fbpx

| Tudatos Vásárló

Mennyi marad Földünkből?

Minden, amit a mai és az év végéig következő napokban csinálunk, a gyerekeink elől veszi el a természeti erőforrásokat. 2005-ben még októberben volt a „túllövés napja”.

2014-ben minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás, a „túllövés” napjához. Addigra felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük az emberi élet fenntartásához – már ha fenntartható módon élnénk. Az év hátralévő részét már a „vörös tartományban” töltjük, azaz túlfogyasztjuk a bolygó erőforrásait.

 

2000-ben még októberben volt a túlfogyasztás napja

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát. Az emberi fogyasztás idén augusztus 19-én érte el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni. Ez a nap 2000 óta egyre előrébb araszol a naptárban: az ezredfordulón még október elejéig nem léptünk át a túlfogyasztás tartományába.

 

Négy fő októl függ

A Föld lakossága folyamatosan növekszik, amivel párhuzamosan az erőforrások felhasználása is nő. Jelenleg egy év alatt annyi erőforrást használunk fel, amennyit bolygónk másfélszerese lenne képes újra előállítani. A túlfogyasztást alapvetően négy dolog határozza meg: az, hogy mennyit fogyasztunk; mennyire hatékony technológiával illetve mennyire hatékony eszközöket használunk; a Föld népessége; és végül, hogy mekkora a természet által aktuálisan „elfoglalt” terület.

 

A főgonosz: kibocsátás

A legsúlyosabb problémát a káros anyagok kibocsátása okozza. Az ökológiai lábnyom felét a gyorsan növekvő szén-dioxid kibocsátása adja. Ez a szennyezés tehető felelőssé az üvegházhatás kialakulásáért, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével, jó eséllyel csökkenne az ökológiai lábnyomunk és a klímaváltozás megfékezésének érdekében is fontos szerepe lenne.

 

Kevesebb erdő és ivóvíz

A WWF kétévente jelentést készít a legveszélyeztetettebb fajok helyzetéről, amiben kitérnek a bolygó állapotára és az emberi tevékenység okozta hatásokra is. A jelenlegi trendek sajnos azt mutatják, hogy az élőhelyként szolgáló esőerdők folyamatosan zsugorodnak, egyre kevesebb a tiszta ivóvíz és egyre több káros anyag kerül a természetbe.

„A természet az alapja a fejlődésnek és a jólétnek, de mi túl gyorsan és túl sokat használunk fel a Föld véges erőforrásaiból.” – figyelmeztet Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. „A jelenleg tapasztalható, rövidtávú, túlfogyasztáson alapuló életmód és működés tovább nem folytatható. Olyan fejlődési pályát kell választanunk, amely a jövő generációi számára is biztosítja a jelenleg elérhető természeti erőforrásokat.”

Az ökológiai lábnyommal kapcsolatos adatokra alapozva a globális túlfogyasztás napja megfelelő alkalom arra, hogy számot vessünk azzal, mennyire kizsigereljük bolygónkat.  Ha időben cselekszünk, megfordíthatjuk a trendet és a Föld élhető maradhat gyermekeink számára is.

 

Forrás: WWF sajtóközlemény

 

A túllövés napja:

1987

December 19

1990

December 7

1995

November 21

2000

November 1

2005

Október 20

2007

Október 26

2008

Szeptember 23

2009

Szeptember 25

2010

Augusztus 21

2011

Szeptember 27

2012

Augusztus 22

2013

Augusztus 20

2014

Augusztus 19

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás