• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Ökoturisztikai ajánló: a Zselici Tájvédelmi Körzet

2011.03.22. /

Romantikus erdőségek, szelíd dombok, növény- és állatkülönlegességek, gazdag hagyományok. Érkezzünk biciklivel, gyalog vagy busszal, nem fogunk csalódni. Itt a legjobb a panoráma a végtelenre.

2009 novemberében egy skóciai nemzeti parkkal együtt a Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzet lett Európában az első nemzetközileg is elismert Sötét Égbolt Park (más néven: Csillagos Égbolt Park vagy Rezervátum). A cím a maga nemében olyan, mint a világörökséghez tartozni. A zselici helyszínen a tervek szerint bemutatóhely is lesz, ahonnan kedvező feltételek mellett kedvünkre vizsgálgathatjuk éjjelente az univerzumot. A tájvédelmi körzet, és most már a csillagrezervátum a tágabb, viszonylag sűrűn lakott Zselicségen belül az a rész, ahol a környező kis falvak elenyésző fényszennyezését is kitakarják a nem magas, de meredek dombok. A cím elnyerésében a táj adottságain túl kulcsszerepet játszott a Duna−Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a Magyar Csillagászati Egyesület.

A Zselic természeti adottságaiban gyökerező kulturális története is legalább ennyire figyelemreméltó. A dombvidék a Mecsek hegység északnyugati peremét foglalja el. Legmegtermettebb csúcsa, a Hollófészek, a maga 358 méteres magasságával jól jelzi, hogy körötte sem égbeszökő bérceket találunk. A kiterjedt dombvilág, amely észak–déli irányban kettéosztja a Kaposba vagy a Drávába futó, ingadozó hozamú patakok vizeit, igen sokáig lakatlan erdőrengeteg volt. A tájvédelmi körzetet övező apró települések a dombok központi vonulatától kicsit távolabb, a termékeny völgytalpak vízfolyásai mentén alakultak ki.

Az itt élők a vízfolyások völgyzárógátas duzzasztását többféle célra is használták, és a XIII. századig az egyik legjellegzetesebb gazdálkodási forma a lábon hagyott erdő disznókkal történő makkoltatása volt. A Zselic szót is sokan a szláv zselod szóból eredeztetik, amely makkot jelent. A fakitermelés, így a táj arcának változása (elnyűvése) csak a XVII. századra vált jelentőssé. Mivel a földművelés az erdőktől megtisztított völgyekben zajlott, a falvak lélekszáma nem nőhetett robbanásszerűen. Sőt elterjedt az „egykézés”, vagyis az a törekvés, hogy a családi tulajdonban lévő föld fölaprózódását az utódnemzés visszafogásával akadályozzák meg. A valamikor sűrű településhálózat a török idők végére nagyrészt el is néptelenedett.

Zselici Tájvédelmi Körzet

Természet

A megmaradt erdők természetközelinek nevezhető foltjai igen sajátosak. A mikroklíma miatt van itt a hegyvidékre jellemző bükk, mellette jelentős mennyiségű és jól fejlődő ezüsthárs, illetve őshonossággal gyanúsított erdei fenyő. Sajnos azonban az elmúlt évszázad erdőgazdálkodása sokszor azokra a lankákra is homogén, egykorú tölgyest álmodott, ahol az ezüsthársas–bükkös társulás lett volna az úr. Aki szeretné szemügyre venni, milyen lehetett egykor a zselici erdőrengeteg, tegyen egy kirándulást a Ropolyi Erdőrezervátum felé. A bükköt szerepeltető társulások gyakran adnak otthont olyan kora tavaszi hagymásoknak, amelyek között a vadvirágok legkorábban nyíló és általában igen látványos képviselőit találjuk.

Ilyen a Zselic nagy büszkesége, a gyönyörű kakasmandinkó is (nem feltétlenül a bükk alatt kell keresni), amelynek legnagyobb hazai állományát Bőszénfa közelében, a farkaslaki erdőben találjuk. És ha már vadvirág, érdemes tudni, hogy az erdei ciklámen legkeletebbi természetes előfordulása szintén itt van, s a vidéket a védetté nyilvánítás előtt a hóvirág egyik leggazdagabb gyűjtőhelyeként tartották számon.

Tovább tavaszodva, a kaszálókon számos orchideafaj, köztük a szerelmes rovarokat rászedő pókbangó bontja különös szirmait. A botanikai kincsek mellett az állatvilág is figyelemre méltó: van itt fekete gólya, kék galamb, havasi cincér, hegyi szitakötő és Somogy gazdag nagyvadvilága sem hiányzik. Híres a szarvasállomány, és sok a vaddisznó, de lőttek már Boldogasszonyfánál a dombságokra nem jellemző aranysakált, az erdőkben pedig népes vadmacskaállomány kóborol.

 

Kultúra

A kulturális látnivalók közül legismertebb a fa talpkoszorús építkezési stílus, melynek legszebb fennmaradt példáit a Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szállították. Itt egész kis utcát alkotnak a helyben újra összeállított, főként eredeti elemekből álló házak. A szemet gyönyörködtető épületek körül szegény, de szép portákat látunk, ahol minden apró tárgy egy letűnt világot idéz. Arrébb rackanyáj és temető. Szeretnivaló az ilyen skanzen, még ha ez sűrített valóság is.

Nincs messze az 1785-ben épült református templom, amelynek színesre festett fa mennyezeti kazettáihoz és szószékéhez hasonlót alig találunk az országban. A távol-keleti mandalák ornamentikáját megszégyenítő kör-, négyszög- vagy háromszög-szimmetrikus, virágmintás ábrák sokasága alatt ma is tartanak istentiszteletet, de már nem csak reformátusokkal...

A szomszédos Kaposszerdahelyen szívesen látott minket Falusiné Terjék Éva népi iparművész, akit habán (a XVII. században Németalföldről érkező fazekasirányzat, amelynek képviselői többnyire ónmázas, ecsettel festett, különleges díszítésű fajanszokat készítenek – a szerk.) mintákkal ékesített csodaszép fazekastermékei vesznek körül.

 

Utazás, közlekedés, szállás

A tájvédelmi körzet bejáratának tekinthető Szenna falu több szempontból is jó bázisnak ígérkezik. Több szállás közül válogathatunk, mint a többi kistelepülésen, és Kaposvárral jó a buszösszeköttetés. A falu egyetlen étterme szezonon kívül kis füstös kocsma csupán, de a vendégházaknál kérhetünk étkezést. Mi a falu legrégebbi szálláshelyén, az Ágnes vendégházban aludtunk. Cserépkályha, tágas ebédlő, reggel malacpörzsölés, este toros káposzta, hozzá saját bor és pálinka, másnap rántotta a tyúkok alól. Az árak igazán visszafogottak. Vendéglátónk, Ágnes asszony figyelmes, és a falu hagyományápolásában, fejlődésében tevékeny szerepet játszik.

Sem itt, sem a közelben nem fogunk unatkozni: találunk horgászhelyeket, nyáron fürdésre is alkalmas tavakat, akadnak múzeumok, tanösvények, szarvasfarm és erdei vasút, de betérhetünk körülnézni Kaposvárra is. A fent említett mandinkó és számos egyéb évelő növény már március környékén nyílik, de az is jó ötlet, ha ősszel, eső után érkezünk, hiszen a Somogy gombáiról is híres vidék, és a ciklámen szintén ősszel virít.

Ha pedig télen érkeznénk a szennai múzeumba, lehet olyan szerencsénk, hogy egyedül mienk az egész kiállítás. A csillagok meg egész évben. Helyben ökoturisztikai szempontból talán kerékpárral a legjobb a közlekedés. Az erdészeti utak jelentősen leegyszerűsítik a bicajos útvonaltervezést, a gyalogtúrázókat is több jelzett ösvény várja. Akár baktatunk, akár tekerünk, tartsuk észben, hogy a szarvasokról híres vidék lelkesen durrogtató vadászokban sem szűkölködik.

 

Fotó [cc]: Sélley Miklós (1) Kovács Gyula

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 18. számában.









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében