fbpx

| Kerekes Anna

Óceán Műanyag Projekt

Rengeteg szemét kerül évente a folyókba, tengerekbe, óceánokba. Ennek a szemétnek nagy része műanyag, ami több mint 1 millió élőlényre jelent veszélyt. A műanyagok felhalmozódnak a tengeri élőlények szervezetében, és így a táplálékláncon keresztül a mi szervezetünkbe is eljuthatnak.

Eddig az óceánokban 5 nagy szemétszigetet térképeztek fel, ezek nagysága folyamatosan nő, mert a tengeri áramlatok további hulladékot sodornak a szigetekhez. Becslések szerint a hulladék 20%-a a hajókról, 80%-a pedig a szél vagy a folyók által kerül az óceánba.

Mind az állatok védelme, mind az emberek egészsége miatt fontos lenne ennek a problémának a megoldása. Ennek felismerése után jött létre az Óceán Műanyag Projekt. A műanyagokat kihalásszák a tengerekből, óceánokból megelőzve, hogy az állatok szervezetébe jutva kárt tegyen bennük. 

Az ökológiai tisztítószereket gyártó ECOVER, a kihalászott műanyagból a környezetbarát mosogatószerei számára gyárt flakonokat. A flakon teljes egészében újrahasznosított műanyagból készül, aminek 10%-át az óceánokból kihalászott műanyag adja, a maradék, pedig más forrásból származó műanyagok újrahasznosítása. Ezek az úgynevezett „Óceán flakonok”. 

A cég ezzel igyekszik felhívni a figyelmet az óceáni szemét problémájára, és remélik, hogy a befolyással bíró szervek és kormányok is hamarosan felfigyelnek a problémára és megpróbálnak tenni ellene. Jelenleg az ilyen műanyagok újrahasznosítása a legtöbb gyártó számára még túl nagy erőfeszítést igényel. Ezért további terveik között szerepel, hogy megkönnyítsék az óceáni műanyag eljuttatását a többi gyártóhoz, hogy minél többen tudják újrahasznosítani az óceáni szemetet. 

Forrás: Ecover

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás