fbpx

| HuziánZsófia (tájépítész mérnök)

Még mindig csak álom a dús tetőkert

A tetőkertek építése már hazánkban is egyre gyakoribb, de még korántsem olyan mértékű, mint azt a városi klímára és a városiak életkörülményeire gyakorolt pozitív hatásai miatt várnánk.

Hazánkban eddig összesen mintegy 1 millió négyzetméter
zöldtető épült, amelynek kétharmada úgynevezett extenzív típusú (főleg
szárazságtűrő növényekkel beültetett), a maradék egyharmad többségét pedig a
mélygarázsok növényesítése jelenti. Csak viszonyításként nem árt megemlíteni,
hogy Németországban évente építenek ugyanennyit ­ köszönhetően az ottani
szabályozásnak. 

 

Mi is a zöldtető?

Zöldtetőnek azokat a növényzettel borított födémeket
nevezik, amelyeknél a szigetelés, a földréteg és maguk a beültetett növények
szerves egységet alkotnak. A zöldtetőknek kertészeti szempontból alapvetően két
típusa van: az extenzív és az intenzív zöldtető.

Az extenzív tetők esetében főleg szárazságtűrő és a
környezeti körülményeknek ellenálló évelők, pozsgások kerülnek 5-10 cm vastag ültetőközegbe. A növények
megerősödését követően a kert öntözés nélkül, minimális munkával és költséggel
fenntartható. A gyakran alkalmazott növényfajok:

  • Fehér varjúháj (Sedum album)
  • Kaukázusi varjúháj (Sedum spurium)
  • Örökzöld varjúháj (Sedum hybridum)
  • Kövi varjúháj (Sedum rupestre)
  • Kövirózsa (Sempervivum)
  • Napcsillag (Delosperma cooperi)
  • Vadkakukkfű (Thymus serpyllum)
  • Törpe nőszirom (Iris pumila)
  • Deres csenkesz (Festuca glauca)
  • Medvetalp kaktusz (Opuntia)

Ha legalább 30 cm
vastag az ültetőközeg, már intenzív tetőről beszélünk. Ez csak 10 foknál kisebb
lejtésű tetőn valósítható meg, különben fennáll az erózió veszélye. Az intenzív
tetőkertnél már csak a képzelet, a födém teherbíró képessége és a pénztárcánk
szab határt: 1-1,5 méter
vastag földrétegbe már fák is ültethetők.

Néhány növényfaj, amely jól érzi magát a kissé kitettebb
körülmények között is:

Cserjék, félcserjék:

  • Sásliliom (Hemerocallis)
  • Fürtös fáklyaliliom (Kniphofia uvaria)
  • Arany pimpó (Potentilla aurea)
  • Orvosi levendula (Lavandula angustifolia)
  • Szurokfű (Origanum vulgare)
  • Orvosi zsálya (Salvia officinalis)
  • Hamvas cipruska (Santolina chamaecyparissus)
  • Fürtös pálmaliliom (Yucca filamentosa)

Fák:

  • Mezei juhar (Acer campestre)
  • Virágos kőris (Fraxinus ornus)
  • Nyír (Betula pendula)
  • Cserszömörce (Cotinus coggygria)
  • Ecetfa (Rhus hirta)

 

Csökkenti a zajterhelést és megköti a szállóport

Nagyvárosokban, ahol sok a burkolt, aszfaltozott felület, és
szennyezett a levegő, a zöldfelületek kondicionáló hatása segít csökkenteni az
úgynevezett „városi hősziget” hatást, amit a kipufogógázok, valamint a fűtés és
légkondicionálás révén keletkező hőtöbblet okoz. (A városi hősziget az egyik
oka annak, hogy városban az átlaghőmérséklet magasabb a beépítetlen
környezethez képest.)

További gondot jelent a városokban, hogy a nagy arányú szilárd
burkolat miatt a lehulló csapadék nem hasznosul. Vagyis ahelyett, hogy a
növények felszívhatnák a talajból az esővizet, hólét, a víz a tetőkről,
járdákról, utakról egyenesen a csatornákba folyik, fölöslegesen terhelve a
csatornahálózatot.

A Németországi Tetőkertépítők
Szövetsége
adatai szerint egy-egy zöldtető az adott területre lehulló
csapadék 30-99%-át is képes visszatartani. Ezt támasztja alá az a kísérlet is,
amelyet a veitshöchheimi Bajor Szőlészeti
és Kertészeti Intézetben
végeztek el. Ennek során megállapították, hogy már
egy 10 centiméter vastag zöldtető is körülbelül 70%-kal csökkenti az elfolyó
csapadék mennyiséget.

A zöldtető hőszigetelő hatása télen és nyáron is jelentős:
mintegy 20-30%-kal csökkentheti a fűtési illetve hűtési igényt, és az ezzel
kapcsolatos energiafogyasztást. Prekuta János, a ProNatur Kft. ügyvezetőjének mérései
szerint már egy 10 centiméter vastag extenzív zöldtető is jelentős hőszigetelési
előnyökkel bír a kaviccsal borított tetőfelülethez képest: míg egy kísérlet
során a kavicsolt tetőnél az éves hőingadozás elérte a 100 Celsius fokot, a
flóratetőn a hőingadozás mértéke 34-36 Celsius fokra mérséklődött.

Zajcsökkentő hatás tekintetében épületek hangszigetelésénél
akár 8 dB-el kisebb terheléssel is lehet számolni.

A Nemzetközi Zöldtető Szövetség (International Green Roof Association, IGRA)
adatai szerint egy négyzetméternyi zöldtető évente mintegy 0,2 kilogramm szálló
port és szennyező részecskét képes kiszűrni a levegőből.
Képzeljük el, mekkora kihasználatlan levegőszűrő kapacitás rejlik a lapostetős
városnegyedekben!

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon lehetne-e veteményes kertet
művelni városi házunk tetején? Az ötlet nem elvetendő, hiszen Németországban és
Oroszországban vannak erre példák. Kalmárné Fejes Zsuzsanna, a ZÉOSZ munkatársa
szerint, mivel a zöldtetők bizonyítottan megszűrik a csapadékvizet a káros
anyagoktól és nehézfémektől – így tehát jóval kevésbé szennyezett víz kerül a
csatornákba – valószínű, hogy a tetőn élő növényeknek magasabb a
nehézfém-szennyezettsége.

A jótékony hatás tehát nem kétséges, de a választott
növények tekintetében inkább maradjunk az esztétikai és kertészeti
szempontoknál, mint a fogyaszthatóságnál – véli a szakértő.

 

Nincs új a nap alatt

A zöldtető nem új keletű találmány. A növényekkel borított
felületek hőmérsékletkiegyenlítő hatását már évszázadok óta alkalmazzák az
építészetben – például a Balaton-felvidék félig földbe vájt pincéinél -, hiszen
a növényzettel borított réteg télen fűti, nyáron hűti az épületet.

Az emberi környezetre gyakorolt pozitív szerepe talán nem is
szorul magyarázatra, egyrészt a zöld növényzet köztudottan nyugtató hatása miatt,
másrészt a tetőkertek hang- és rezgésszigetelő tulajdonsága miatt. A mélygarázsok
fölött lévő növénytelepítés is zöldtetőnek számít, tehát ezzel a megoldással
akár utcaszintben lévő közparkokat is létrehoznak, gondoljunk csak a budapesti
Erzsébet térre.

 

Linz, a zöldtetők városa

A tetőkertek tekintetében Linzet szokták „tankönyvi”
példaként említeni. Az osztrák városban már 1985 óta létezik Zöldtető program:
egész városrészeket fednek zöldtetők, ami jelentősen emelte az ottani
ingatlanok árát is.

A program révén eddig összesen 480
ezer négyzetméter zöldtető épült (ebből mintegy 450 esetben háztetőt ültettek be növénnyel), ezzel is javítva a
városklímát, az ott élők életminőségét és közérzetét. Csak 2000-ig mintegy 212,
2000 és 2008 között pedig 150 zöldtető-építő beruházást támogatott a
városvezetés.

Hasonló a helyzet Németországban is, ahol a zöldtetővel
rendelkező épületek üzemeltetői kedvezményt kapnak a csatornahasználati díjból,
hiszen a zöldtetők csökkentik csatornahálózat túlterheltségét. Dr. Gerzson
László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és a ZÉOSZ (Zöldtetőépítők Országos Szövetsége) elnökségi
tagja elmondta, hogy a német szabályozás szerint minden új építésű háznál a
3%-nál kisebb lejtésű tetőt zöldtetőnek kell megépíteni.

Azért nálunk is történnek kedvező változások e tekintetben: már
az extenzív zöldtetők is beszámíthatók a nemrég módosított Országos Területrendezési
és Építési Követelmények (OTÉK) szerint meghatározott zöldfelületi indexbe, amely
a növénnyel borított felületek összterülethez viszonyított arányát jelenti.
Mivel erre eddig nem volt lehetőség, zöldtető-építés címén sokan a
legegyszerűbb – de korántsem a leghasznosabb – megoldást választották: a
gyepesítést.

A gyepes zöldtetőnek a nehezebb fenntartás mellett az
élettartama is rövidebb, mint egy extenzív tetőé. Az új szabályozás óriási
előrelépés, mert csökkenti az eddig kényszerűségből létrehozott, csak gyeppel
betelepített intenzív zöldtetők építését, és elősegíti az igényes extenzív
zöldtetők létrehozását.

Az, hogy hol melyik típusú zöldtető építése lehetséges, már a
tetőszerkezet tervezésekor eldől. Ha már kész háznál gondolja úgy valaki, hogy
zöldtetőt szeretne, a tetőszerkezet átalakításának szükségességét minden
esetben statikus és szigetelő szakmérnök állapítja meg egy felmérés során.

Ők döntik el, milyen többletterhelést bír el a teherhordó
födém, illetve milyen munkálatok szükségesek az átalakítás során. A
többletműszaki felépítmény 15-30 ezer forint/négyzetméter ár között mozoghat,
tehát házépítésnél célszerű előre átgondolni, betervezni a zöldtető
kialakítását, hiszen az ára hosszútávon mindenképpen sokszorosan megtérül a
fűtés-, hűtés- és csatornadíjon keresztül.

 

Kép [cc] ZÉOSZ, sookie

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás