• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Az Olimpiáért izzadni

2004.08.19. /
Mi rejlik olimpia-logós pólóink és a legmenőbb sportcipők márkái mögött? A CorpWatch utánanézett: kik és hogyan gyártják és gyártatják kedvenc sportöltözékeinket.

Sasha Lilley
CorpWatch

Az idei athéni Olimpiai Játékokat a McDonalds, a Samsung, a Coca-Cola és más multinacionális hirdetők logói díszítik 1,339 millió dollár (több mint 280 millió Forint) erejéig. De az olimpiával kapcsolatos üzleti reklámozás és a kereskedelmi márkák hirdetése a játékok befejezte után sem szűnik meg. Sportruházatot gyártó cégek 81 millió dollár (több mint 17 milliárd Forint) értékben vásároltak jogot a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól arra, hogy termékeiket olimpiai emblémákkal díszíthessék. Az öt egymásba kapcsolódó karika és a 2004-es athéni „Kotinos”, a babérkoszorús jelvény mögött, a kíváncsi szemektől rejtve szakszervezetekbe nem tartozó, alulfizetett munkaerő fogja varrni az olimpiai jelvénnyel ellátott pólókat, ragasztani a cipőket és cipzárakat illeszteni a futóruhákba és sportmezekbe – mindezt olyan munkakörülmények közepette, amelyek még a legedzettebb atlétákat is megizzasztanák.

Míg a sportruházati piacot több mint 58 milliárd dollárra (12 180 milliárd Ft) becsülték 2002-ben, és a kiválasztott sportolók dollármilliókat gyűjtenek be vállalati támogatásként – gondoljunk csak a futballbajnok David Beckham 161 millió dolláros (33,8 milliárd Ft) „életfogytiglani” szerződésére az Adidasszal –, addig az Indonéziában, Bulgáriában, Kambodzsában, Törökországban, Kínában, Thaiföldön és más országokbeli kizsákmányoló üzemekben (angol műszóval: sweatshops) a hiper-kizsákmányolt, egészségtelen munkakörnyezettel, szexuális zaklatással, az alkalmazóik részéről verbális és fizikai erőszakkal szembesülő munkások napi bére egy vagy két dollár (210 – 420 Ft).

Idén a szakszervezetek nemzetközi tömörülése, a Global Unions, az emberi jogokért és az egyenlőségért dolgozó Oxfam, valamint  a harmadik világbeli munkakörülmények javításáért küzdő Clean Clothes Campaign (Tiszta Ruha Kampány) és más csoportok azt a célt tűzték maguk elé, hogy megváltoztatják e viszonyokat. Mégpedig úgy, hogy reflektorfénybe állítják a Nike, az Adidas, a Reebok, a Fila, a Puma, az ASICS, a Mizuno, a Kappa és az Umbro cégóriások számára sportruházatot és –cipőket gyártó munkások helyzetét. Kampányuk címe: „ Fair Play” azaz „Fair Játék”.

„A Fair Play aktivistái mintegy 200 munkással készítettek interjút világszerte többek között olimpiai termékeket is előállító gyárakban.” – mondta Katherine Daniels, az Oxfam kereskedelem-politikai tanácsadója és hozzátette: „Találkoztak 16, sőt 18 órás műszakokban dolgozó munkásokkal, filléres fizetésük a megélhetésre sem elég. Munkások durva megfélemlítését és jogaik megsértését tapasztalták. Megfigyelésük szerint azokra is megfélemlítés várt, akik szakszervezetet akartak létrehozni, vagy ahhoz csatlakozni.”

Gyorsabb cuccok
Az elmúlt évtizedben a kizsákmányoló üzem-ellenes aktivisták olyan feltűnő cégeket vettek célba, mint a Nike, a Reebok és az Adidas. Kampányoltak egyetemeken, a legnagyobb kiskereskedőknél, mint a Gap, és sporteseményeken is. Mindemellett az olyan sportruházat-gyártó óriásokat, mint a Fila, a Puma, az ASICS, a Mizuno, a Kappa, és az Umbro eddig nem érzékelte a radaruk. Napjainkban e hatalmas olasz, brit, japán, német és amerikai cégek egyre inkább utcai viseletként hirdetik sportruházati termékeiket. A sportteljesítmény helyett az életstílust hangsúlyozó hirdetéseikkel a fiatalokat célozzák.

A Fila és a Puma e jelenség kitűnő példái: divatos ruházati termékeiket és „old school” cipőiket gördeszkásoknak és hip-hoposoknak árulják. A Fila évente 116,4 millió dollárt (24,4 milliárd Ft) költ imidzsének fenntartására – a cég 7 millió dollárt (1,47 milliárd Ft) fizetett Grant Hill kosárlabda-sztárnak a márka nyomatásáért –, míg a Puma évente több mint 107 millió dollárt (22,47 milliárd Ft) költ reklámozásra. A Puma, a világ hatodik legnagyobb sportruházati márkája 2003-ban megduplázta nyereségét: pénzügyi eredménye 108 millió dollárról (22,68 mrd Ft) 228 millió dollárra (47,88 mrd Ft) nőtt. Mivel az SBI (a Fila tulajdonosa) nem részvénytársaság, nem köteles közzétenni pénzügyi adatait.

Az olyan sportmárkák, mint a Fila és a Puma nem maguk gyártják a ruházatot és a cipőket, hanem világszerte olyan alvállalkozókat bíznak meg, amelyeket a „Fair Play az Olimpián” kampány kizsákmányoló üzemnek nevez. Míg mind a Fila, mind a Puma elkötelezettségüket fejezték ki a termékeiket gyártó munkások jogainak tiszteletben tartása iránt, a gyárakban tapasztalható valóság meghazudtolja vállalásaikat.

„Sok egészségügyi problémám van: fejfájások, hasmenés, influenza, hátfájás és izomgörcsök.” – meséli Fatima, egy 22 éves nő, aki a Pumának, a Filának és más sportruházati vállalatoknak gyártó indonéziai üzemnél dolgozik. „Mindezeket a gyárbeli körülmények okozzák – a rossz levegő, hogy egész nap állni kell, a hosszú, megfelelő pihenési idő, víz vagy élelem nélküli munkaidő."

A kampány beszámolója szerint a Puma és a Fila olyan alvállalkozókkal dolgoztat, akik rendszeresen becsapják és kihasználják a munkásokat. Többek között ilyen például egy indonéziai gyár, ahol a menedzserek szexuálisan zaklatják a nőket, egy bulgáriai Puma alvállalkozó, aki kirúgással fenyegeti a túlórára nem hajlandó munkásokat, és azok a törökországi Puma és Fila alvállalkozók, akik alkalmazottaikat túlórára kényszerítik.

A Puma és a Fila olyan alvállalkozókkal is dolgoztatnak, amelyek erősen szakszervezet-ellenesek. Rana, a Pumának és a Lottónak gyártó üzemben dolgozó török ruhaipari munkás a következőket mondta: „Tavaly, amikor a szomszédos gyár munkásai a gyár előtt sztrájkoltak, a munkavezetőnk azt mondta ’Mindegyikük elveszti az állását – majd meglátjátok. Sose kövessétek el ezt a hibát. Különben ti is ugyanazokkal a következményekkel szembesültök.”

Fair játék
A Fila állítása szerint a cég nagyon szigorú etikai kódexet követ. A Fila szóvivője, Mark Westerman szerint „a Fila komolyan veszi az Oxfam beszámolóját, és nagyon szigorú követelményei vannak, amelyek betartásához világszerte mindenhol ragaszkodunk termékeink gyártásakor. Ezen kívül találkozót kértünk az Oxfam vezetőivel, hogy jobban megérthessük követeléseiket, és tisztázhassunk bármely félreértést, amely üzleti gyakorlatunkkal kapcsolatban bennük felmerülhetett.”

A Fila Üzleti Etikai Kódexe kijelenti, hogy a Fila nem létesít üzleti kapcsolatot olyanokkal, akik kényszermunkát alkalmaznak, hogy a gyáraknak „bármely kockázatos körülménytől menteseknek kell lenniük”, és hogy „a vevőknek/beszállítóknak tiszteletben kell tartaniuk és el kell ismerniük minden alkalmazott jogát a törvényes szerveződésre és a kollektív alkura.”

A Puma nem válaszolt a CorpWatch sorozatos megkeresésire, jóllehet a cég Társadalmi és Környezeti Jelentése kijelenti, hogy „Az emberi jogok betartása világszerte minden gyártási helyszínünkön az egyik legalapvetőbb követelményünk… [A gyártó partnerek által folytatott termelés] nem végezhető kizsákmányoló tevékenységek, mint gyerekmunka vagy kényszerített túlóra segítségével.”

Az ilyen és ehhez hasonló etikai kódexek gyakorlati hatása a sportruházati vállalatok foglalkoztatási gyakorlatára megkérdőjelezhető. A Fair Play az Olimpián jelentés dokumentálja a bizonyítékok meghamisítását az etikai kódex ellenőrzésekor a Fila, a Nike, az Umbro, a Speedo, és a Reebok, és ASICS cégeknek gyártó üzemeknél. Előfordult többek között hamis bérjegyzékek előállítása, illetve nyomásgyakorlás a munkásokra, hogy mondják azt, napi tíz órát dolgoznak és heti két szabadnapot kapnak.

Hee Wan Khym, az egyesült államokbeli UNITE HERE szakszervezet vezető kutatója szerint, aki a kizsákmányoló üzemeket kutatva utazta körbe a világot, az etikai kódexek és betartásuk ellenőrzése korlátozott. „Engem az foglalkoztat, vajon ki fizeti ezeket az ellenőrzéseket? Ugyanazok a vállalatok, akik megsértik a törvényeket?”

Lépést tartani
A kritikusok szerint a cégek nem csak közvetetten bűnrészesek alvállalkozóik munkások iránti bánásmódjában. Közvetlenül felelősek beszállítóik szorongatásáért, akik cserében munkásaikat sanyargatják.

„Amikor a fogyasztók bemennek egy áruházba, bármelyik sportruházat-gyártó termékét megvásárolhatják. Így a Nike, a Reebok, a Fila, a Puma intenzív árháborúban állnak egymással a forintjaink megszerzéséért.” – mondja Katherine Daniels az Oxfamtól. „Ez azt jelenti, hogy az árak csökkentését megkövetelve beszállítóikra hárítják e versenyt, akik viszont ezt munkásaikra nyomják tovább, belőlük kifacsarva a magasabb versenyképességet hosszabb munkaidő, gyorsabb munkavégzés és alacsonyabb bérek formájában.”

Elsa, egy indonéziai munkás, aki a Filának, Pumának, ASICS-nek, Lottónak és a Nike-nak gyárt ruházatot, elmondása szerint a gyártás felgyorsítása különösen keserves a gyári munkásoknak. „A ruházati részlegen az általános cél napi ezer darab futószalagonként. De export napokon a cél kétezer darabra nő. Ez nagy stresszt jelent számunkra, és a kétszeres célt gyakran nem tudjuk elérni.”

Dühbe gurulni
A kizsákmányoló üzemek munkásainak jogai körüli munka sok kihívást rejt magában, különösen mivel a konfekcióiparba fektetett tőke az egyik legmobilabb a globális gazdaságban. Az aktivisták és a munkások folyamatosan szembesülnek azzal, hogy az üzemek a munkaerő legcsekélyebb elégedetlenségének jelére bezárhatnak és áttelepülhetnek.

És míg a déli féltekén a ruházati és cipőipari gyárakban a körülmények megdöbbentőek, a kizsákmányoló üzemek állásai gyakran jobbnak bizonyulhatnak a többi helyi munkalehetőségnél. Fejlődő országokban bizonyos bírálatok szerint a kizsákmányoló üzem-ellenes aktivizmus visszafelé is elsülhet és gyárak bezárásához, munkahelyek elvesztéséhez vezethet.

Hee Wan Khym, a UNITE HERE (a „Fair Play az Olimpián” kampányt vezető szervezet, a Nemzetközi Textilipari, Ruházati és Cipőipari Munkások Szövetségének tagja) munkatársának erre az a válasza, hogy nem céljuk e gyárak bezárása. „Egy nemzetközi szolidaritási kampányunkban sem célunk a gyár bezárása. Éppen ellenkezőleg, annak érdekében folytatunk párbeszédet a márkacégekkel, hogy biztosítsák a gyárak állandó működését miközben megpróbálják a munkafeltételeket jobbítani, megpróbálják megvalósítani azokat az intézkedéseket, amelyeket a munkások kollektíven leghelyénvalóbbnak találnak.”

A munkahelyek fennmaradása a ruhaiparban, beleértve az kizsákmányoló üzemeket is, más okokból kifolyólag is fontos kérdés. Sok ország fog szembesülni a sportruházat-gyártási munkahelyek tömeges megszűnésével 2004 végén, amikor a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) eltörli azokat a kvótákat, amelyek a kereskedelmet szabályozták a ruhaiparban. „Idén december 31-én ezeket a szubvenciókat teljesen elvonják.” – mondja Alejandra Domenzain, a Sweatshop Watch munkatársa. „Vannak egész országok – Bangladesben például a nemzeti jövedelem mintegy 70%-a származik a textiliparból –, [amelyek] gazdasága teljesen tönkre fog menni.”

Hogy a sportruházat-iparban dolgozó munkások hogyan fognak megbirkózni e tengernyi változással, az még a jövő zenéje. De a nemzetközi szolidaritás kiépítése más szakszervezetekkel, olyan nagyhírű vállalatok, mint a Fila és a Puma célbavétele például az Olimpián, és a fogyasztói nyomásgyakorlás fokozása biztosan továbbra is a stratégia központi elemei lesznek.

Khym, a UNITE munkatársa szerint a nehézségek ellenére a kollektív alkujogokért való küzdelem a legfontosabb. „Úgy hiszem, hogy végső soron a [munkakörülmények] legjobb ellenőrzői a munkások maguk – amikor szerveződnek és szakszervezetekbe tömörülnek.”

Sasha Lilley a CorpWatch újságírója és a Pacifica Radio Against the Grain c. műsorának szerkesztője.
Cikkünk a CorpWatch „Sweating for the Olimpics” c. cikke alapján készült. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével.







  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében