fbpx

| Léderer Sándor

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Még mindig célkeresztben a gyerek(reklámok)

A gyerekeknek szóló élelmiszer-reklámok terén tett önkorlátozó vállalásokban a cégek még mindig igen engedékenyek saját magukkal szemben. Sőt, még abban sem sikerült megegyezniük, hogy ki számít gyereknek – derül ki egy új tanulmányból.

Több ízben is foglalkoztunk már a gyerekeknek szánt
élelmiszer-reklámok kérdésével, ezúttal a Consumers International (CI)
tanulmánya mutat rá a téma változatlan aktualitására.

A “Left
wanting more
” című tanulmány felidézi, hogy az elhízás a fizikai és
lelki megterhelés mellett számos súlyos megbetegedés forrása is lehet. Ilyen
pl. a cukorbetegség, különféle szív- és érrendszeri betegségek, de egyes
rákfajták kialakulásában is szerepet játszhat. Mindemellett nemcsak egyéni
problémáról van szó, hiszen ez az egészségügyi rendszeren keresztül az egész
társadalomra komoly terhet ró.

Mivel a túlsúly többnyire a mozgáshiányra, illetve a helytelen táplálkozásra
vezethető vissza, a megoldást is ezeken a területeken kell keresni. A CI szerint minden esetben
kulcsfontosságú a felvilágosító munka, az egészséges táplálkozás jelentőségének
terjesztése, hirdetése. Ilyen értelemben meghatározó a gyerekeket célzó
kommunikáció, hiszen nekik még nincs kialakult ízlésük, és nincsenek megrögzült
táplálkozási szokásaik.

Természetesen csak akkor lehet igazán eredményes az
egészséges táplálkozás melletti kardoskodás, hogyha egyidejűleg nem érik a
gyerekeket ellentétes hatások. A CI tanulmánya szerint a nagy élelmiszergyártó
cégek 500-szor annyit fordítanak termékeik reklámozására, mint amennyit az
Egészségügyi Világszervezet (WHO) költ az egészséges táplálkozás hirdetésére.

Számos országban az élelmiszergyártók kormányzati nyomásra vállalásokat tettek, hogy
nem hirdetnek bizonyos élelmiszereket gyerekeknek, illetve nem szállítanak
ilyen termékeket az iskolabüfékbe. Mint korábbi cikkünkben is rámutattunk,
az iskolabüfékkel kapcsolatos vállalások hazai teljesítése nem sikerült éppen
makulátlanul.

 

Nagyon engedékenyek magukkal szemben a cégek

A CI összegyűjtötte a tíz legtöbbet reklámozó nemzetközi
élelmiszergyártó cég honlapján közzétett ilyen irányú ígéreteket, illetve
megvizsgálta az amerikai, kanadai, EU-s, thaiföldi, ausztrál és mexikói
vállalások honlapjait. Ezeket később összevetette a saját, illetve az Elhízás
Elleni Nemzetközi Akciócsoport (IOTF)
ajánlásaival.

Az eredmény változatos képet mutat. A CI értékelésében
kiemeli, hogy jelentős fejlődés figyelhető meg a gyerekeket célzó reklámok
területén, noha még mindig rengeteg tennivaló, hiányosság akad.

Külön megemlíti a kutatásban abszolút utolsó Yum! cégeket
(pl. KFC, Pizza
Hut
), amelyek semmilyen fórumon nem tettek közzé ilyen jellegű
vállalásokat, irányelveket. Hasonlóan kevés információt közöl honlapjain a McDonald’s. Egyedül a cég kanadai és Egyesült
Államokbeli vállalásai érhetőek el az interneten.

Jellemző, hogy a cégek többsége bonyolult, áttekinthetetlen
kritériumokat állít fel (saját magával szemben) annak meghatározásakor, hogy
milyen esetekben tiltott a reklámozás. Egyidejűleg engedékenyek azokon a
területeken, amelyek meghatározóak cég arculata szempontjából. Bizonyos esetekben
az egészségtelen összetevők arányának csökkentése már önmagában elegendő ahhoz,
hogy egy termék a cég belső szempontjai szerint kedvezőbb elbírálásban
részesüljön (pl. PepsiCo, Kraft).

 

Ki is a célközönség?

Gyakran vitatható, hogy az egyes vállalatok miként
határozzák meg az adott célközönséget. Sok esetben a gyártók azt tekintik
gyerekközönségnek, ahol a csoport legalább felét 12 éven aluliak alkotják (egyedül
a McDonald’s [30%], a Kraft [35%] és a Mars [25%] szabott ennél szigorúbb
feltételeket). Így azonban az önkorlátozás nem tekinthető teljes körűnek.

Az is jellemző, hogy a csomagolás és az árusítóhely mint
reklámfelület nem jelenik meg egyik vállalat profiljában sem, ezért azokra
semmilyen korlátozás nem érvényes. De ettől függetlenül is sok esetben
kérdéses, hogy milyen hirdetési csatornákra vonatkoznak az egyes vállalások.

A legtöbb gyártó alapvetően engedélyezi az iskolán belüli reklámozást,
amennyiben az iskola vezetése hozzájárul ehhez. Továbbá egy cég sem korlátozza
a gyerektermékek szülőkön vagy nevelőkön keresztüli hirdetését (indirekt
marketing).

A Coca-Cola az
egyetlen vállalat, amely feltételek nélkül beszüntette a 12 év alattiak
irányába történő reklámozást. A Mars
egy termékcsalád kivételével (az USA-ban forgalmazott terméknél 9 év a korhatár)
tett hasonló vállalást.

Minden egyéb cég bonyolult táplálkozási táblázatok alapján
dönti el, hogy mely élelmiszereket lehet gyermekek számára is reklámozni. A CI
szerint a cégek egy része (pl. Kellogg’s)
viszonylag puha feltételeket állapít meg, így a meghatározó termékeket minden
célcsoport irányába hirdetheti.

Néhány cég megfoghatatlan definíciókkal növeli a
mozgásterét, így az „elsősorban gyereket megcélzó” reklámok ugyan tilosak (Danone, Unilever),
de „másodsorban” már nem érvényes az önkorlátozás.

 

Nincs magyar nyelvű információ

A vizsgált vállalatok egy része (Coca-Cola, Kellogg’s, Mars,
Nestlé, PepsiCo, Unilever) globális
vállalásokat tett, tehát mindenütt azonos cégpolitikát folyatat ezen a
területen. A Kraft, a McDonald’s és a Danone ígéretei viszont elsősorban
regionális vonatkozásúak.

Kíváncsiak voltunk, hogy a felmérésben vizsgált vállalatok magyarországi
honlapjain találunk-e információt a gyermekeket célzó reklámokkal kapcsolatban.
Sajnos még a globális vállalásokat tett cégek sem adnak tájékoztatást a
témában, egyik vizsgált vállalat honlapján sem találunk ilyen jellegű információt.

A CI az említettek tükrében még bőven lát fejlődési
lehetőséget a gyerekeket célzó hirdetések szabályozásával kapcsolatban.
Mindenek előtt egységesítenék az ilyen reklámokra vonatkozó elbírálási
kritériumokat, kiterjesztenék a korlátozásokat a 12-16 éves korosztályra is, a
vállalásokat pedig minden esetben globálissá tennék.

 

Kép [cc] s2art

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás