fbpx

| Tudatos Vásárló

Minden második európai túlsúlyos

Minden második európai ember túlsúlyos, s minden ötödik kórosan kövér,
ám világjelenségről van szó, amelynek két fő oka az élelemhez való
korlátlan hozzáférés és a testmozgás hiánya – hívták fel a figyelmet a
gasztroenterológusok európai tanácskozásán.

A túlsúlyos emberek átlagban
háromszor-négyszer gyakrabban és intenzívebben szenvednek depressziótól és
szorongástól, mint normális súlyú polgártársaik. Nehezebben kapnak állást, az
orvosok gyakran nem kezelik őket elég körültekintően, és többnyire rosszul
érzik magukat a bőrükben – mutattak rá a múlt héten Párizsban tartott
tudományos tanácskozás résztvevői.

Azok, akiknek sikerült lefogyniuk,
általában nagy mentális változáson mennek keresztül, és hatalmas lelki nyomástól
szabadulnak meg, sőt – mint a kutatóknak többen megvallották – inkább
veszítenék el valamelyik végtagjukat vagy a szemük világát, mint hogy újból
elhízzanak.

A kövérség nemcsak számos betegség
kialakulásához járul hozzá az infarktustól a rákig, de a várható életkort,
amint azt többször kimutatták, önmagában is drámaian megrövidíti. Túlsúlyos
nőknél például a stroke kockázata 75%-al magasabb; túlsúlyos férfiaknál a rák
veszélye 33%-al magasabb; az epekő előfordulása pedig kétszer-háromszor gyakoribb
elhízott nőknél.

Az elhízás két legfőbb oka az élelemhez
való korlátlan hozzáférés és a testmozgás hiánya, de van két másik meghatározó
tényező is, az egyik a szervezet genetikai hajlama, hogy minél több kalóriát
raktározzon el az ínséges időkre, csakhogy erre a civilizált világban már nincs
szükség. A másik az étkezések felgyorsulása, akár otthon, akár munkahelyen, de
főként a gyorséttermekben.

Az elhízottság gyógyítása, azaz a szakszerű
fogyasztás rendkívül komplex művelet, amelyhez a pszichológiai kezelés is
hozzátartozik, s legalább egy éven át kell tartania folyamatos orvosi
felügyelet alatt – hangsúlyozták többek közt a konferencián.

 

Forrás: MTI

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás