• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Az ökodivat forradalma

2008.06.16. /
Hogyan vegyük rá az embereket, hogy odafigyeljenek arra, mit is viselnek? Helyzetkép a divat egyik fővárosából, New York-ból.

Manapság az öko-tervezők nem arról beszélnek, hogy miként ihletik meg őket a hulló falevelek, vagy az olvadó jégmezők, inkább a futurisztikus látványt nyújtó székek, az égbe törő felhőkarcolók és az összecsukható kerékpárok ejtik ámulatba őket. Építészként gondolkodnak, az aktivistákra jellemző viselkedés helyét a design és a textilek veszik át.

„A látványok sokfélesége: ahányféleképpen egy szék megtöri a teret, vagy amennyi formát egy épület kivághat az égboltból, ez érvényes szerintem egy öltözék és a test viszonyára is" - mondja Nina Valenti brooklyni tervező, aki 2002-ben jelent meg a piacon a fenntarthatóság jegyében készült naturevsfuture (természet kontra jövő) kollekciójával. „Az általam tervezett daraboknak határozott, erőteljes szabása, formája és anyaga van." Alkotásain megjelennek a komoly berakások és a lágy redőzések csakúgy, mint a katonás feszesség és a nőies sliccelések, a természetes erők és a technológia jinje és jangja. A felhasznált alapanyagok között természetesen megtaláljuk a biopamutot, biogyapjút, biokendert, bioszóját és az üdítős palackok újrahasznosításával készült anyagokat is.

 

Forma és funkció

Az összecsukható kerékpár adta az ihletet Carol Young Los Angeles-i tervező egyik tavaszi kollekciójához. Az inspiráció egészen pontosan a Dahon összecsukható kerékpártól jött, amelyet egy, a fenntartható közlekedés ösztönözésére létrejött cég tervezett. „Nemcsak a funkcionalitást imádtam a Dahon Ciao-ban - mondja Young - hanem esztétikusságát, egyéni jellegét és alakíthatóságát is."

Young márkája, az „undesigned" (tervezés nélküli), tanulmány a fenntarthatóság jegyében készült hordató divatról, amely kétségtelenül modern, hiszen hordható minden évszakban és helyzetben: irodában, biciklin, metróban és járdán. Találunk testhezálló farmert pöttyös, hasonlóan feszes ruhával párosítva, amelyet egy dekoratív női boleró koronáz. Merész zsebek, lágy esésű kámzsák és gömbölyített szegélyek. „A rajzos vázlatok helyett inkább papír modelleket készítek, amiket a valós világban tesztelt próbadarab követ" - mondja Young. „A ruhatervezés olyan, mint a miniatürizált építészet, építészet egy intimebb szinten." Mindkettő gyakorlati tapasztalatokon alapuló, funkcionális tervezési folyamat, mely a két dimenziót hárommá alakítja, és amelyet erőteljesen meghatároz a felhasznált anyagok jellege. Ahogy a zöld mozgalom megváltoztatja az építőipart, ugyanúgy hatással van a ruhaipar alakulására is."

Young, aki korábban építészetet tanult, és elkötelezett kerékpáros, új életet ad az újrahasznosított anyagoknak és a bio alapanyagoknak, amelyek segítségével divatos, a „városi nomádok" igényeivel együtt változó ruhákat, szoknyákat, kabátokat és nadrágokat készít. A városi nomádok nagyvárosokban laknak - Párizsban, New Yorkban, Londonban, San Franciscoban -, tömegközlekedéssel utaznak, és olyan öltözékekre van szükségük, amelyek rugalmasan végigkísérik az egész napjukat. A tervező megrendelői között „művészt, filozófust, kutatót, építészt, kurátort, grafikust és filmes szakembert" sorol, de hippiket nem említ.

Tulajdonképpen az „undesigned" formailag kötött fekete, fehér és szürke ruhadarabjai közül nem sok illene egy Birkenstock lábbelihez vagy egy mexikói ponchóhoz. A fenntarthatóság jegyében készült ruhadarabok egyre inkább a jövő felé mutatnak, s nem a múltba. A világhálón a fenntarthatóság jegyében való tervezés irányvonalát követő, építészetben és divatban jártas művészeti szakértők vitáznak, például az Inhabitat.com-on a hulladékfából készült dohányzóasztalok közti hasonlóságokról, vagy a fiftyRX3.blogspot.com-on arról, hogy etikusak-e az újrahasznosított bőrből készült cipők. Emellett pedig ott vannak az elkötelezett kézművesek, akik részletekbe menően tárgyalják, hogyan kell bevásárlótáskákat kötni szétvágott műanyag szatyrokból vagy pénztárcát szőni régi biztonsági övekből.

A ruhák átalakítása új szintre emelte a retro ideáját. A tömeggyártású ruhadarabok egyformán olcsók és divatosak, és minden szezonban egy újabb egyszer használatos árutömeg köt ki a szemétlerakókban. Az öltözékek élettartamának növelése azonban túlmutat egy Levis farmer hátsó zsebeinek újrahasznosításán. Az átalakítás ötlete sok helyen megjelenik: az amatőr „csináld magad" weboldalakon - ilyen például az Ohmystars.net, ahol megtanulhatjuk a pólósebészetet - a kézműves Etsy.com-on át, ahol páratlan szitanyomással készült bambusz trikókkal találkozunk, az olyan butikokig, mint a Hairy Mary's a new yorki Lower East Side-on, ahol újjáalakított retro ruhák kaphatóak. Mindezekben közös az alapelv: minden ruhadarabnak története van.

Jill Danyelle, a közismert „divatőrült és művészeti csodabogár" azzal a céllal indította el a fiftyRX3-at, hogy egyik munkáját dokumentálja, a weboldal azonban a feltörekvő zöld tervezők fórumává nőtte ki magát. „A zöld divat már kétségtelenül kinőtte múltbéli, hippikkel összekapcsolódó jelentését" - állítja Danyelle, aki az inhabitat.com divatszerkesztője is egyben. - „Ez a gondolkodásmód ugyanúgy megjelenik az elit haute-couture tervezők köreiben, mint a WalMart, a világ legnagyobb forgalmú áruházláncának tömegtermékeiben. Szerintem ez az igazi térhódítás. Ugyanakkor a környezetbarát tervezés piacon betöltött szerepe még mindig minimális, ezért nem mondhatjuk azt, hogy jelentős tényezője lenne a divatiparnak."


Az alternatívtól a mainstream-ig

Az 1990-es években a ruhaipar java nem osztotta Katharine Hamnett felháborodását a növényvédő szerek következtében meghalt munkásokat illetően - a tervezőnőt ki is közösítették. Miután olasz gyártójával megszakította kapcsolatát megpróbálta elkészíteni saját etikus kollekcióját - mindezt abban az időszakban, amikor szinte lehetetlen volt biogyapotot találni. 2007-ben azonban már az angol Tesco is árulta Hamnett fenntarthatóság szellemében készült modelljeit - így a tervező, aki hajdanán nem talált barátokra a divat világában, ma az ökodivat elitjének középpontjában áll.

Erkölcs és anti-divat

Míg az ökotervezők egy része személyes küzdelemnek tekinti munkáját (újabb és újabb módszereket találva arra, hogyan használjon fel stílusosan régi nyakkendőket és kidobott abroncsokat), mások erkölcsi alapon állnak csatasorba. Az Edun nevű ír márka (ami visszafelé olvasva „nude", azaz mezítelen), amelyet a U2 énekese, Bono és felesége, Ali Hewson alapított Rogan Gregory New York-i tervezővel, világos tudtunkra adja küldetését. A tervezők vevőik figyelmét az alapanyagul szolgáló pamut származására és előállításának módjára szeretnék felhívni. Az Edun fakó, punkos stílusú modelljei, a drága trapéz- és testhezálló farmerek mögötti mottó a „Kereskedelmet, ne alamizsnát!", amivel céljuk Afrika részesedésének növelése a gyapot világpiacán.

Az afrikai gyapottermelők „lejárt szavatosságú növényvédő szerekkel dolgoznak és súlyos egészségkárosodásnak vannak kitéve" - mondja Bridget Russo, az Edun szóvivője. Előfordul, hogy a termelők „minden évet veszteséggel zárnak, és arra is van példa, hogy 10-20 ember lakik egy kunyhóban, akik összesen egy pár cipőn osztozkodnak."

A bio-alapanyag-használat iránti elkötelezettsége mellett az Edun nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóság jegyében való kereskedésre is - így javítva a harmadik világ termelőinek gazdasági körülményeit. Minden lehetséges esetben bio anyagokkal dolgoznak. „Jelenleg a pólóink és a gyapjú termékeink 100%-a bio alapanyagból készül" - mondja Russo -, „és ez a teljes kollekciónk felét teszi ki."

Az 1980-as években az angol tervezőnő, Katharine Hamnett fektette le az anti-divat divatjának alapjait merész fekete-fehér üzeneteket hordozó pólóival (mint a drogellenes „Válaszd az életet!" feliratú trikó, amelyet George Michael viselt a Wham! egyik videoklipjében). Hamnett legújabb pólóján a „Mentsd meg a jövőt!" felirat áll. E kollekciót az Environmental Justice Foudation-nel (Alapítvány a Környezetvédelmi Igazságért) együttműködésben készített a szervezet kampányához, amelynek célja a gyapot-ültetvényeken zajló gyerekmunka felszámolása, különösen Üzbegisztánban.

 

Alapanyagok a fenntarthatóság jegyében

A legnagyobb márkák megengedhetik maguknak, hogy kollekcióikhoz nagy mennyisében biopamutot rendeljenek, de a kezdő ökodizájnereknek számtalan kihívással kell szembenézniük. A legtöbb textilgyártó nem érdekelt abban, hogy kis mennyiségben állítson elő különleges alapanyagokat, emiatt a tervezők kénytelenek erőteljesen korlátozott színválasztékkal beérni (olajzöld, zsákvászon-barna, szürkés tört-fehér), vagy kereshetnek kreatív alternatívákat anyagok újrahasznosításával, s ily módon egyedi modellek készítésével. A New York-i ökodizájner tehetségeket felvonultató Föld Napja Projekt-en (Project Earth Day) a brooklyni Bhara Shahpar tervezte pompázatos virágos ruha valósággal kiviláglott a földszínű árnyalatok tengeréből.

Ez a divatshow volt az első, amit a Feltörekvő Zöld Építők New York-i csoportja (Emerging Green Builders New York) rendezett. Az ökodizájnt minden lehetséges dimenzióban megjelenítették a mosóportartókból, tejes és üdítős üvegekből készült kifutótól az újrahasznosított kartonpapírból készült pódiumig. A fiatal tervezők 1500 dolláros díjért versenghettek, amelyet a New York-i öko-divat meghatározó alakjainak divatbemutatója követett a Loyale, naturevsfuture, Doie és Ryann márkákkal.

Shahpar volt az est stylistja, és az általa tervezett vállpántos ruha ragyogó színekben pompázott: piros, kék és pink virágok tarkították az anyagot, amely szinte a virágzást keltette életre. „Kétségtelen, hogy a fenntarthatóság jegyében való tervezés legnehezebb része az anyagok és textilek beszerzése" - nyilatkozta Shahpar. „A lehetőségek rendkívül korlátozottak a színeket és a mintákat tekintve; leginkább azért, mert a legtöbb gyártó és beszállító nagyon magasra teszi az egyedi anyagok minimálisan rendelhető mennyiségét (180-tól 900 méterig). Ahogy nő a fenntarthatóság szellemében készült ruhadarabok iránti keresket, úgy - reményeink szerint -a gyártók is bővíteni fogják anyag- és színválasztékukat.

Egy másik brooklyni tervező, Raina Blyer a Ryann kollekciótól az egyszínű nyomatokhoz ragaszkodik, amelyek gyűrtek vagy lágyan ráncolódnak, nőies formát adnak, de nem akadályozzák a mozgást. Amikor a biotextilekről esik szó (leginkább a kender, a szója és a pamut keverékeit részesíti előnyben), azt mondja, az egyszerűség az egyetlen választási lehetőség. „Nagyon korlátozottak a lehetőségek" - mondja Blyer - „és elég kevés a beszerzési forrás. További problémát jelent az állag és a szín is."

Amíg nem áll nagyobb anyagválaszék a szárnyaikat bontogató tervezők rendelkezésére, addig néhányan, köztük Young is, tervezői ötletekkel igyekeznek több színt és textúrát adni kollekcióikhoz. Vannak, akik a barátaik vagy a családjuk körében keresgélik a hasznosítható anyagokat. A New York-i, tetoválások és rock n'roll ihlette SDN pólók tervezői a trikókat üres vászonként használják, és a szitanyomattal készült ruhadarabokat olyan öko-butikokban adják el, mint a brooklyni Sodafine és a manhattani Lower East Side-on található Kaight. „Régi pólókat használunk és hidegvizes ruhafestéket" - mondja Kyle Goen, aki régi barátjával, Marcus Hicks-szel indította útjára kollekcióját. „Szólunk a barátainknak, hogy ne dobják ki a régi darabokat. Ezeket kitisztítjuk, megfestjük, majd szitanyomással látjuk el. Elég nehéz olyan pólót találni, amin nincs semmilyen minta vagy felirat."

A tervezők el akarják határolni magukat a múlt formátlan ökodivatjától, amikor az olyan szavak, mint a „kender" vagy a „bio" a hippik vibrálóan színes világához tartoztak. A színek terén ugyan korlátozottak a lehetőségek, ugyanakkor a szabás, a fazon és a minőségi árukra jellemző árcédula kifinomult ízlésre vallanak. Úgy tűnik, senki sem akar öko módon kinézni. Sőt, a tervezők gyakran még büszkék is arra, hogy nem látszik ruháikon azonnal, hogy a fenntarthatóság jegyében készültek.

„A legtöbben, akik a bemutatótermünkben vásárolnak (Los Angelesben), a dizájn miatt jönnek be az üzletbe" - mondja Young. „Később persze örülnek, amikor az anyagok eredetéről hallanak."

Shahpar nem szeretné, ha beskatulyáznák és ráragasztanák a „zöld" címkét. „Ösztönöz az a figyelem, amit ökodizéjnerként kapok" - mondja, „de remélem, hogy a vevőim azért választják a modelljeimet, mert a tervezést magát értékelik, azt a történetet és folyamatot, ahogyan egy-egy darab megformálódott."

 

A mainstream határai

Miközben az ökodivat lassan beszivárog a mainstream divatirányzatok közé (például a Levis bio Eco Jeans modelljével, a Gap férfi biopólóival és az American Apparel fenntarthatóság jegyében készült biokollekciójával), a vásárlói igények eddig nem olyan mértékűek, hogy nagyobb piaci forgalmat generálnának. Valójában csak az elkötelezett divatértők foglalkoznak azzal igazán, hogy miből is készülnek a ruháik, a legtöbb vásárlót csak az ár érdekli - ebben a versenyben pedig a biotermékek nehezen tudnak ringbe szállni. A fenntarthatóság jegyében készült ruhadarabok vásárlásakor a vevőktől másfajta gondolkodásmódot várnak el - azt, hogy tekintsenek globálisan a kérdésre: az általuk megvett farmerrel vagy pólóval hogyan támogathatnak egy helyi biogyapot ültetvényt, vagy minkét javíthatnak az afrikai termelők életkörülményein.

„Azt gondolom, hogy a jövőben is sokat fogunk találkozni ezzel a féloldalas környezetvédelemmel: míg egyesek aggódnak a károsanyag-kibocsátás és a globális felmelegedés miatt, közben nem vesznek tudomást a toxinokról vagy a vizek fenntartásának fontosságáról" - mondja Danyelle. „Az én missziómmá a környezetbarát öltözékek váltak, mert úgy érzem, ez a fenntartható életmód legnagyobb kihívása."

Young és tervezőtársai szerint a vásárlók tudatosságának növelésére lenne igazán szükség. A vevők hozzászoktak az eldobható öltözékekhez. Ehelyett megtehetnék, hogy a ruháikra úgy tekintsenek, mint „megbecsült darabokra". Young úgy gondolja „inkább veszek egy-két dolgot, amit igazán szeretek, minthogy olyan göncöket halmozzak fel egy szekrénybe, amiket soha nem hordok, vagy egyáltalán nem kötődöm hozzájuk."

Ahogy az emberek elkezdenek bioélelmiszereket vásárolni és egyre tudatosabban választanak, - vagyis a helyben termelt élelmiszerek mellett döntenek -, talán elkezdenek azon is gondolkozni, hogy ki és hogyan termeli a gyapotot, és ki készít belőle végül hordható ruhát. „Öröm, ha a termékek mögött emberek állnak." - állítja Danyelle.

Az Edun szerint már abban jelentős változást lehet látni, ahogy a vevők magát a vásárlást megközelítik. De a cég, mint sok ökodivat márka, elsősorban az elit vásárlóközönséget szolgálja ki. „Végül is, a vásárlás politika." - mondja Russo.

A gazdasági döntések jelentős hatással lehetnek arra, hogyan készül egy ruhadarab. Bár a biopamut iránti kereslet - a bioélelmiszerek iránti keresletet is maga mögött hagyva - 2005 és 2006 között a duplájára nőtt a Biofogyasztók Szövetsége (Organic Consumers Association) szerint, ez még mindig csak nagyon csekély hányadát teszi ki a piacnak. A Cotton Incorporated ügyvezető alelnöke, Mark Messura azt állítja, hogy az általa vezetett szervezet nyomon követte az elmúlt évtized fogyasztói igényeit, és a vásárlók kevéssé érdeklődnek a biopamut iránt. „Készítettünk egy átfogó tanulmányt a Bio Kereskedelmi Szövetség (Organic Trade Association) segítségével" - mondja Messura. „Kiderült, a legtöbb fogyasztó nem érti mit jelent az, hogy bio, főként a ruházatot illetően. Nagy részüket nem érdekli a környezetbarát anyagok használata ezen a területen." Ehelyett, mondja az alelnök, a vásárlóknak a színek, a stílus és az árak fontosak. Ahogy ő fogalmaz: „A ruhákat nem esszük meg."

A leglátványosabb környezetvédelmi változások a ruhaiparban olyan vállalatokhoz kapcsolódnak, akik a saját vállalati renoméjukat szeretnék emelni. A Gap cég például képviselőt delegált a Jobb Pamutért Kezdeményezés (Better Cotton Initiative - BCI) igazgatótanácsába. A BCI a környezetbarát, a szociális és gazdasági fenntarthatóság szellemében előállított pamutot népszerűsíti világszerte és célja, hogy a „Jobb Pamut" használata 2012-ig általánosan elterjedjen az ellátási láncban. Mások is csatlakoztak a BCI-hez, így a H&M, az adidas és az IKEA is. Amikor a Gap 'Banana Republic' nevű üzletei kenderkeverékből készült szoknyákat, illetve tanúsított fenntartható forrásokból származó fadobozokba csomagolt parfümöket árusítottak, az környezetvédelmi körökben és a főáramú médiában egyaránt pozitív visszhangot keltett.

1996-ban a Patagonia (sport- és szabadidő márka) teljes sportruházati kollekcióját biotermesztésű pamutból kezdte el gyártani. A cég példaértékű az etikus üzleti eljárások követésében. Messura szerint a Patagonia erőfeszítései „igazán hitelesek és becsületesek".

A fenntarthatóság szellemét követő divattervezés trendformálóként tovább folytatja majd útját, hogy egyre nagyobb piaci szegmenst hódítson meg, de a nagyvállalati kezdeményezések azok, amelyek képesek ténylegesen hosszú távú változást előidézni a piacon. „A cégeknek felelősséget kell vállalniuk azért, ahogyan a termékeik készülnek" - véli Danyelle, aki a termékek államilag szabályozott címkézését is támogatja. Ezáltal a fogyasztók tisztában lennének azzal, hogy az általuk vásárolt ruhák megfelelnek-e társadalmi és környezetvédelmi gondolkodásmódjuknak. Minél többet tudnak a vásárlók az általuk hordott ruhák összetételéről, annál inkább átlátják majd a ruhák teljes életciklusát az alapanyag termelésétől a kész modellig. Az ökodivat mozgalma valójában arról szól, hogy a vásárló kötődjön az adott öltözékhez, ismerje annak „múltját", s képes legyen lemondani a rövid élettartamú ruhadarabokról.

 

Megjelent az E/The Environmental Magazine-ban. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította: Németh István.

Kép [c] Project Earth Day









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében