Sasha
Lilley
CorpWatch

Az idei athéni Olimpiai Játékokat a McDonalds, a
Samsung, a Coca-Cola és más multinacionális hirdetők logói díszítik 1,339 millió
dollár (több mint 280 millió Forint) erejéig. De az olimpiával kapcsolatos
üzleti reklámozás és a kereskedelmi márkák hirdetése a játékok befejezte után
sem szűnik meg. Sportruházatot gyártó cégek 81 millió dollár (több mint 17
milliárd Forint) értékben vásároltak jogot a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól
arra, hogy termékeiket olimpiai emblémákkal díszíthessék. Az öt egymásba
kapcsolódó karika és a 2004-es athéni „Kotinos”, a babérkoszorús jelvény mögött,
a kíváncsi szemektől rejtve szakszervezetekbe nem tartozó, alulfizetett munkaerő
fogja varrni az olimpiai jelvénnyel ellátott pólókat, ragasztani a cipőket és
cipzárakat illeszteni a futóruhákba és sportmezekbe – mindezt olyan
munkakörülmények közepette, amelyek még a legedzettebb atlétákat is
megizzasztanák.

Míg a sportruházati piacot több mint 58 milliárd
dollárra (12 180 milliárd Ft) becsülték 2002-ben, és a kiválasztott sportolók
dollármilliókat gyűjtenek be vállalati támogatásként – gondoljunk csak a
futballbajnok David Beckham 161 millió dolláros (33,8 milliárd Ft)
„életfogytiglani” szerződésére az Adidasszal –, addig az Indonéziában,
Bulgáriában, Kambodzsában, Törökországban, Kínában, Thaiföldön és más
országokbeli kizsákmányoló üzemekben (angol műszóval: sweatshops) a
hiper-kizsákmányolt, egészségtelen munkakörnyezettel, szexuális zaklatással, az
alkalmazóik részéről verbális és fizikai erőszakkal szembesülő munkások napi
bére egy vagy két dollár (210 – 420 Ft).

Idén a szakszervezetek nemzetközi tömörülése, a
Global Unions, az emberi jogokért és az egyenlőségért dolgozó Oxfam,
valamint  a harmadik világbeli munkakörülmények javításáért küzdő Clean
Clothes Campaign (Tiszta Ruha Kampány) és más csoportok azt a célt tűzték maguk
elé, hogy megváltoztatják e viszonyokat. Mégpedig úgy, hogy reflektorfénybe
állítják a Nike, az Adidas, a Reebok, a Fila, a Puma, az ASICS, a Mizuno, a
Kappa és az Umbro cégóriások számára sportruházatot és –cipőket gyártó munkások
helyzetét. Kampányuk címe: „ Fair Play” azaz „Fair Játék”.

„A Fair Play aktivistái mintegy 200 munkással
készítettek interjút világszerte többek között olimpiai termékeket is előállító
gyárakban.” – mondta Katherine Daniels, az Oxfam kereskedelem-politikai
tanácsadója és hozzátette: „Találkoztak 16, sőt 18 órás műszakokban dolgozó
munkásokkal, filléres fizetésük a megélhetésre sem elég. Munkások durva
megfélemlítését és jogaik megsértését tapasztalták. Megfigyelésük szerint azokra
is megfélemlítés várt, akik szakszervezetet akartak létrehozni, vagy ahhoz
csatlakozni.”

Gyorsabb cuccok
Az elmúlt
évtizedben a kizsákmányoló üzem-ellenes aktivisták olyan feltűnő cégeket vettek
célba, mint a Nike, a Reebok és az Adidas. Kampányoltak egyetemeken, a
legnagyobb kiskereskedőknél, mint a Gap, és sporteseményeken is. Mindemellett az
olyan sportruházat-gyártó óriásokat, mint a Fila, a Puma, az ASICS, a Mizuno, a
Kappa, és az Umbro eddig nem érzékelte a radaruk. Napjainkban e hatalmas olasz,
brit, japán, német és amerikai cégek egyre inkább utcai viseletként hirdetik
sportruházati termékeiket. A sportteljesítmény helyett az életstílust
hangsúlyozó hirdetéseikkel a fiatalokat célozzák.

A Fila és a Puma e jelenség kitűnő példái: divatos
ruházati termékeiket és „old school” cipőiket gördeszkásoknak és hip-hoposoknak
árulják. A Fila évente 116,4 millió dollárt (24,4 milliárd Ft) költ imidzsének
fenntartására – a cég 7 millió dollárt (1,47 milliárd Ft) fizetett Grant Hill
kosárlabda-sztárnak a márka nyomatásáért –, míg a Puma évente több mint 107
millió dollárt (22,47 milliárd Ft) költ reklámozásra. A Puma, a világ hatodik
legnagyobb sportruházati márkája 2003-ban megduplázta nyereségét: pénzügyi
eredménye 108 millió dollárról (22,68 mrd Ft) 228 millió dollárra (47,88 mrd Ft)
nőtt. Mivel az SBI (a Fila tulajdonosa) nem részvénytársaság, nem köteles
közzétenni pénzügyi adatait.

Az olyan sportmárkák, mint a Fila és a Puma nem maguk
gyártják a ruházatot és a cipőket, hanem világszerte olyan alvállalkozókat
bíznak meg, amelyeket a „Fair Play az Olimpián” kampány kizsákmányoló üzemnek
nevez. Míg mind a Fila, mind a Puma elkötelezettségüket fejezték ki a
termékeiket gyártó munkások jogainak tiszteletben tartása iránt, a gyárakban
tapasztalható valóság meghazudtolja vállalásaikat.

„Sok egészségügyi problémám van: fejfájások,
hasmenés, influenza, hátfájás és izomgörcsök.” – meséli Fatima, egy 22 éves nő,
aki a Pumának, a Filának és más sportruházati vállalatoknak gyártó indonéziai
üzemnél dolgozik. „Mindezeket a gyárbeli körülmények okozzák – a rossz levegő,
hogy egész nap állni kell, a hosszú, megfelelő pihenési idő, víz vagy élelem
nélküli munkaidő.”

A kampány beszámolója szerint a Puma és a Fila olyan
alvállalkozókkal dolgoztat, akik rendszeresen becsapják és kihasználják a
munkásokat. Többek között ilyen például egy indonéziai gyár, ahol a menedzserek
szexuálisan zaklatják a nőket, egy bulgáriai Puma alvállalkozó, aki kirúgással
fenyegeti a túlórára nem hajlandó munkásokat, és azok a törökországi Puma és
Fila alvállalkozók, akik alkalmazottaikat túlórára kényszerítik.

A Puma és a Fila olyan alvállalkozókkal is
dolgoztatnak, amelyek erősen szakszervezet-ellenesek. Rana, a Pumának és a
Lottónak gyártó üzemben dolgozó török ruhaipari munkás a következőket mondta:
„Tavaly, amikor a szomszédos gyár munkásai a gyár előtt sztrájkoltak, a
munkavezetőnk azt mondta ’Mindegyikük elveszti az állását – majd meglátjátok.
Sose kövessétek el ezt a hibát. Különben ti is ugyanazokkal a következményekkel
szembesültök.”

Fair játék
A Fila állítása
szerint a cég nagyon szigorú etikai kódexet követ. A Fila szóvivője, Mark
Westerman szerint „a Fila komolyan veszi az Oxfam beszámolóját, és nagyon
szigorú követelményei vannak, amelyek betartásához világszerte mindenhol
ragaszkodunk termékeink gyártásakor. Ezen kívül találkozót kértünk az Oxfam
vezetőivel, hogy jobban megérthessük követeléseiket, és tisztázhassunk bármely
félreértést, amely üzleti gyakorlatunkkal kapcsolatban bennük
felmerülhetett.”

A Fila Üzleti Etikai Kódexe kijelenti, hogy a Fila
nem létesít üzleti kapcsolatot olyanokkal, akik kényszermunkát alkalmaznak, hogy
a gyáraknak „bármely kockázatos körülménytől menteseknek kell lenniük”, és hogy
„a vevőknek/beszállítóknak tiszteletben kell tartaniuk és el kell ismerniük
minden alkalmazott jogát a törvényes szerveződésre és a kollektív
alkura.”

A Puma nem válaszolt a CorpWatch sorozatos
megkeresésire, jóllehet a cég Társadalmi és Környezeti Jelentése kijelenti, hogy
„Az emberi jogok betartása világszerte minden gyártási helyszínünkön az egyik
legalapvetőbb követelményünk… [A gyártó partnerek által folytatott termelés] nem
végezhető kizsákmányoló tevékenységek, mint gyerekmunka vagy kényszerített
túlóra segítségével.”

Az ilyen és ehhez hasonló etikai kódexek gyakorlati
hatása a sportruházati vállalatok foglalkoztatási gyakorlatára
megkérdőjelezhető. A Fair Play az Olimpián jelentés dokumentálja a bizonyítékok
meghamisítását az etikai kódex ellenőrzésekor a Fila, a Nike, az Umbro, a
Speedo, és a Reebok, és ASICS cégeknek gyártó üzemeknél. Előfordult többek
között hamis bérjegyzékek előállítása, illetve nyomásgyakorlás a munkásokra,
hogy mondják azt, napi tíz órát dolgoznak és heti két szabadnapot
kapnak.

Hee Wan Khym, az egyesült államokbeli UNITE HERE
szakszervezet vezető kutatója szerint, aki a kizsákmányoló üzemeket kutatva
utazta körbe a világot, az etikai kódexek és betartásuk ellenőrzése korlátozott.
„Engem az foglalkoztat, vajon ki fizeti ezeket az ellenőrzéseket? Ugyanazok a
vállalatok, akik megsértik a törvényeket?”

Lépést tartani
A kritikusok
szerint a cégek nem csak közvetetten bűnrészesek alvállalkozóik munkások iránti
bánásmódjában. Közvetlenül felelősek beszállítóik szorongatásáért, akik cserében
munkásaikat sanyargatják.

„Amikor a fogyasztók bemennek egy áruházba, bármelyik
sportruházat-gyártó termékét megvásárolhatják. Így a Nike, a Reebok, a Fila, a
Puma intenzív árháborúban állnak egymással a forintjaink megszerzéséért.” –
mondja Katherine Daniels az Oxfamtól. „Ez azt jelenti, hogy az árak csökkentését
megkövetelve beszállítóikra hárítják e versenyt, akik viszont ezt munkásaikra
nyomják tovább, belőlük kifacsarva a magasabb versenyképességet hosszabb
munkaidő, gyorsabb munkavégzés és alacsonyabb bérek formájában.”

Elsa, egy indonéziai munkás, aki a Filának, Pumának,
ASICS-nek, Lottónak és a Nike-nak gyárt ruházatot, elmondása szerint a gyártás
felgyorsítása különösen keserves a gyári munkásoknak. „A ruházati részlegen az
általános cél napi ezer darab futószalagonként. De export napokon a cél kétezer
darabra nő. Ez nagy stresszt jelent számunkra, és a kétszeres célt gyakran nem
tudjuk elérni.”

Dühbe gurulni
A kizsákmányoló
üzemek munkásainak jogai körüli munka sok kihívást rejt magában, különösen mivel
a konfekcióiparba fektetett tőke az egyik legmobilabb a globális gazdaságban. Az
aktivisták és a munkások folyamatosan szembesülnek azzal, hogy az üzemek a
munkaerő legcsekélyebb elégedetlenségének jelére bezárhatnak és
áttelepülhetnek.

És míg a déli féltekén a ruházati és cipőipari
gyárakban a körülmények megdöbbentőek, a kizsákmányoló üzemek állásai gyakran
jobbnak bizonyulhatnak a többi helyi munkalehetőségnél. Fejlődő országokban
bizonyos bírálatok szerint a kizsákmányoló üzem-ellenes aktivizmus visszafelé is
elsülhet és gyárak bezárásához, munkahelyek elvesztéséhez vezethet.

Hee Wan Khym, a UNITE HERE (a „Fair Play az Olimpián”
kampányt vezető szervezet, a Nemzetközi Textilipari, Ruházati és Cipőipari
Munkások Szövetségének tagja) munkatársának erre az a válasza, hogy nem céljuk e
gyárak bezárása. „Egy nemzetközi szolidaritási kampányunkban sem célunk a gyár
bezárása. Éppen ellenkezőleg, annak érdekében folytatunk párbeszédet a
márkacégekkel, hogy biztosítsák a gyárak állandó működését miközben megpróbálják
a munkafeltételeket jobbítani, megpróbálják megvalósítani azokat az
intézkedéseket, amelyeket a munkások kollektíven leghelyénvalóbbnak
találnak.”

A munkahelyek fennmaradása a ruhaiparban, beleértve
az kizsákmányoló üzemeket is, más okokból kifolyólag is fontos kérdés. Sok
ország fog szembesülni a sportruházat-gyártási munkahelyek tömeges megszűnésével
2004 végén, amikor a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) eltörli azokat a
kvótákat, amelyek a kereskedelmet szabályozták a ruhaiparban. „Idén december
31-én ezeket a szubvenciókat teljesen elvonják.” – mondja Alejandra Domenzain, a
Sweatshop Watch munkatársa. „Vannak egész országok – Bangladesben például a
nemzeti jövedelem mintegy 70%-a származik a textiliparból –, [amelyek] gazdasága
teljesen tönkre fog menni.”

Hogy a sportruházat-iparban dolgozó munkások hogyan
fognak megbirkózni e tengernyi változással, az még a jövő zenéje. De a
nemzetközi szolidaritás kiépítése más szakszervezetekkel, olyan nagyhírű
vállalatok, mint a Fila és a Puma célbavétele például az Olimpián, és a
fogyasztói nyomásgyakorlás fokozása biztosan továbbra is a stratégia központi
elemei lesznek.

Khym, a UNITE munkatársa szerint a nehézségek
ellenére a kollektív alkujogokért való küzdelem a legfontosabb. „Úgy hiszem,
hogy végső soron a [munkakörülmények] legjobb ellenőrzői a munkások maguk –
amikor szerveződnek és szakszervezetekbe tömörülnek.”

Sasha Lilley a CorpWatch újságírója és a
Pacifica Radio Against the Grain c. műsorának szerkesztője.
Cikkünk a
CorpWatch „Sweating for the Olimpics” c. cikke alapján készült. Lefordítva és közzétéve a kiadó
engedélyével.