fbpx

| Tudatos Vásárló

Napenergia felmérés az Ister-Granum Eurorégióban

A Dunakanyarban lévő települések energiaszükségletének felét a tetőkön elhelyezett napelemek fedezhetnék, a melegvíz-igény döntő hányadát napkollektorokkal biztosítani lehetne – állítják légifelvételek alapján az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének szakemberei a napokban elkészült jelentésükben.

A vizsgálatba 17 települést vontak be, köztük Visegrádot és Dorogot. A szakemberek térinformatikai szoftver segítségével meghatározták a délkelet-dél-délnyugati fekvésű tetőfelületeket, melyek alkalmasak napkollektorok és napelemek telepítésére. A kapott eredményeket terepi bejárással pontosítják – mondta el az MTI-nek az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület kommunikációs munkatársa.

Szuhi Attila példaként említette, hogy Dömös 478 ingatlanának 30 százaléka alkalmas napenergia hasznosítására. Hat négyzetméternyi kollektor már elegendő egy háztartás használati-melegvíz szükségletének előállítására tavasztól őszig. Dömös e tekintetben tehát önellátó lehetne.

A kutatás nem vizsgálta a megvalósíthatóság közgazdasági vonatkozásait, azonban rámutatott, hogy „a hagyományos energiaforrások drágulása mellett, egyre rövidülnek a megtérülési idők, így a napenergia ilyen hasznosítása már nem várat magára sokáig.”

A felmérés az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület „Megújuló energia-megújuló határvidék” programjában valósult meg, melyet az Európai Unió 39 millió forinttal támogat. A program során feltérképezik az Eurorégió megújuló energiaforrás potenciálját, összegyűjtik legjobban alkalmazható példákat, felépül egy ökoház és ökopark Esztergomban, valamint széleskörű szemléletformálási kampány indul.

 

 

Forrás: MTI

Kép [cc] Roxanne

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás