• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Nem játék ez, gyermek – de nem is ennivaló!

2007.02.26. /
Ha ugyanannyiba kerül az édesség, ami mellé egy játékot is csomagoltak, mint a másik játék nélkül, az első kerül a kosárba. Mit mondhat erre a szülő a kisiskolásnak?

Hiába kezdünk magyarázni a beetetés veszélyeiről: a száraz érvek elsikkadnak a színes játékfigurák csábítása mellett. Egyre több, gyermekeknek szánt termékre - elsősorban kukoricapelyhekre, rágcsálnivalókra - aggatnak „járulékos jutalmat".

A csapda mégsem dupla-, hanem triplafenekű: a vacak minőségű műanyag figurák jórészt hollywoodi termékekhez kötődnek, a legújabban bemutatott rajzfilmek, játékfilmek főszereplőit formázzák. Minden dobozhoz csak egyet-egyet, lehet hát gyűjtögetni is, aki véletlenül két azonosra lelt, vad csereberébe kezdhet a hasonlóképpen beetetett kortársakkal: egy vásárlás százat gerjeszt. A csatolt gadget az önkifejezés eszközévé válik, hiszen a gyerekközösségekben számít, kinek melyik figura van meg, ki birtokolja már a teljes sorozatot.

Könnyebben érthető a veszély, ha egyszerűen - és képszerűen - horognak hívjuk az árukapcsolás eme különlegesen komisz típusát, amely a friss és képlékeny elmével rendelkező gyermekeket célozza. Igaz, például a felnőtt nőket is csábítják a kozmetikai termékek mellé csomagolt aranyos, hívogató apróságok, de lelkük rajta, hogy felnőtt fejjel minek dőlnek be. Sőt, a gyermekének vásárló felnőtt magánügye az is, hogy azt a tápszert (egyáltalán: tápszert?) veszi-e meg, amelyik mellé csokipudingot csomagoltak - pár hónapos csecsemőjének még nincsenek preferenciái.

A gyermek viszont nem rendelkezik azokkal, a személyiségfejlődés során fokozatosan kialakuló kontrollkészségekkel, amelyek segíthetnének neki választani, esetleg nemet mondani a termékre és az általa táplált legendára, mítoszra is. Mert a Játékgyár Rt. ma már egyenesen a Csokicég Rt. számára fejleszti ki egyedi termékeit, amelyek természetesen kompatibilisek a Játékgyár Rt. amúgy már régóta kapható készleteivel (persze csak „a készlet erejéig" - sietni kell hát a vásárlással!).

Nem az a legnagyobb gond tehát, hogy játszva eszünk, vagy hogy evés közben játszunk, hanem hogy mindkét cselekvés függő jelleggel kötődik a médiafogyasztáshoz. A gyártók, termelők szakemberei magasan képzett pszichológusok, akiknek világos a célja: a termék láttán olyasmi történjen velünk, amit Pavlov pontosan leírt mára klasszikussá vált reflextanában.

Konkrétan: a játék a menü része lett. Nem az előétel-leves-sakk-főétel-desszert változatban, hanem például az ugyancsak egészségtelen ételeket árusító gyorséttermek kötődés-erősítő mélylélektani stratégiájában. Ezek a stratégiák az érzelmi vásárlást támogatják, a gyerekek elsősorban nem az ételre vannak kiéhezve, s nem is az adott játékra, hanem az emocionális élményre, amit a reklám társít a termékek mellé.

Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy a gyorséttermek és az édességgyártók célcsoportjaként szegmentált szülők többnyire nem ismerik sem a helyes táplálkozás alapelveit, sem a gyermeklélektannak a becsalizhatóságra vonatkozó tudományos eredményeit. Nem ismerik a tételt: mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy.

A teljes körű és érvényes informáltság egyébként reménytelen, amikor közel ötvenezerféle élelmiszer-termék van forgalomban. Jobbára csak a tehetősebbek és a műveltebbek engedhetik meg maguknak az egészségesebb táplálkozást - egy három éve lezajlott hazai (GfK) piackutatás szerint ez a legfőbb trend a rendszerváltás óta megváltozott élelmiszerfogyasztásban.

Az archaikus közösségekben a fogyasztásra vonatkozó szabályok egyike így hangzott: Ha szeptember, akkor szüret! Ma ezt a tapasztalatot természeti ismeretek híján és a média beágyazásának köszönhetően így is helyettesíthetjük: Ha kukoricapehely, akkor műanyag rajzfilmfigura. Vagyis a kontrafogyasztás így alakítja a régi mondást: mondd meg, mit eszel, és megmondom, mit játszol és kik a szüleid!

Grastyán Endre idegfiziológus állatkísérletei kimutatták, hogy több, a létfenntartáshoz abszolút felesleges tevékenység olyan élettani hatásokkal jár, amelyek nélkülözhetetlenek az állatok egészségéhez. Bizonyos, hogy az emberi fajra is jellemzőek ilyen tevékenységek, s hogy játék nélkül valami pótolhatatlan vész el az életünkből.

Igen ám, de Jeremy Cherfas, akinek a játékpszichológiára vonatkozó eredményei alapműveknek számítanak, így ír: „A gyermek szempontjából nem az a lényeges, amit ő tesz a játékkal, hanem amit a játék tesz ővele."

Az árukapcsolással a mesterséges adalékokkal dúsított, egészségtelen élelmiszerekhez csatolt játékok esetében amit a játék tesz a gyermekkel, az nem más, mint a beetetés. Folytatva a gondolatmenetet idézzük fel Johan Huizinga történész elméletét: ő a törvényeket, a rendet, a mesterségeket, a művészetet, a bölcsességet és a tudományt is a játékból eredezteti. Szerinte „kezdetben játsszák a kultúrát", vagyis a kultúra alaptényezői játékos formában jelennek meg egy adott közösségben, majd megszilárdulásuk, kanonizálódásuk után a játékos elem háttérbe szorul.

A beetetés kultúrájában élünk.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében