• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Ő már tudatos vásárló: Völgyesi Gabi megnézi, mit vesz

2007.10.24. /
A népszerű együttes, a Unique énekesnőjét egy hétköznap reggelén próbáltuk meg utolérni, ez azonban nem jött össze, ugyanis éppen szokásos Margit-sziget körét futotta.

A beszélgetésre ezért este kerítettünk sort, s kiderült, az énekesnő nem csupán a testmozgásra ügyel. Völgyesi Gabi személyében egy igazi tudatos vásárlót ismerhettünk meg, aki a hazai fair trade mozgalom lelkes híve és népszerűsítője.

„Jól emlékszem a gyerekkori hétvégékre, amikor leült a család, és én boldogan ettem a bundáskenyereket. Bele sem gondoltam, hogy az, amit megeszem, egészséges-e vagy sem. Ma már ez másként van." - meséli az énekesnő, aki nem tudja megmondani a pontos idejét, mikor is döntött úgy, hogy egészségtudatos életet fog élni.

„Talán nem is volt ebben igazán komoly elhatározás, lépésről lépésre haladtam. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy tudatosan vásárolok. Ha például egy üzletben kétféle paradicsomot árusítottak, akkor inkább a hazait választottam. Ha a drogériában dezodort vettem, a stifteset vettem le a polcról."

Egy idő után Gabi a biotermékekre is fogékony lett. „Korábban jobban adtam a külsőségekre, mondjuk megesett, hogy azt a terméket választottam, amelyik gusztábban volt becsomagolva. Ma már mindig megnézem a termékek leírását, kifejezetten figyelek a fehérje-, zsír- és energiaértékekre, s gyakran utána is olvasok az ilyen-olyan összetevőknek."

Az énekesnő még azokat az ételeket is megkedvelte, amelyeket korábban eszébe sem jutott volna megvenni. „A rozskenyeret csak homokos kenyérnek hívtam, szokatlan volt, hogy ropog a fogam alatt. Ehhez képest ma már csak rozskenyeret veszek, pékáruból is mindig teljes kiölésűeket választok." Gabi és párja kéthetente járnak bevásárolni, rengeteg zöldséget és gyümölcsöt vesznek, ennek ellenére előfordul, hogy a második hétre minden elfogy.

Gabi arra is ügyel, hogy mit iszik. „Folyadékmániás vagyok, rengeteg vizet iszom, de csak buborékmentes jöhet szóba. A másik szenvedélyem pedig a tea: gyógynövényeset vagy zöldet szoktam inni, és nem cukorral, hanem mézzel édesítem."

Teát, nádcukrot, kávét, csokit egyébként többnyire fair trade boltban vesz; a méltányos kereskedelem egyik hazai népszerűsítője. „Teljesen egyetértek a fair trade mozgalom célkitűzéseivel, s ha lehetőségem van rá, mindig szívesen népszerűsítem is azokat. Mondanom sem kell, ellenzem gyerekmunkát, és személy szerint nekem az is jó érzés, hogy olyan terméket veszek, amely nem mások kizsigerelésével készült, hiszen a fair trade áruk megvásárlásával a szegény országok kistermelőihez több pénzt jut vissza."

Az énekesnő nem dohányzik, és nem fogyaszt alkoholt, az ő „szenvedélye" a mozgás. „Imádok futni, de otthon is rendszeresen sportolok: táncolok, egyhelyben futok, tornázom. Mivel hátfájós vagyok, gyógytorna-tanfolyamra jártam nemrég, és az otthoni gyakorlatok között a tanfolyamon tanultak is szerepelnek."

Gabi álszenteskedni sem akar, benne is megvan az a kettősség, ami sokunkban „Előfordul, hogy rossz kedvem van, vagy kimerült vagyok, ezért meglepem magam egy-egy új ruhával, vagy egyszerűen egy szelet csokival, amelyre ugyan nem lenne szükségem, mégis örömet szerez. Stresszes világban élük, egy kis kényeztetés -legyen szó bármilyen apróságról - szerintem mindenkinek belefér."

Nos, erre mi mást mondhatnánk: mi, tudatos vásárlók nagyon örülnék, ha mindenkinek „csak ennyi" férne bele.









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében