fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Megbírságolták a Pennyt a sajtakció miatt

A Pennyi Market nyári botrányos sajtakcióját 30 milliós bírsággal „jutalmazta” a GVH a csalogató reklámok és készlet korlátozása miatt.




A GVH megállapította,
hogy a Penny Market Kft. a 2009 júniusában tartott „13 éves akció” kapcsán
fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A
vállalkozás a trappista sajtra vonatkozó csalogató reklámot tett közzé, illetve
esetenként a reklámokban közöltektől eltérő mértékben korlátozta az egyes
akciós termékekből megvásárolható mennyiséget. Emiatt a vállalkozás 30 millió
forint bírságot kapott. A versenyhatóság egy másik akciója kapcsán is
elmarasztalta a diszkontláncot, abban az ügyben 3 millió forint volt a bírság.

 

Rosszul készültek fel

A Penny Market Kft. 2009. június 4. és 7. között 13.
születésnapja alkalmából akciót szervezett, amelynek keretében egyes termékek –
bizonyos feltételekkel – 13 évvel ezelőtti áron voltak megvásárolhatók. Az
egyik feltétel szerint az akciós árak csak a meghirdetett 2 (vagy 1) órában
érvényesültek. A másik feltétel értelmében az akciós ár csak meghatározott
mennyiségű áru megvásárlása esetén volt érvényes.

A GVH az adatokból megállapította, hogy 2008. 1. hete és
2009. 22. hete között nem volt olyan hét, amikor a Penny Market a „13 éves
akció” során alkalmazott 579 Ft/kg árat alkalmazta volna. Az adott időszakban
az ár 749-1049 Ft/kg között alakult. Az 579 Ft/kg ár tehát mindezek alapján
rendkívül kedvezményes árnak minősül, így annak kapcsán nyilvánvalóan az
átlagot meghaladó fogyasztói érdeklődés lett volna várható. Ennek ellenére a
vizsgálat szerint a Penny Market nem készült fel megfelelően az akcióra.

Először is a cég nem rendelt elegendő mennyiséget az akciós
sajtból. A 2008. év 1. hete és a 2009. év 22. hete közötti időszakban volt
olyan hét, amikor a születésnapi akció során alkalmazott 579 Ft/kg árnál 80%-kal
drágábban, 1049 Ft/kg áron árusított trappista sajtból az akcióban tervezettnél
lényegesen több fogyott el.

A tervezett sajtmennyiség úgy az üzlethálózat, mint az egyes
üzletek szintjén relatíve kevés fogyasztó vásárlását tette lehetővé. Ha a
fogyasztók minden esetben a maximális mennyiséget vásárolták volna meg a
trappista sajtból, akkor a tervezett mennyiség boltonként kevesebb, mint két
tucat fogyasztó vásárlására volt elég. Ez az arányszám is arra világít rá, hogy
a Penny Market nyilvánvalóan elégtelen mennyiségű áruval készült fel az
akcióra.

 

Korlátozták a vásárlást

A GVH kiemeli, hogy a Penny Market olyan formájú akció
mellett is dönthetett volna, amely nem hordozza magában a széles körű
kommunikáció által támasztott keresletet egyetlen egy órába besűrítő akció –
tömeghisztéria – kockázatát. Emellett a vállalkozásnak megfelelően fel kellett
volna készülnie az akció lebonyolítására. A diszkontlánc figyelmen kívül hagyta
azt a körülményt, hogy a kedvező áron meghirdetett áruk fogyasztók általi
elérhetősége időben igen korlátozott volt, így más fogyasztói magatartással
kell számolni.

A GVH megállapította, a fogyasztók néhány Penny Market
üzletben az egyes termékek esetében a reklámokban hirdtetett maximális
mennyiségnél kevesebbet vásárolhattak meg. Így az előzetesen tett ígéret nem
felelt meg a valóságnak, vagyis a Penny Market tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatot folytatott. Kiemelendő, hogy a Penny Market esetében nem egyedi
hibáról van szó, hanem rendszerhibáról, ugyanis az egyes üzletek önkényesen
határozhatták meg az adott termékből megvásárolható maximális mennyiséget.

 

Visszaeső vétkező

Egy másik ügyben ugyanezen lánc korábbi akcióit ugyancsak
jogsértőnek találta a GVH. A Penny Market 2008. szeptember 7-13. között
szervezett akciót, amelyről akciós újságjaiban és az interneten adott hírt. A
versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy a lánc három termékből nem
megfelelő készlettel készült fel az akcióra, így azokból már a leárazás
kezdetén készlethiány merült fel. Ezzel a magatartásával a Penny Market
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, így a GVH 3 millió forint
bírságot szabott ki a vállalkozásra.

 

Forrás: GVH

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás