fbpx

| Tudatos Vásárló

A Nap Bajnokai 2012-ben

Idén harmadik alkalommal vehették át a napenergia felhasználásában élenjáró magyar települések jól megérdemelt díjaikat. A Napkorona Bajnokságban évről évre egyre több önkormányzat méri össze az erejét: hol használnak a legnagyobb arányban napkollektorokat vagy napelemeket?

A Napkorona Bajnokság a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata, amelyben idén 174 település versengett három kategóriában.

Az 5000 fő alatti települések között Nagypáli diadalmaskodott a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma épületén és lakóházakon telepített napenergiás rendszereknek köszönhetően.

A második helyezést Újszilvás érte el Magyarország legnagyobb napelemes rendszerével, a harmadik helyezett pedig Csitár-Nógrádgárdony lett.

A közepes települések (5000-50000 lakos) között Tapolca nyert, ahol több társasház és az idősek otthona melegvízellátását fedezik napkollektorok segítségével.

A második helyezett Sümeg lett egy hotel napkollektoros rendszerének köszönhetően, a harmadik pedig Törökbálint, ahol a Pannon-házban és a tüdőgondozóban is hasznosítják a Nap energiáját.

Az 50000 főt meghaladó települések bajnoka idén Sopron lett, ahol a családi- és társasházak mellett a Lővér Strandon és a büntetésvégrehajtási intézet épületén is található napkollektor.

A számos közintézményen telepített napkollektoros rendszernek (pl. Piarista Gimnázium) köszönhetően Szeged futott be a második helyre, a bronzérmes Pesterzsébet (Budapest XX. kerülete) lett.

A három díjazott kategória legjobbjai egy-egy településtáblát is kaptak, valamint átvehették a zsűri, a Napkorona Tanács tagjaink különdíjait. A Bajnokság tavalyi különdíjasai, Martfű és Nagypáli önkormányzata felajánlásuknak megfelelően egy tanulmányút keretében osztják majd meg tapasztalataikat településkategóriájuk dobogósaival. Varga Pál egy lakossági szemléletformáló program szervezését ajánlotta fel Sopron településének a MÉGSZ Napenergia Tagozata nevében.

Az elmúlt évben telepített egy főre jutó legnagyobb napelem kapacitásért Zsana önkormányzata a MANAP különdíjában (egyéves MANAP-tagság) részesült. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, Kiss Ernő egyéves MNNSZ-tagságot ajánlott fel minden díjazott településnek, egy-egy lakossági információs nap megszervezését pedig a legnagyobb településkategória díjazottjainak.

A Bajnokságban elért előkelő helyezés és a díjak nem csak a napenergia és más megújuló energiaforrások helyben történő népszerűsítéséhez nyújtanak jó apropót, de a lakosság és az önkormányzatok felé is egyértelműen pozitív visszajelzés, mellyel a szervező, az Energiaklub a fenntartható energiagazdálkodás útján tett törekvéseket kívánja elismerni.

„Az, hogy egyre több önkormányzat számára fontos a napenergia hasznosítása, világosan látszik a napenergiás cégek körében végzett felmérésünkből és a KEOP, ill. KMOP pályázóinak listájából. Az viszont, hogy mennyi megújuló energia iránt elkötelezett polgármester van, az nekünk, a szervezőknek is meglepetés volt” – mondta Csanaky Lilla az Energiaklub projektvezetője.

A Napkorona Bajnokság jövőre is folytatódik. A szervezők bíznak abban, hogy az immár 11 európai ország részvételével zajló nemzetközi bajnokság mellett hazánkban is egyre több önkormányzat él a napenergia nyújtotta lehetőségekkel.

A díjak átadásáról szóló fotógaléria itt.

Forrás: Energiaklub

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás