fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Melyik a legjobb szagelszívó a konyhádba?

19 különböző márkájú, összesen 45 pára- és szagelszívó berendezést teszteltünk laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A teszt során azt vizsgáltuk, hogy a készülékek milyen jól szívják el a párát, a szagot és a zsírt a levegőből, és mennyire hangosak. Habár az olcsóbb készülékek túlnyomó részt gyengén szerepeltek, a 100.000Ft fölöttiek között is könnyen mellényúlhatunk.

A teszt nem festett fényes képet. Mindössze egy termék, egy Miele modell, ért el 75%-os eredményt az összes szempont alapján, vagyis a zajszint, zsír-, szag- és a páraelszívásra is közepesnél jobb pontot kapott. Hátránya, hogy nagyon a zsebünkbe kell nyúlnunk ezért a készülékért, mert az ára majdnem félmillió forint. További 4 termék kapott 60 és 70% közötti összesítést.

A legolcsóbb, vagyis a 15-50.000 forint körüli termékek a lista végére kerültek, mivel 40% alatt teljesítettek az összes szempont alapján. Nem árt az elővigyázatosság, mert közel 300 ezerért is találunk olyat, amelyik csak 40% körüli eredményt ért el a tesztben. Viszont jó hír, hogy az első tíz helyezett között is van 79-140 ezer forint körüli áron mozgó páraelszívó is.

Szagelszívás

Habár pont azért veszünk ilyen konyhai berendezést, hogy elszívja a szagot, sajnos ezen a téren nem teljesítettek túl jól a tesztelt gépek. A teszthelyiségben egy serpenyőt 170°C-ra hevítettek, majd ebbe aromás folyadékot csöpögtettek 30 percig, és azt mérték, hogy 1 óra alatt mennyire tünteti el a szagot a készülék.

A legjobban szereplő 5 készülék a szag 75%-t elszívta a teszthelyiségből egy óra alatt. Viszont a termékek nagy része (13 készülék) mindössze a szag negyedét tudta eltávolítani ugyanennyi idő alatt, ez utóbbiak főleg az olcsóbb termékek voltak, de találunk közöttük közel 300 ezer forintos készüléket is.

Páraelszívás

Főleg ablak nélküli vagy nehezen szellőztethető konyhákban a penészedés megelőzése miatt nagyon fontos, hogy főzés után ne maradjon sokáig párás a levegő. Ezért a fogyasztóvédők azt is vizsgálták, hogy a készülékek milyen hatékonyan szívják el a főzés során keletkező gőzt. A teszt során a főzőlap mind a négy főzési zónáján vizet forraltak, amíg a páratartalom elérte a teszthelyiségben a 90%-ot. Ezután megnézték, hogy a páraelszívó mennyi idő alatt csökkenti le 60%-ra a páratartalmat.

Mindössze 9 készüléknek sikerült 2 percnél kevesebb idő alatt elszívni a párát a levegőből, 15 készüléknek viszont több mint 3 percre volt szüksége ehhez.

A teljes teszt előfizetéssel itt olvasható >>>

Zsírelnyelés

A tesztben azt is vizsgálták, hogy a főzés közben levegőbe kerülő zsírt milyen hatékonyan nyelik el a készülékek. A teszt során egy serpenyőt hevítettek 250°C-ra, amelybe 30 percen keresztül olajat és vizet csöpögtettek, a páraelszívót a csöpögtetés után még további 10 percig üzemeltették.

A tesztelt termékek a zsírelnyelésben tűntek a leghatékonyabbnak. Négy készülék kapott 4 vagy ennél több pontot erre a szempontra, mivel a tesztidő alatt a zsír nagy részét (80%-át) eltávolították a levegőből. Viszont kilenc olyan szagelszívó is volt, amelyik a levegőben lévő zsír felét sem tudta eltávolítani a tesztidő alatt. A legjobb és a leggyengébb kategóriában is volt félmilliós, de százezer forint körüli készülék is.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás