fbpx

| Tudatos Vásárló

Megugrott a vízfogyasztás a kánikulában

Az átlagosnál jóval több víz fogyott a rendkívüli melegben országszerte. Budapesten a forró napokon a szokásosnál mintegy 30%-kal nőtt a vízhasználat egy átlagos naphoz képest.

A csapadékos májust és júniust követően júliusban két igazán forró hét következett, ekkor a város vízfelhasználása is jelentős mértékben emelkedett. A július 8-ától 23-áig tartó időszakban kétszer is elrendelték a hőségriadót, ugyanis a napi középhőmérséklet több mint három napon keresztül meghaladta a 25 Celsius fokot.

A budapesti vízfogyasztás ebben az időszakban átlagosan napi 550 ezer köbméterre emelkedett, ami mintegy 100 köbméterrel több, mint egy átlagos napon. Július 15-én mérték a csúcsfogyasztást, amikor is csaknem 626 ezer köbméternyi vizet használtak el a Budapestiek – mondta Lengyel János, a Fővárosi Vízművek irányítási központjának vezetője. Ez messze elmarad a víztermelési kapacitástól, így vízkorlátozást nem kellett elrendelni a fővárosban.

Lengyel János hozzátette, hogy alig három nappal később már csak 480 ezer köbméter volt a napi vízfelhasználás, ami a szakember szerint jól példázza, hogy a nyári hétvégéken szinte elmenekül a lakosság a fővárosból.

 

Forrás: Fővárosi.hu

Kép [cc] tsja

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás