdálkodás a természetes életmód szerves része, és nem terheli meg túlzottan az embert, illetve a tájat?

A biogazdálkodás többek között éppen azért kínál előnyös alternatívát a fejlődő országok kisgazdái számára, mert ún. alkalmazkodó technológiája van, és a helyi erőforrásokra támaszkodik. Mivel a lehető legteljesebb mértékben felhasználja az adott gazdaság, illetve az adott környezet lehetőségeit, a gazda önellátó lehet, és nem függ másoktól, cégektől.

A biogazdálkodás gondolatköre hogyan kapcsolódik mondjuk a Fair Trade-hez? Lehet olyan a kereskedelem, amely kellőképpen méltányos, de környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen?

A Fair Trade célja a kistermesztők élet- és munkakörülményeinek javítása. A biomozgalom pontosan ugyanerre törekszik. A biogazdálkodás fenntartható termelési rendszert jelent, ami függetlenné teszi a gazdát. Méltóságot biztosít enki, mivel életét saját munkája és saját tudása határozza meg, stabil termése van, pénzügyi szempontból kevésbé sebezhető. A biogazdálkodás fenntartható megélhetést kínál a gazdáknak, ez pedig olyan cél, amelyet a Fair Trade is a zászlajára tűzhet.

Két nézőpont van: a termelés és a kereskedelem. Mindkettő egyaránt fontos. Ha csak a kereskedelemre figyelünk – hosszú távú kapcsolat kiépítése a beszállítókkal, kedvezőbb átvételi árak, nyitottság a párbeszédre, az együttműködésre -, ez mind helyénvaló és fontos. Ha viszont magukon a gazdákon akarunk segíteni, akkor a termelésre is figyelni kell; segíteni kell a gazdákat egy fenntartható termelési rendszer kialakításában, amely biztonságos, stabil és termelékeny. Ehhez gyakran külső segítségre van szükségük, mert vagy nem ismerik a megvalósítás módját, vagy nincs elég pénzük. Ekkor kell valakinek kívülről segítenie, aki tudást ad át, vagy finanszírozza a befektetéseket.

A programban résztvevő gazdák hogyan gondolkodnak magukról a cégetekkel kapcsolatosan? Vajon a cég részének tartják magukat vagy csak egyszerű beszállítóknak?

A legjobb az lenne, ha erről magukat a gazdákat kérdeznénk meg. Én csak a hozzánk való viszonyukból tudok ítélni: nyíltságukból, szíveslátásukból, mosolyaikból. Szívesen beszélnek velünk, s ha látogatókat is viszünk, mindig nyitottak arra, hogy bemutassák gazdaságukat. Büszkén mutatják be termelési rendszerüket és módszereiket, büszkén mutatják be, mi az, amit a mi segítségünkkel hoztak létre. Úgy tűnik boldogak és hálásak az általunk végzett munkáért. Legalábbis ezt mondják, és így is viselkednek. Ha megkérdezzük őket, mit tartanak a legfontosabbnak az általunk végzett munkából, azt válaszolják a képzést. Különösen elégedettek a tanácsadói szolgáltatásunkkal, amelynek keretében egy szakképzett munkatársunk havonta egyszer meglátogatja őket. A tanácsadás azért ilyen sikeres, mert máskülönben ezek a gazdák teljesen magukra lennének hagyatva. Ha a növényeikkel gond van, nem tudnak kitől segítséget kérni. Ha a termelő BT-gyapot mellett dönt, a boltban megveszi a vetőmagot és elveti. Ha azonban a növénnyel gond van, nincs kihez fordulnia. Ahhoz nem fordulhat, akitől a vetőmagot vette, gondjaival egyedül marad. A mi rendszerünkben a gazda mögött ott áll a tanácsadó. Bármikor hozzá fordulhat, ha kérdése vagy gondja van, ha valamilyen beruházáshoz segítségre vagy épp hitelre lenne szüksége, mert mondjuk az öntözőrendszert szeretné fejleszteni vagy a termelésen szeretne javítani.

Személyesen hogyan érint a munka, amit végzel? Évente többször is ellátogatsz a gazdákhoz – gondolom egész más a helyzet, ha valakinek, akivel együtt dolgozol, az otthonába is eljutsz.

Kétségtelenül bennem van a szándék, hogy hozzájáruljak a dolgok jobbításához. A világot nézve azt látom, hogy tönkretesszük a számunkra létfontosságú, életteret jelentő környezetet, hogy rengeteg az igazságtalanság. Azt látom, hogy nagyon sok ember igen nehéz körülmények között él – részben a jelenlegi világrend miatt. Szeretném, hogy ezek a dolgok megváltozzanak. Ha napi 8 órán keresztül dolgozom egy irodában, akkor szeretném, hogy ennek értelme legyen, és a munkám hozzájáruljon ahhoz a változáshoz, amit el szeretnék érni.

Ha az irodában, a számítógépem előtt ülök, és odakint zuhog vagy éppen rossz kedvem van, akkor is tudom, kinek az érdekében dolgozom, s azt is tudom, olyanokról van szó, akiket nagyon is tisztelek. Személyesen nem ismerem mind a 2400 gazdát, aki részt vesz a programunkban, mindössze néhány tízzel találkoztam. Azt viszont tudom, hogy hol, hogyan élnek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük. De tudom, hol élnek, milyen gondjaik vannak, és tudom, hogy az általunk végzett munka hosszú távon csak egyetlen lépés, de azt is tudom, hogy a gazdák számára ez mennyire fontos. Ez a tudat hajt előre.

Nagy adag alázat van bennem, hiszen a földművelés, az igazi munka. Ezzel nem voltam tisztában azelőtt, hogy a céghez kerültem volna. Városban nőttem fel, egyetemre jártam, most pedig egy irodában dolgozom. Végre eljutottam a felismerésig, hogy az igazi munka a földművelés. Élelmünk, ruházatunk, környezetünk megőrzése, az élet sok dimenziója tekintetében függünk a földtől. A földművelés az elsődleges; e nélkül a világon semmi sem működne. Így bennem igen nagy tisztelet fejlődött ki a kistermelők iránt. Keményen és sokat dolgoznak, igen kevés jövedelemért. És mégis, akár esik, akár fúj, évről évre, újra és újra felszántják a földet, bevetik, gondozzák a növényeket, betakarítják a termést. Mégértettem, hogy én itt Európában azért vehetek meg különleges élelmiszereket és nagyszerű ruhákat, mert Indiában ott vannak ezek az emberek, akik a gyapotföldjükön izzadnak. Fejet kell hajtanom előttük.

Másrészről, a munkám élvezetes is. Nagyon érdekes, inspiráló emberekkel dolgozom együtt, olyanokkal, akikkel közös az értékrendünk és emiatt nagyon kényelmes velük dolgoznom. Csodálatos élmény Indiába utazni – nem turistaként, hanem a valódi indiai életet látva. Megtapasztalni azt, milyen Indiában gyapot-termesztőnek lenni. Megismerni az egyes emberek kultúráját, hitét, reményeiket, hogy mi okoz nekik örömet, és mi aggasztja őket. Szerencsésnek érzem magam, hogy az életet ennyire más kontextusban is megismerhetem.

Megjelent a European Bahá’í Business Forum hírlevelében. Az interjút Lewis Akenji készítette, magyarra Tóthné Bogdányi Franciska fordította. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével.