• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Nanotechnológia az élelmiszerekben és a kozmetikumokban

2010.09.03. /

A fanatikus sci-fi fogyasztók és a természettudományos-technikai fejlődés leleményei iránt fogékony kisebbség nyilván már az elnevezés hallatán is izgalomba jön. A laikus többség viszont jobb esetben közönyösen vagy éppen gyanakodva fogadja az efféle újításokat.

Pedig legalábbis első közelítésben egyáltalán nem kell megijednünk tőle: a nano előtag mindössze az új kutatási terület léptékeire vonatkozik. A nanotechnológia olyan anyagparányokkal dolgozik, amelyek mérete nem haladja meg a száz nanométert, vagyis a milliméter tízezred részét.

A nano a görög nanos szóból ered, ami törpét jelent. A nanométer a méter egymilliárdod részével egyenlő. Egy méterrúd és egy nanométeres távolság úgy aránylik egymáshoz, mint egy csapágygolyó a mi Föld planétánkhoz.

A nanoléptékű anyagokat nem mi hoztunk létre elsőként, ilyen részecskékkel tele van világunk – gondoljunk csak a szálló porra, de az élő szervezetekben dolgozó óriásmolekulák is sokszor ekkora léptékben észlelhetők. Csakhogy az ember által formált nanoanyagok sokszor a maguk nemében páratlanok, így hatásaik is kivételesek lehetnek.

A piciny méretű anyagdarabkák kezelésében és felhasználásában a mikroszkóptechnikai újítások hozták az áttörést a nyolcvanas és kilencvenes években. Láthatóvá és alakíthatóvá váltak. Ezután a nanotechnológia gyakorlatilag néhány év alatt meghódította a világot, és most nem csak a tudományos kutatásokra gondolunk – alig van oly része a gazdaságnak, ahol az eredmények ne hasznosulnának. A távlatok szempontjából a jövőt a kézenfekvő mikrobiológiai-, gyógyászati-gyógyszertani, a nanoelektronikai és a nanorobotikai, nanoinformatikai alkalmazások jelenthetik. Ennél érdekesebb azonban, hogy immár nagy mennyiségben (bár a méretek miatt azért nem tonnaszámra...) használnak nanoanyagokat az élelmiszergyártásban és a kozmetikai iparban.

 

Szép új világ

A mozgékony kis nanorészecskék apró nanoréseken, membránokon és más félig áteresztő rétegeken is képesek áthatolni, segítségükkel egészen vékony felületi rétegek hozhatók létre. Az így előállított termékek arányosan kisebbek, olcsóbbak, gazdaságosabbak és ezáltal környezetkímélőbbek is lesznek – legalábbis így érvelnek az új technológia támogatói és lelkes alkalmazói.

Az élelmiszeriparban amúgy leginkább a termékminőség és -biztonság fokozására, továbbá speciális csomagolóanyagként használják az ilyen matériákat. Az elv igen tetszetős: a termék felületére nanoléptékű érzékelőburok helyezhető el, amely, mondjuk, színváltozással jelzi a fertőzést okozó mikrobák jelenlétét vagy az élelmiszer állapotát. Ha viszont nincs már rájuk szükség, akkor elbomlanak a konyhai feldolgozás, például a főzés közben, vagy nyom nélkül távoznak a tápcsatornából.

Hasonlóképpen intelligens és aktív csomagolóanyagok készíthetők nanoeljárásokkal, amelyek újfajta felügyeleti rendszert tesznek lehetővé, s a termék útja gyakorlatilag a termelőtől a fogyasztó asztaláig követhető. Az újfajta nanocsomagolást ráadásul úgy hirdetik, hogy hagyományos vetélytársainál jobban kezelhető: eszerint fagyasztásnak, melegnek, nedvességnek, fénynek, káros anyagoknak, mikroorganizmusoknak is ellenáll, tehát nőhet az élelmiszer eltarthatósága. Arról már nem is szólnánk, hogy adott esetben a termék színe is rugalmasan változhat, ekképpen figyelmeztetve a fogyasztót, ha az étel netalán megromlik.

A nanovédőréteggel természetesen már az élelmiszer-feldolgozó gépek is bevonhatók, és máris tisztább, biztonságosabb élelmiszerek kerülnek le róla. További lehetőséget kínál, ha hatóanyagokat, akár íz- és aromakomponenseket rejtünk az ételbe nanokapszulák formájában, bármily riasztónak tűnjék mindez első hallásra. Ezáltal azt is elérhetjük, hogy a kapszulák tartalma meghatározott időben és helyen szabaduljon fel, ami bizonyos ízkomponensek, vitaminok vagy más hasznos tápanyagok programozott adagolását jelenti.

Az pedig már tényleg sci-fi, hogy léteznek olyan anyagok, amelyek a fogyasztó személyes állapotának és szükségleteinek megfelelő molekulák felszabadulását váltják ki. Így azután az élelmiszerek egyszerre igazodhatnak a fogyasztó személyes íz- és illatigényeihez, szükségleteihez, egészségi állapotához, hiánybetegségeihez vagy éppen allergiájához. 

 

A kozmetikai termékekben is

S ez még nem minden! Nanovegyületek segítségével a termék számtalan fizikai és kémiai tulajdonságát változtathatjuk meg a kívánt irányba. Nem kevésbé érdekesek a nanorészecskék kozmetikai alkalmazásai, ennek révén például olyan fényvédő krémek állíthatók elő, amelyekkel egész vékony titán-dioxid-réteget viszünk fel a bőrre. Ez hosszú időn át védőréteget képez, amely a kicsiny szemcseméret miatt nem fehéríti a bőrt.

A nanorészecskék háztartási alkalmazása néha éppen a túlzott tisztítószer-használatot teszi feleslegessé: a kerámia- és üvegfelületeken elhelyezett „öntisztuló” vagy legalábbis könnyen tisztítható nanorétegek megakadályozzák a szennyeződések megtapadását.

 

A tengerentúlon már kapható

Hazánkban, illetve Európában közönséges boltból még nem igazán szerezhetők be nanotechnológiával készült élelmiszerek, az internetről azonban minden további nélkül rendelhetők. Ha gusztusunk támadna rá, máris sokféle ilyen táplálékkiegészítő között válogathatunk.

A tengerentúlon már a boltokban is kapható például nanoméretű omega-3 zsírsavkapszulákat tartalmazó kenyér (Ausztráliában) vagy csomósodásgátlót nanoméretben rejtő étolaj (az Egyesült Államokban).

 

Az EU megosztott a kérdésben

Az Európai Unióban hivatalosan engedélyeztetni kell a nanotechnológiával készült élelmiszereket. Egy tavalyi, a zöld frakció javaslatára elfogadott szabályozás szerint a nanotechnológia felhasználásával (is) készült élelmiszereken szigorúan fel kell tüntetni ezt az információt. Az Európai Parlament képviselőinek elsöprő többsége ugyanekkor úgy nyilatkozott, hogy a nanotechnológia megítélését, alkalmazását illetően további élettani és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok szükségesek.

Az EU-ban mostanáig nem született meg a nanotechnológia pontos jogszabályi körülírása, az Unió egészségüggyel és élelmiszerbiztonsággal foglalkozó biztosa, Androulla Vassiliou tavaly úgy nyilatkozott, hogy a világon az unió lenne az első a nanoanyagok koherens jogszabályi definíciójának elkészítésében.

Más EU-illetékesek viszont inkább az efféle termékek mellett lobbiznak. Robert Madelin, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatója arra buzdította a giga kiskereskedelmi áruházláncok képviselőit, hogy készítsék fel vásárlóikat az új nanoélelmiszerek megjelenésére, sőt lehetőség szerint biztassák is őket szorgos fogyasztásukra. Érdekes módon a kereskedelmi multik már nem ilyen lelkesek: egyszer már megégették magukat a vásárlók többsége számára nemszeretem génmódosított élelmiszerekkel. Más érintettek is gyanakvóak.

 

Kételyek és balsejtelmek

Monique Goyens, az európai civil fogyasztóvédelmi lobbicsoport, a BEUC igazgatója szerint előbb talán a kockázatokat is világossá kellene tenni az újdonságokra nem mindig fogékony emberek számára. Egyébként pedig a cél nem lehet maga az innováció, hanem inkább a társadalmi igények kielégítése.

A nanotechnológia nem csupán reményeket, de félelmeket is kelthet bennünk, hiszen még mindig nem értjük, miként reagál szervezetünk a nanorészecskék várható inváziójára. Az első gyanú az ezüst nanoszemcsékkel szemben merült fel, amelyeket azért rejtenek egyes zoknik anyagába, hogy csökkentsék a baktériumok munkája nyomán fellépő szaghatást. A kis ezüstök azonban a mosás révén a szennyvíztisztítókba vagy a természetbe kerülnek, ahol baktériumvonzó tulajdonságuk révén elpusztíthatják a szerves hulladék lebontásán ügyködő hasznos mikrobákat is.

A másik gyanúsított a szén nanocső. Már most is akadnak olyan orvos kutatók, akik szerint a tüdőbe kerülve (márpedig ilyen kis vackok óhatatlanul előbb-utóbb ott és a gyomrunkban kötnek ki) az azbesztszálakhoz hasonló romboló (rákkeltő) hatással bírhatnak. A nanoméretű hordozókapszulaként elképzelhető szénmolekulákat, az úgynevezett fulleréneket övező aggodalom szerint ezek olyan nagy reakcióképességű részecskéket, például szabad gyököket, atomos gázokat képesek magukba zárni és szállítani, melyek azután természetes börtönükből szabadulva (s ez előbb-utóbb bekövetkezik) óriási pusztítást okozhatnak a szervezetben. Eddig azonban még nem sikerült káros hatást rábizonyítani a fullerénekre.

A nanotechnológia hátulütőinek vizsgálata még gyerekcipőben jár, de azért néhány figyelemre méltó eredmény már rendelkezésünkre áll. Egy svéd kutatóintézet például nanoméretű fém-oxid-részecskék hatását vizsgálta. A vizsgált anyagok közül a vas-oxid bizonyult a legártalmatlanabbnak, a nanoszemcsék semmilyen károsodást sem okoztak az emberi örökítőanyagban (DNS), és a cink-oxid nanorészecskékkel is csak egy kicsit lettek rosszabbak a klinikai eredmények.

A fényvédők kapcsán már említett titán-dioxidra és a szén nanocsövekre a kutatás már masszívabb örökítőanyag-károkat jelzett, a réz-oxid nanorészecskék pedig – ebben a körben egyedüliként – a szervezetre egyértelműen károsnak bizonyultak. Hangsúlyozni kell, hogy ez csupán egyetlen kutatás eredménye, ráadásul a fent említett nanoanyagok egyike sem élelmiszer-adalék.

Sok még a hiányosság, hiszen egyáltalán nem tudjuk, miként reagál védekezőrendszerünk a szervezetbe, a vér- vagy nyirokáramba kerülő nanoszemcsékre, így azt sem ismerjük, hogy a hatás kedvező vagy kedvezőtlen lesz-e (gyulladások, túlzott immunreakciók, allergiás tünetek). Annyi mindenesetre valószínűsíthető, hogy például a gyógyszerként bevetett nanoszemcsékre a szokványos szerekhez képest bizonyos védekező sejtek erősebben is reagálnak. Tudásunk nap mint nap gyarapodik a nanoanyagok hatásáról, és nem is árt naprakésznek lenni. A technológia fejlődése ugyanis sokkal lendületesebb, ha úgy tetszik, jelentősebb gazdasági érdekeket szolgál, mintsem hogy holmi aggodalmak és kockázatok csak úgy megállíthatnák.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 18. számában.







  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében