A munkások gyakran panaszkodnak a munkába járási körülményekre. Majdnem minden földeken dolgozó munkást vállalati járművek szállítanak munkába és vissza. A járművek gyakran nem biztonságosak, és nem alkalmasak emberek szállítására. Az egyik dolgozó ezt panaszolta el: „Gyakran összezsúfolnak minket a teherautókban, mint az állatokat, férfiakat és nőket együtt.”

Élő munkaerő-szállítás

A kutatásban megkérdezett dolgozók aggódtak a munkások szállítása során előforduló balesetek miatt. A kutatás során megkerestük a Marokkói Emberi Jogi Szövetséget (AMDH). Képviselőjük megerősítette, hogy gyakoriak a balesetek a mezőgazdasági dolgozók szállítása során. Elmondásuk szerint 2011-ben és 2012-ben hárman, illetve öten vesztették életüket a Souss Massa Draa régióban történt, munkásokat szállító járműveket érintő közlekedési balesetekben.

A balesetek és a halálos áldozatok számának növekedése miatt nemrégiben elkezdték felújítani az utakat, de még mindig nagyon rossz állapotban vannak. További probléma, hogy a vállalatok által alkalmazott sofőrök nem tudnak megfelelően vezetni. A helyzet javítása érdekében az utóbbi időben néhány vállalat elkezdte megfelelő közlekedési eszközökkel ellátni a dolgozóit: most már buszokat használnak Souss Massa Draa bizonyos részein.

Szállás a szektorokban

A máshonnan beáramló munkásokat nem tudják megfelelő módon ellátni. Ennek következtében elszaporodtak a rossz minőségű lakhelyek a régióban. Mindenféle várostervezés nélkül, kaotikus módon bukkannak fel újabb és újabb építvények. A douarnak nevezett kisebb lakóövezetek az ott lakók származási helye vagy népcsoportja után kapják neveiket, pl. Hmer, Demnat, Laarab.

A kutatásban megkérdezett dolgozóknak nagyjából a harmada saját lakásában lakott, általában a munkahelyhez közeli douarban. A munkások valamivel több, mint negyede a mezőgazdasági minimálbér 6-30%-át, 100-500 dirhamot fizet albérletre (2500-13 500 forint). A munkások lakhelyeire a helyi civilszervezetek munkájának, és nem a mezőgazdasági vállalatok erőfeszítéseinek, köszönhetően bevezették a vizet és az áramot. De azok a területek, ahol nagy tömegekben élnek a mezőgazdasági munkások, még mindig nincsenek rákapcsolva a csatornahálózatra. Tízből majd’ kilenc háztartás ezért fertőző víztartályokat használ.

A kutatásba bevont munkások harmada a munkahelyén, a csomagolási üzemegységek területén található „szektorokban” lakott. Főleg a régión kívülről érkezett nők laknak ilyen helyeken. Két vagy három nő oszt meg egy szobát, de akár öten is lehetnek, attól függően, hogy a munkáltató hány embert foglalkoztat az adott időszakban. Ezért a szállásért nem kell bérleti díjat fizetni, van folyóvíz és áram, a környéken általában található élelmiszerüzlet és néha imádkozásra alkalmas helyiség is.

A Terre Agronomique volt dolgozója így emlékszik: „2006-ban a Terre Agronomique-nál elkezdtek romlani a munkakörülmények. Felépítették a szektorokat, hogy legyen szállása a dolgozóknak. Először jó ötletnek tűnt, hogy közel lakunk majd a munkahelyünkhöz, és nem kell oda-vissza utazni, de a valóságban ez azt jelentette, hogy sokkal jobban kihasználtak minket, mert így aztán késő éjszakáig dolgoztathattak.”

Gyerekfelügyelet külön pénzért

A dolgozóknak nehéz megoldani a gyerekek elhelyezését, hacsak a nagyszülők nem vigyáznak rájuk. Egyik vállalat sem nyújt segítséget a gyerekek napközbeni felügyeletében. A QBM megállapodott egy helyi szervezettel és évi 70 000 dirhammal, közel kétmillió forinttal támogatja a napközbeni gyerekfelügyeletet ellátó intézmény költségeit. Cserébe az intézmény férőhelyeinek harmadát a csomagolóüzemben dolgozók gyerekeinek elhelyezésére tartják fenn.

A többi vállalat és a dolgozók mourabbiák szolgáltatásait veszik igénybe. Ők általában idősebb hölgyek, akik már nem dolgoznak az agrárszektorban, így gyerekfelügyeletet vállalnak saját otthonaikban. A mourabbiák gyerekenként havi 150-200 dirhamért, 4000-5500 forintért vigyáznak a gyerekekre, ami 9-13%-a a marokkói agrár bérminimumnak.

Orvosi ügyelet felszerelés nélkül

Marokkó nem ratifikálta az ENSZ szakosodott szervezetének, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) 155-ös, munkavédelemről szóló egyezményét. Ám Marokkó Munka Törvénykönyvének 304-es paragrafusa kötelezi a több mint ötven főt foglalkoztató mezőgazdasági vállalkozásokat, hogy önálló egészségügyi egységeket hozzanak létre a munkaegészségüggyel összefüggő teendők ellátására. Valószínűsíthető, hogy a mezőgazdasági vállalkozások többsége nem felel meg a Munka Törvénykönyve munkavédelmi és munkaegészségügyi előírásainak.

A megkérdezett munkások négyötöde úgy véli, hogy munkáltatóját nem érdekli a dolgozók egészségi állapota. Emiatt nem járulnak hozzá az egészségügyi ellátások költségeihez és ezért nem vesznek igénybe orvosi szolgáltatásokat. A kutatásban megkérdezettek többsége azt állította, hogy munkáltatója fenntart egy „ellátásra és tanácsadásra alkalmas helyet”. Azt is hozzáteszik, hogy ezeken a helyeken általában nincs semmilyen felszerelés, ezért nincs sok hasznuk. A vállalatok esetenként leszerződtetnek egy orvost, hogy kéthetente vizitáljon a munkahelyen. A megkérdezettek szerint ez nem sokat segít a helyzeten, mivel az orvosok elérhetősége korlátozott. Arról számoltak be, hogy az orvosokat csak a szünetekben lehet felkeresni, így nincs elég idő az alaposabb konzultációra. Ezzel elégedetlenek és nem tartják hatékonynak.

A munkásoknak maguknak kell fedezniük a kezelések és a gyógyszerek költségeit is. Az Alamo egyik dolgozója szerint: „Ha egy nő megbetegszik, taxiba kell ülnie, egyedül hazamegy és maga fizeti az orvosi ellátás költségeit. Van ugyan vállalati ellátó központ, de semmi értelme, mert nincs ott semmi. De amióta a szakszervezet aktívabb, a vezetők jobban figyelnek ránk, amikor betegek vagyunk.” 

Vegyi kitettség, allergia, légzőszervi problémák

A mezőgazdasági szektorban komoly egészségügyi veszély a dolgozók kitettsége a különböző növényvédelmi szereknek. Tízből kilenc megkérdezett dolgozó azt mondta, hogy nem ismerte azokat a veszélyeket és kockázatokat, amelyeket a munkájuk során használt szerek okozhatnak egy váratlan balszerencsés helyzetben.

A vállalatok nem követelik meg a dolgozóktól, hogy védőfelszerelést viseljenek permetezés alatt, legalábbis nem következetesek ez ügyben. A megkérdezettek szerint általában akkor kérték őket erre, amikor külföldiek érkeztek az üzembe, hogy a munkakörülményeket ellenőrizzék.

Csak 44 százalékuk állította, hogy védőfelszerelést vagy más személyes biztonságot nyújtó felszerelést, például maszkot vagy kesztyűt visel. Néhány nő arról számolt be, hogy sokszor akkor sem viselnek maszkot, amikor növényvédelmi szereket használnak. Mások gyakran akkor is dolgoznak az üvegházakban, amikor ott permetezés folyik, és nem viselnek védőfelszerelést. Az idősebb munkások elmesélték, hogy utólag rájöttek arra, hogy az ilyen esetek valószínűleg hozzájárultak különböző egészségi, különösen légzőszervi problémáik kialakulásához.

A kutatásba bevont dolgozók 61 százaléka állította, hogy bőr vagy légzőszervi allergiától szenved, míg 16 százalékuknak olyan megbetegedése volt, melyet hirtelen hőmérsékletváltozások okozhattak. Az üvegházak és a csomagolóegységek között ugyanis jelentős a hőmérsékletkülönbség.

Kép: The New York Times Student Journalism Institute

A cikk “A szupermarketláncok beszállítói kapcsolatai a fogyasztók szemszögéből” című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.