fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Munkások a marokkói földeken: bátraké a szerencse?

A marokkói zöld ceruzabab beszállítói láncát elemző cikksorozatunkban most a munkásokat védeni hivatott szakszervezetekkel foglalkozunk. Megfélemlítéssel, mesterséges feszültségkeltéssel és akár elbocsátással is szembe kell nézniük a szakszervezeti tagoknak.

A kutatásban megkérdezett munkások fele szakszervezeti tag volt. Ennek a viszonylag magas aránynak több oka is van. Egyrészt a QBM elnéző a szakszervezetek működésével szemben, másrészt a szakszervezethez tartozó munkások bátrabban beszélnek, ezért nagyobb valószínűséggel kerültek a megkérdezettek közé.

Más vállalatoknál másképp fest a helyzet. A közelmúltban az Alamo dolgozói például arról számoltak be, hogy szakszervezeti gyűlésük kemény vállalati ellenállásba ütközött. A dolgozók úgy érzékelik, hogy a szakszervezeti tagokat bűnözőként bélyegzik meg. A vezetők állítólag minden lehetséges eszközt megragadnak, hogy megfélemlítsék őket, és feszültséget keltsenek köztük és a szakszervezeten kívüli dolgozók között azzal, hogy az utóbbiaknak jobb lehetőségeket kínálnak.

Más mezőgazdasági vállalkozásoknak, például a Terre Agronomique-nak és a Guernikakónak kifejezetten rossz híre van a szakszervezeti mozgalmak, a hatóságok és a civilszervezetek körében, mert akadályokat gördítenek a munkások önszerveződésének útjába. Sosem engedték az szakszervezetek megalakulását, rögtön beavatkoztak bármilyen kísérletbe.

Az érdekvédelem és önszerveződés hátráltatói

A szakszervezeti tagok hátrányos megkülönböztetése széles körben elterjedt. A szakszervezetekkel készített interjúkból kiderül, hogy arra is van példa, hogy a szakszervezetiseket elbocsátották az állásukból: az Alamo csomagolóüzemében a korábbi szakszervezet tagjait, 2007-ben a Guernikakónál az egész szakszervezeti csoportot elbocsátották, 2012-ben a Quality Bean Maroc is elküldött szakszervezetiseket, a Guerniko tulajdonában lévő SAADA-ban pedig 98 dolgozó útját adták ki, miután szakszervezetet alapítottak. Az Emporio Verde 2006 és 2007 során az összes szakszervezetis dolgozójától megszabadult.

A kutatásban megkérdezettek kétharmada nyilatkozott arról, hogy nincs tisztában a jogaival, de a szakszervezeti tagságot fontosnak tartják a munkakörülmények javítása érdekében. Az egyik munkás így nyilatkozott: „Csak mostanában kezdtem megérteni a jogaimat a szakszervezetnek köszönhetően, ahová 2012-ben léptem be. […] Az, hogy a jogaimból valójában mennyit ismernek el a vállalatnál, a vezetőkkel történő alkudozások során dől el.”

A munkásoknak sokszor nincs is hozzáférésük az alkalmazásukkal kapcsolatos információkhoz, például a bérezés kiszámításának módjához, a munkaügyi bejelentésükhöz. Ennek okai közé tartozik, hogy a munkásokat elszigetelik egymástól a munka során, hogy nagyon könnyen az utcára teszik a dolgozókat (a Munka Törvénykönyve előírásai ellenére, amelyeket nem követnek), hogy magas az írástudatlanok aránya. A nyomásgyakorlás és a megfélemlítés, valamint a vállalatok felvételi és toborzási eljárásai is hátráltatják az érdekérvényesítést.

A munkások fegyelmezését megkönnyíti, hogy a régión kívülről, olyan távoli területekről, mint például Khénifra, toboroznak munkásokat, és a szektorokban szállásolják el őket. Kutatási alanyaink szerint gyakran azért részesítik előnyben a nők alkalmazását, mert sokkal engedékenyebbnek gondolják őket. Az egyik munkás, aki a tíz évig dolgozott a Terre Agronomique-nak, így emlékszik: „A főnök legtöbbször a Khénifra régióba, majd Demnate-ba ment, hogy női dolgozókat hozzon.

Ezek 600, illetve 400 kilométeres távolságra vannak a Terre Agronomique üzemétől, amely Ait Amirában található. A főnök azért toborozta ilyen távolról a munkásokat, hogy elejét vegye a munkások önszerveződésének. Akik ezekről a helyekről jöttek, nem ismerik a helyieket és nem tudnak panaszt tenni a hatóságoknál. […] Ha valaki mégis panaszt tenne, a hatóságok nem tesznek semmit, mert a főnöknek hatalmas befolyása van” A Terre Agronomique egy korábbi alkalmazottja szerint semmilyen hivatalos szakszervezetet nem lehetett létrehozni a vállalatnál, mert „Ha valaki még csak gondolatkísérletet is tett a szakszervezet létrehozására, megfenyegették, hogy kirúgják.”

Ugyanezek az okok magyarázzák azt is, hogy a munkavállalói jogérvényesítés igencsak gyerekcipőben jár. A szakszervezeti tagok a szakszervezetek szervezeti egységein keresztül közvetítik kéréseiket, míg mások, ha van bátorságuk hozzá, közvetlen felettesükkel vagy a csoportvezetőkkel egyeztetnek.

A kutatásban résztvevő munkások szerint az is akadályozza az igények és érdekek érvényesítését, hogy nem pontosan meghatározott, hogy mi a kommunikáció menete és rendje a munkások és a vezetők között. Gyakran szembesülnek kelletlen vállalati hozzáállással, félrekommunikálással, vagy egyenesen megfélemlítik őket és nyomást gyakorolnak rájuk, ezért félnek munkahelyük elvesztésétől és inkább nem csinálnak semmit. Gyenge a munkások szervezettsége, és nincs köztük szolidaritás, ennek egyik oka, hogy a munkásokat elszeparálják, így nincs még közösségi érzésük sem. A munkások között sokan írástudatlanok, és ez sem segíti ügyeik előremozdítását.

Vitarendezés

Kutatási alanyaink szerint a leggyakrabban a következő kérdésekben alakul ki vita a munkások és a munkáltatók között

  • Nem vagy csak részben vannak bejelentve a CNSS-nél, a nemzeti társadalombiztosítási alapnál,
  • Nem kapnak bérlapot vagy munkavállalói kártyát,
  • A vállalat figyelmen kívül hagyja a munkaidővel kapcsolatos szabályokat,
  • A túlórák kifizetése,
  • Nincs fizetésemelés,
  • Korlátozzák a szakszervezetek alakítását,
  • Munkakörülmények, beleértve az utaztatást,
  • A válaszadók szintén hiányolták a különböző szolgáltatásokat, mint a gyerekfelügyeletet vagy a megfelelő egészségügyi ellátást,
  • A vezetés nem tesz gesztusokat annak érdekében, hogy javuljon viszonya a munkásokkal. 
  • A tisztelet és a méltányosság hiánya (a csoportos kutatások szerint ez a legtöbb konfliktus forrása),

A válaszadók háromnegyede szerint a tüntetés a legalkalmasabb eszköz arra, hogy változásokat érjenek el. Sokan mégsem mernek demonstrálni. Félnek a megtorlástól, az elbocsátásról, attól, hogy nem lesz elég erejük végigcsinálni, ráadásul a szakszervezetek még tapasztalatlanok e téren.

A kutatási alanyok 42 százaléka szerint javultak a munkakörülmények az utóbbi években. Javuló tendenciát mutat a munkások bejelentése, a munkakönyv kiadása, a bérlapok kiadása, a szakszervezetek helyzete. A pozitív változások csak néhány vállalatra érvényesek. A QBM-nál például főleg a csomagolóüzemben történtek változások, és sokszor a társadalmi szervezetek tevékenységével, illetve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javulásával vannak összefüggésben.

Kép: Flickr

 

 

        A cikk “A szupermarketláncok beszállítói kapcsolatai a fogyasztók szemszögéből” című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.        

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás