alap kinézet

System Messages

Egy 2015-ben készült nemzetközi jelentés szerint a tengerekben és óceánokban 269 ezer tonna PET-palack és műanyag hulladékdarab úszkál, és ez a mennyiség az elmúlt két évben vélhetően tovább nőtt. A probléma már bőven egy ökológiai katasztrófa előszobája, erről beszél egy másik nemzetközi a tanulmány, amely egy sor adattal támasztja alá, hogy ebben az ütemben, 2050-re több szemét lesz az óceánokban, mint hal.

Az elmúlt év végén több mint 200 ország írta alá az óceánokban és tengerekben lévő műanyaghulladék csökkentésére született ENSZ-határozatot, ami a résztvevők reményei szerint megnyithatja az utat egy kötelező érvényű nemzetközi szerződés előtt.

Egyutas csomagolás

A műanyag palackok mellett a legnagyobb problémát az egyszer használatos műanyag csomagolások jelentik, ezekkel leginkább az elviteles rendszerben találkozik a vásárló. Nincs idő a kifőzdében megenni az ebédet, vagy haza szeretnénk vinni, ezért kérünk dobozt.

Vagy a reggeli rohanásban beugrunk a kedvenc helyünkre egy kávéért, amit eldobható műanyag pohárban hozunk el, és a kávé elfogyasztása után már landol is a kukában. Az egyszer használatos csomagolásokkal nemcsak kávézás és étkezés során találkozunk, hiszen ott vannak az üdítős, shakes, fagyis poharak, de a sort hosszasan sorolhatnánk.


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


Kíváncsiak voltunk, hogy nagyságrendileg mennyi egyszer használatos pohár fogy a nemzetközi kávézóláncoknál, ezért megkerestük a Starbucks, California Coffe Company, Costa Coffee, Coffeshop Company és a McCafé képviseletét, de vagy nem válaszoltak, vagy azt a választ kaptuk, hogy erről nem gyűjtenek adatokat.

Több mint 13 millió ételhordó doboz kerül a kukába csak Budapesten

Kapott adatok híján becslést végeztünk: mennyi műanyag hulladék keletkezik, ha a felnőtt budapesti lakosság harmada minden héten legalább egyszer eldobható műanyag dobozban kéri az ételt a kifőzdében. Mivel a műanyag dobozt legtöbbször a munkahelyi étkezés során használjuk, a dolgozó lakosság számát vettük figyelembe. A becsléshez a KSH adatait használtuk.

Eszerint 2017-ben a Budapesten 845 300 fő volt a foglalkoztatottak száma. Ha közülünk minden harmadik hetente csak egyszer dob a kukába műanyag ételhordó dobozt, az havi szinten 1 127 068, éves szinten 13 524 816 dobozt jelent.

Ugyanezt heti 2 kávéval számolva a dupláját, éves szinten 27 049 632 műanyag kávés poharat jelent.

Van megoldás

 Nincs még saját újratölthető keep-cup-od? 

 Válaszd a  Tudatos Vásárlók Egyesületének   menő, Fairtrade keep-cup-ját, ezzel ne csak   a környezetet véded, de egy jó ügyet is   támogathatsz. 

Mielőtt beleesnénk abba a hibába, hogy kikiáltjuk a műanyagot valami ördögtől való dolognak, érdemes megjegyezni, hogy sok esetben - többek között élelmiszer-biztonsági szempontból - igenis indokolt a használata. Viszont az egyszer használatos ételhordó dobozok, poharak nem éppen ebbe a kategóriába tartoznak. Ez a hulladék egyértelműen az értelmetlen kategória. 

Minimális odafigyeléssel megelőzhető lenne, ha egyszer használatos csomagolás helyett saját, kimosható dobozban vinnénk el az ételt, a kávét pedig mondjuk egy menő design keep cup-ban, amit akár évekig is használhatunk.

A jogszabály megengedő a saját elviteles dobozzal

Gyakran hallani, olyan közkézen forgó információt, hogy a vendéglátóhelyeknek nem is szabad a mi dobozunkban kiadnia az ételt, ezért sokan nem is mernek előhozakodni a kifőzdében a saját dobozukkal. Kíváncsiak voltunk, mi a helyzet valójában, mit ír elő a jogszabály. Elhozhatjuk az ételt a kifőzdéből saját dobozban? A kérdéssel megkerestük a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatalt.

Tájékoztatásuk szerint közfogyasztásra ételt készítő és forgalmazó létesítményekben nem tilos az ételt ételhordóban kiadni: „Gondosan ügyelni kell arra, hogy az átvett edényekkel sem a tálalóteret, sem az adagolt ételeket nem szabad szennyezni. Éppen ezért sokan választják inkább azt a megoldást, hogy nem kezelik a fogyasztók kétes tisztaságú edényeit, hanem azok helyett eldobható műanyag dobozokba tálalnak. Ezt a tevékenységet a vállalkozásoknak kell szabályozniuk a saját HACCP rendszereikben, ahol a lehetőségeket és az élelmiszer-biztonsági szabályokat egyedileg kell szinkronba hozniuk.”

A vendéglátósok attól tartanak, hogy ha a nem megfelelően tiszta edény miatt kapunk ételmérgezést, akkor pórul járnak, hiszen pereskedés esetén nehéz bizonytaniuk, hogy a mi dobozunk tisztaságával volt a baj és nem az ő főztjükkel. Ezért inkább eldobható műanyag dobozban adják ki az ételt. Habár érthető, hogy senki sem szeretne ilyen bonyolult ügyet a nyakába, a hulladékhegyeket látva, mégsem túl öko megoldás. 

Próbaképpen megkérdeztünk néhány közeli kifőzdét, elhozhatjuk-e saját dobozban az ebédet: mindenhol igent mondtak.

Kíváncsiságból a témába vágó Facebook-csoportban is feltettük a kérdést: mit szoktak szólni a vendéglátósok a saját dobozhoz? A válaszolók majdnem mindegyike pozitív tapasztalatokról számol be, vannak olyan helyek, ahol kifejezetten örülnek az elmosható dobozoknak.

A szabályozás tehát megengedő, erre lehet hivatkozni, de mivel nem kötelező jellegű, ezért érdemes olyan étkezdét választani, amelyik ilyen formában is támogatja a hulladékcsökkentést. És persze, fogyasztóként mi is legyünk körültekintők, csak alaposan tisztára mosott edényt vigyünk magunkkal. 

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


       Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-17-2017-00014 jelű pályázat keretében valósult meg.  



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink