„A szódavízzel körülbelül 2-4000 liter víz bepalackozása után keletkezik 80 g műanyag, de most minden másfél liter vízzel eldobunk körülbelül 80 g műanyagot” – véli Varga Lajos Pannon Példakép-díjas szikvízkészítő mester, aki a Jedlik Ányos Lovagrend vezetése mellett jótékonykodik, segélykoncertet szervez, és Szolnok kulturális életének szervezésében is aktív közreműködő. Interjúnk előtt a Parlamentben járt, ahol részt vett a Magyar Kultúra napján rendezett fogadáson.

 

Sokszor hallottuk már: a szódavíz a kalocsai paprikához vagy a halasi csipkéhez hasonlóan hungarikum. Ezt rögzítették már valahol? Tagja a szódavíz a Hungarikum Klubnak?

Hungarikum az, amiről azt gondolják az emberek, hogy magyaros jellegű, talán nagyanyáink vagy még az ő nagyanyáik is ették-itták, legyen az a szilvalekvár vagy éppenséggel tócsni. Maga a hungarikum is hungarikum, hiszen ilyen nem létezik. A magyar Élelmiszerkönyvben nincs ilyen deklaráció, egy Hungarikum Klub létezik, ebbe tartozik hat magyar termék, ám ezek nincsenek jogilag deklarálva. Azt, hogy a szódavíz mint tipikusan magyar termék viseli a „garantáltan hagyományos és különleges élelmiszer” névjegyet, 2004-ben deklarálta a Magyar Élelmiszerkönyv. Nincs másik magyar élelmiszer, amely ilyen deklarációval bír. De az Országos Szikvízkészítő Ipartestület azon az úton jár, hogy ez a deklaráció bekerüljön az Európai Unió Élelmiszerkönyvébe is.

 

Miért lenne ez jó? Milyen termékek mellé kerülne be a szódavíz, ha elfogadná az EU?

Az Európai Unió meghatározását 14-16 élelmiszer viseli, például a mozzarella sajt, a bécsi virsli, egy bizonyos dán kolbász és francia csoki. Szeretnénk, ha a magyar szódavíz is itt szerepelne. De mivel szódavíz nincs másutt, és nem jellemző, hogy szikvizet gyártanak ilyen szifonfejes kiszerelésben, amelyben mi gyártjuk, talán nem is olyan fontos, hogy bekerüljön. Dolgozunk rajta, de sok pénzbe kerül. Van az EU-n belül egy testület, ennek vannak különféle előírásai. Erre forrásunk nem nagyon lesz, de ez akkor lenne fontos, ha az EU szabad piacán ezt meg tudnánk mutatni, értékesíteni tudnánk. De éppen a csomagolóanyag visszaválthatósága miatt ez nem valószínű. Józan ésszel belegondolva nem is remélhetjük azt, hogy a szódának óriási sikere lesz, amíg eldobáljuk a műanyagpalackot, amíg környezetvédelmi szakemberek, hatóságok nem állnak mellé.

 

Miért számít a szódavíz környezetkímélő megoldásnak?

Ma már több kőolaj-származékot használ el a világ csomagolóanyagra, műanyagra, mint üzemanyagra. A szódavízzel körülbelül 2-4000 liter víz bepalackozása után keletkezik 80 g műanyag. Eddig működik ugyanis egy újratölthető szódáspalack, de most minden másfél literrel eldobunk körülbelül 80 g műanyagot. Bíztunk benne, hogy az EU fórumán bemutathatjuk a szódavizet, de méltánytalanul elfeledkeztek erről a csomagolási módról. Gondoljunk bele, micsoda környezetterhelés, hogy ma Magyarországon tíz millióan több mint 150 millió műanyagpalackot dobunk ki évente, és ezt szorozzuk be egy palack átlagsúlyával, ami körülbelül 60 g. A vásárló egy visszaváltható palack vizet körülbelül 100 forintért vesz, és 30 forintot kidob a betétdíjra. Mennyivel jobb lenne, ha 70 forintért venne szódavizet, és nem dobná ki azt a 30-at!

 

Mennyi a szódavíz piaci részesedése? Mennyire kedvelt manapság a palackozott szikvíz?

A statisztikák szerint a szódavíz a szénsavas palackozott vizek szegmenséből 30-35%-ot szakít ki; főként a vidéki városokban, falvakban népszerű. Az ország egyes részein még mindig a ház elé kirakott palackokért megy a kolléga, hónap végén pedig beszedi a pénzt. Sokszor személyes kapcsolat van a szódás és a vásárlók között.

 

Sokan foglalkoznak szikvízkészítéssel?

A nyolcvanas évek végén az üveg elfogyott, nem volt új szódásüveg, mert a régi üvegek elhasználódtak. 1981-82-ben körülbelül csak 600 üzem létezett, most van körülbelül 1600. Jött a műanyag, húsz év alatt megháromszorozódott a szódásüzemek száma, ma körülbelül 3000-3500 család él szikvízkészítésből. Az igényesebbek most már saját palackot használnak, a marketing is fontos.

 

A szikvízkészítőknek még lovagrendje is van. Mivel foglalkozik a Magyar Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendje?

A lovagrend avatását Várszegi Asztrik főapát celebrálta Pannonhalmán. Elsődlegesen Jedlik Ányos emlékének ápolásával, hagyományának megőrzésével foglalkozunk (lásd keretes írásunkat), de a társaság a szikvíz-fogyasztás kultúráját is fejleszti. Legfontosabb viszont, hogy karitatív tevékenységet végzünk. Sok apróságot megtettünk már. Ezenkívül a lovagrend kellemes baráti és szakmai társaság is, körülbelül 10 tagja van.

 

Hogyan lehet bekerülni?

Alapfeltétel a két éves működés, ezen kívül azt nézzük, milyen munkát végez az illető a kötelezően elvártakon felül. Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, lehet az a helyi óvodai homokozó felásása, vagy 5 láda szódavíz adományozása a focicsapatnak.

 

Hogyan fogadta a Pannon Példakép Alapítvány díját? Mióta foglalkozik jótékonykodással?

Teljesen hihetetlennek tűnt a díj, én csak tettem, amit tennem kell. Sikerült olyan csoportot mozgásba hozni, akik a mi anyagi lehetőségeinket felturbózták. Olyan segítőket toboroztunk, mint a szolnoki szimfonikus zenekar, a Tisza táncegyüttes, egy nagy húsipari cég, támogatnak vállalatok, szolnoki polgárok, egyházak is. Sikerült jól megmozgatni a csapatot.

 

Melyek voltak a legemlékezetesebb akciók?

Lovagrendünk létrehozott egy szikvízkészítő üzemet Erdélyben, mi vittük a gépeket, összeszereltük őket, az üzem azóta is szépen dolgozik, fejlődik. Böjte Csaba tiszteletessel is találkoztam, az ő alapítványának 7 és félmillió forintot tudtunk átutalni, ezen kívül egyéb tárgyakat is adományoztunk, amelyekkel 15 éhes szájnak és a futballista lábaknak segíteni lehet. A 2005-ös erdélyi árvíz ötödik napján három és félmillió Ft értékű élelmiszert vittünk a rászoruló térségbe.

Ezekből mindig emberi kapcsolatok lettek, a segítség szerintünk nemcsak addig tart, hogy „odaadom és nincs tovább”. Most a Kárpátaljai gyerekek segítése a cél, jótékonysági koncertet szervezünk. Akik tavaly támogattak, most is partnerek szeretnének lenni, mi ugyanis személyesen tartjuk a kapcsolatot. Egy adakozó mondta egyszer, nem mindegy, hogy ki szólítja meg, mennyire hiteles ez az ember. Én azt merem mondani, hogy az emberek jelentős részénél, akik ismernek, nem merül fel kérdés a hitelességemmel kapcsolatban.

 

Hogyan indult a szikvízkészítő vállalkozás?

1983-ban kezdtem, Szolnokon. Pénteken kifizettem a foglalót, húsvét vasárnapján pedig meg is vettem egy kis szódaüzemet, kedden kinyitottam. Akkor jelent meg a műanyagpalack, a szódavíz bekerült az üzletekbe. Műanyagpalackot akkor csak két helyen gyártottak, kaptam 500 darabot, amit meg is töltöttünk, aztán reggelre az 500 darabból 300 ott volt szétrobbanva, nem bírta a nyomást. Új gépeket kellett venni, technikailag fejleszteni kellett, de a saját kárunkon mindent megtanultunk. A 9 négyzetméteres üzemből elköltöztünk egy 60 négyzetméteresbe, kutat fúrattunk, megy a gyártás.

 

Honnan az Áldásvíz név?

Ahogy jöttem-mentem Szolnokon, sokan emlegették, hogy Áldásvizet kellene palackozni. Szolnokon a Tisza Szállónál 954 méteres mélységből tör elő az 54 fokos víz, ott álltak hosszú sorban az emberek. A víz túlnyomórészt alkáli hidrogénkarbonátos, lúgos, nagyon finom, kellemes ízű. A szálloda pincéjéből csináltam egy 150 négyzetméteres töltőüzemet, levéltári kutatást is végeztem. Létrejött az üzem, termeltük a vizet, nem volt nehéz dolgozunk, mert olyan terméket fogtunk meg, amivel szimpatizáltak az emberek, amelyre szívesen emlékeztek, hiszen korábban az Áldásvíz nagyon kedvelt volt. Élveztem, ahogy meséltek az emberek. 1994-től 1997-ig jól is működött, akkor jöttek az új szabályzók, új értékek, amelyek sok kicsit kirekesztettek a pályán kívülre. Az Ásványvíz Termékszövetségnek én is tagja voltam, ketten voltunk csak magyarok, a többi külföldi érdekeltségű. Aztán az új szabályoknak nem tudtunk megfelelni, feladtuk. Az Áldásvíz azóta is ott folyik ki a Tisza Szálló oldalán, a nap 24 óráján keresztül.