fbpx

| Tudatos Vásárló

Napi két pohár tejjel a csontritkulás ellen!

Hazánkban legalább 900 ezer embert érint az oszteoporózis. Csontszöveteink kalciumhiány következtében fellépő anyagcsere betegsége, megritkulása, már napi 2-3 pohár tej elfogyasztásával megállítható, illetve késleltethető lenne.

Annak ellenére, hogy a “néma kórnak” is nevezett népbetegség alapvető “gyógyszere” a tej, mindenki számára elérhető és megfizethető, mi magyarok mégis csak napi 1,8 dl – t fogyasztunk belőle a táplálkozástudományi szakemberek által javasolt 5-6 dl – rel szemben.

Kiegyensúlyozott táplálkozás esetén tejjel és tejtermékkel kalciumszükségletünk 75%-át, azaz 720 mg-ot fedezhetünk a minimálisan javasolt napi 1.000 mg-ból.

Világszerte népegészségügyi probléma

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a csontritkulás világszerte mintegy 200 millió nőt érint. Napjainkban ez a második legjelentősebb világszintű népegészségügyi probléma, amelynek esetszáma a szakértői előrejelzések szerint a következő 50 évben, a lakosság elöregedése miatt várhatóan megduplázódik.

Annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét e betegség veszélyeire, az Egészségügyi Világszervezet indítványára 1996. óta számos országban, köztük 1998-tól, minden év október 20-án Magyarországon is megrendezik az Oszteoporózis Világnapját, amelynek hazai meghonosítását az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete kezdeményezte.

„Az oszteoporózis magyarországi érintettjeinek száma becslések szerint eléri a 900 ezer főt; ebben a számban benne foglaltaknak a másodlagos csontritkulásban szenvedők is, ugyanis az osteoporosis számos egyéb kórkép – mozgásszervi, endokrinológiai, autóimmun és daganatos betegségek- velejárója. Említést kell tenni arról is, hogy bizonyos gyógyszerek, pl. szteroidok, véralvadásgátlók szedése ugyancsak osteoporosis kialakulását eredményezheti.” – mondta Zalatnai Klári az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesületének elnöke.

Miért pont a tej?
Szakemberek szerint a tej és a tejtermékek a legfontosabbak a kalcium ellátásban. Az emberi szervezet a legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, mert a fehérje, a kalcium, a D vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, jól felszívódó formában és nagyon jó kalcium-foszfor aránnyal. Napi 1000-1500 mg mennyiségű kalciumra van szükségünk ahhoz, hogy biztosítsuk csontjaink megfelelő kalcium ellátását, illetve kialakulhasson az a csonttömeg, mely a későbbi természetes csökkenés mellett is megfelelően képes lesz ellenállni a külső hatásoknak.

 

Csontjaink és a kalcium

Csontszöveteink az ásványi anyagoknak, közöttük is elsősorban a kalciumnak köszönhetik szilárdságukat. Mivel szervezetünk nem termel kalciumot, azt a táplálékokból kell magunkhoz vennünk, testtömegünktől függően naponta mintegy 1.000-1.500 mg mennyiségben.

Habár testünk súlyának mindössze 1,5-2%-át teszi ki a kalcium, e mennyiségnek 99%-a csontjainkban és fogainkban raktározódik el. A megfelelő mennyiségű kalciumbevitel különösen gyermekkorban fontos, mivel a csontérés ekkor még nem, csak 25-30 éves korunk körül fejeződik be. Legnagyobb csonttömegünk 5%-os növekedése pedig akár 25-30%-kal csökkentheti csontjaink időskori sérülékenységét, valamint az oszteoporózis kialakulásának kockázatát.

 

„A néma kór”

A tejnek a táplálkozásunkban betöltött szerepéről igencsak megoszlik a szakma véleménye – nem utolsó sorban az egyre gyakoribb tejallergiás esetek miatt. Ezzel kapcsolatos cikkünket itt olvashatod >>>

Az oszteoporózis olyan súlyos betegség, amely a szervezet kalcium- és D-vitamin hiánya miatt a csontok tömegének és mésztartalmának veszteségéhez, ezáltal pedig a csontok lyukacsossá, üregessé válásához vezet. A folyamat kezdetben teljesen tünetmentes, ezért is nevezik „néma kórnak”, aminek következtében a csontok lényegesen érzékenyebbek lesznek a külső behatásokra és, súlyos esetben, akár már minimális erőhatásra is könnyedén eltörnek.

Az oszteoporózis a 60 év feletti nőknek harmadát, valamint az 50 év feletti férfiak ötödét érinti. A betegség tehát nőknél négyszer gyakoribb, mint férfiaknál. Ennek oka az, hogy menopauzában az ösztrogén hormonszint gyors csökkenése magas csonttömeg veszteséget okoz. Az oszteoporózisra való hajlamot súlyosbítja a mozgáshiányos életmód, a vitamin- és kalciumszegény táplálkozás, valamint a dohányzás is.

 

Megelőzés

Csontszöveteink ritkulása, melynek mértékét nagyban befolyásolja csontjaink korábbi tömege, elsősorban a kalcium szervezetünkből való kiürülése miatt következik be. Megakadályozásához tehát ezt, a 40-45 éves kortól fokozottan jelentkező folyamatot kell lassítanunk illetve megelőznünk. Ugyanakkor gyerek- és kamaszkorban, van arányaiban szükség a legtöbb kalciumra (800-1000 mg/nap), hiszen a csontok végleges mérete és tömege ekkor alakul ki. A terhesség és szoptatás idején is fokozott bevitel (1300 mg/nap) tanácsos, hogy a magzati csontfejlődés megfelelő legyen.

„Táplálkozási szokásaink következménye az, hogy hazánkban a lakosság döntő többsége abszolút és relatív kalciumhiányban szenved. A megelőzésnek három lépcsője ismert. Az elsődleges prevenció a születéskor kezdődik, a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin bevitelét jelenti aktív mozgásra neveléssel együtt. Ha fiatal korban megalapozzák a csontok egészségét, később kisebb lesz az esély a csontritkulásra” – mondta Dr. Szűcs Erzsébet az ÁNTSZ egészségvédelemmel foglalkozó főorvosa.

 A kalcium szervezetünkből való kiürülését nagymértékben akadályozhatjuk rendszeres testmozgással, a veszteséget elősegítő italok (kávé, alkohol, cukrozott szénsavas üdítők) és a dohányzás elhagyásával, illetve kiegyensúlyozott táplálkozás révén, amelyben a leglényegesebb szerepet a magas kalciumtartalmú tej és tejtermékek játszák.

 

Forrás: ANTSZ

Kép [cc] elenaspantry

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás