fbpx

| Tudatos Vásárló Nagy Melinda

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Cégek, akik odaadják a maradék árut a rászorulóknak

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által összegyűjtött élelmiszer évente 300 ezer embernek segít. Tavaly több mint 11 ezer tonna, boltokban megmaradtadt élelmiszer juttattak jó helyre. Melyek azok az üzletláncok, akik együttműködőek és segítik a mentést? Miért járnak ebben fényévekkel előttünk a csehek? Az egyesület fejlesztési igazgatójával, Újhelyi Katalinnal a sikerekről, az együttműködő cégekről és a mentést korlátozó tényezőkről beszélgettünk.

Csehországban ez év elején az alkotmánybíróság elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a nagyobb élelmiszerüzletek számára kötelezővé teszi, hogy az el nem adott, hibás, de fogyasztható termékeket ingyen adják át a segélyszervezeteknek. A jogszabály a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekre írja elő a kötelezettséget, vagyis a szuper- és hipermarketeket érinti leginkább. Az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket olyan szervezeteknek kell átadni, amelyek képesek tárolni és a rászorulókhoz eljuttatni a termékeket. Hasonló törvény van érvényben Franciaországban, erről, valamint az olasz jó példákról és a román próbálkozásról korábban mi is írtunk.

  • Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer-felesleg keletkezik. Ha ezt a mennyiséget kamionokra raknánk, a sor Budapesttől Párizsig érne, miközben Magyarországon sok ezer nélkülöző él, köztük több tízezer gyerek.
  • A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az élelmiszer-felesleg és az arra rászorulók között.
  • 2018-ban több mint 11.000 tonna élelmiszer juttattak jó helyre, ez 20%-kal haladja meg az előző év eredményét.
  • Az általuk összegyűjtött élelmiszer az élelmiszerláncoktól és közvetlenül a gyártóktól érkezik: jelenleg 100 gyártóval és 5 kiskereskedelmi lánccal vannak kapcsolatban.
  • Az Aldi, Auchan, Metro és Tesco összesen 300 boltjában zajlik az élelmiszermentés, a Penny Market pedig a raktáraiból ad át „beragadt” élelmiszereket.
  • A mentett élelmiszer az Élelmiszerbank 350 karitatív partnerszervezetének segítségével jut el a rászorultakhoz.
  • Körülbelül 300 ezer emberhez jut el a élelmiszer, 180 ezren közülük rendszeres adományban részülnek.

„Két rendszerben dolgozunk. Van egy raktárunk Budapesten a XVII. kerületben, ide tartós, illetve rövid lejáratú élelmiszerek, hűtést igénylő, illetve száraz áruk egyaránt érkeznek, amiket aztán a partnerszervezetek segítségével osztunk szét az ország egész területén.

A másik rendszer, és ma már ebben mozog több élelmiszer, az amikor a közvetítésünkkel közvetlenül a szupermarketekhez mennek a karitatív szervezetek, majd osztják szét az ételt. Ez a modell azért nagyon sikeres, mert így gyakorlatilag az egész országban napi szinten tudjuk menteni a felesleget” – magyarázza Újhelyi Katalin, az egyesület fejlesztési igazgatója.

 

A pékáru, zöldség-gyümölcs és tartós élelmiszer a leggyakoribb adomány, de az Élelmiszerbank budapesti raktárába egyre több húsáru és tejtermék is érkezik. „A tavalyi évben több mint 11 ezer tonna élelmiszert mentettünk a partnereink segítségével, ennek nagy része a boltokból jött. A napi mennyiség nagyon eltérő egy több ezer nm-es áruházban és egy kisebb boltban – utóbbiban napi 30-40 kg keletkezik átlagban. Ha csak 10 kiló a felesleg, akkor nagyon közel kell lennie a szervezetnek, hogy megérje elmenni, mert többe kerülhet a benzin, mint az élelmiszer értéke, és ez is szempont” – teszi hozzá.

 

Minőségét megőrzi és fogyasztható – nem ugyanaz

Az élelmiszeren két féle lejárati dátum szerepelhet. Az egyik a minőségmegőrzési idő, ez – általában tartós élelmiszereken – azt mutatja meg, hogy melyik az a dátum, amikortól a termék minősége nem 100, hanem csak 99 százalékos. A másik a fogyaszthatósági idő, ez azt mutatja meg, mi az a dátum, amikortól az adott étel élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthet, vagyis megromolhat – ez főként hús- és tejtermékeken szerepel.


Iratkozz fel a Tudatos Vásárló Tesztek hírlevelére, hogy azonnal értesülj az újonnan megjelenő tesztjeinkről.

* indicates required
 


„Egyes EU-s országokban a minőségmegőrzési termékeket lejárat után is el lehet adni ás/vagy adományozni. Magyarországon a jogszabály nem segít, a két dátum ugyanúgy „viselkedik”: a dátum lejárata után nem lehet sem forgalomba hozni, sem adományozni a termékeket. Pedig egy rizs, konzerv vagy egy száraztészta ugyanolyan jó és fogyasztható a minőségét megőrzi határidő lejárta után is, kiosztani mégsem lehet adományként, ezért fontos, hogy legkésőbb a lejárat napján megkapják a rászorultak” – folytatja Újhelyi Katalin.

Az áruházi mentésben ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást, ezért is nagy eredmény, hogy van már olyan áruházlánc, a Tesco, amelyik a lejárat reggelén adja át a tartós élelmiszert az Élelmiszerbanknak. A pékáru egyszerű ebből a szempontból, hisz az előző napi kenyeret a boltok már nem árulják a következő napon. Nincs is rá hivatalos lejárati szabályozás, csak élelmiszerkönyvi ajánlás. „Az előző napi pékárut kapjuk mi meg másnap reggel, illetve azt a zöldség gyümölcsöt, amiről úgy ítélik meg, hogy már nem elég szép” – mondja a szakember.

 

Tesco, Auchan, Aldi

Az Élelmiszerbank minden lánccal egyedi megállapodást köt. A közvetlen átadásban a Metro áruház volt az első, utána csatlakozott a Tesco, Auchan, Aldi. Ez körülbelül 300 boltot jelent, de nem mindenhol minden egyes nap, mert előfordul, hogy az átvevő partnerszervezet nem tudja megoldani a hétvégi szállítást. Az is előfordul, hogy nem sikerül partnert találni.

  • METRO – este ad oda mindent – tartós és friss élelmiszert, zöldséget-gyümölcsöt, pékárut, – ami nem egyszerű helyzet, mert az aznapi lejárat miatt azonnal ki kell osztani.
  • TESCO – legutóbb előnyösebb megállapodást sikerült kötniük a Tescóval, akik már a lejárati nap reggelén odaadják a tartós élelmiszert, így könnyebb kiosztani. A cég az ünnepek előtt is odaadja a zárva tartás során lejáró tartós élelmiszert. December 24-én például megkapták azt, ami a 3 napos karácsonyi ünnep alatt járt volna le.
  • AUCHAN – zöldséget, gyümölcsöt és pékárut adnak.
  • ALDI – elvileg mindent adnak, a nap közepén. A bolthálózat kb. felében működik most az élelmiszermentés, ahol nincsenek, ott általában azért, mert még nem találtak hozzá átvevő partnerszervezetet.

 Az együttműködő cégek teljes listáját az egyesület honlapján olvashatjuk.

 

 

Adnák, de nincs kinek

A munkájuk másik nehézsége jelenleg éppen ez, hogy a karitatív szervezetek kapacitása véges, forrásokat vonnak el tőlük, és kevesen tudják vállalni azt a jelentős pluszmunkát, hogy naponta időre odamenjenek a boltba, elszállítsák és még aznap szétosszák az élelmiszert. Jelenleg 350 szervezettel dolgozik országosan az Élelmiszerbank, vannak köztük civil, állami, egyházi szervezetek, akik mindenféle rászorultakkal foglalkoznak: családokkal, gyerekekkel, hajléktalanokkal, fogyatékossággal élőkkel, idősekkel. Körülbelül 300 ezer emberhez jutnak el ezek az adományok, közülük 180 000 fő rendszeres ellátásban tud részülni.

Hozzáteszi, Csehországban azért tudott megszületni a cikk elején említett rendelet, mert ott az elmúlt pár évben a minisztérium elég sok pénzt fektetett az élelmiszerbankok hálózatába, minden megyében megtalálhatóak. Ez az infrastruktúra az alapja az egésznek, magyarul, legyen, aki át tudja venni és ki tudja osztani ezt az élelmiszert.

„Ha most Magyarországon hoznának egy ilyen rendeletet, akkor a kapacitáshiány határt szabna a megvalósíthatóságnak,, hiszen most is van számos olyan bolt, amihez nem találunk partnerszervezetet. Nem arról van szó, hogy a karitatív szervezetek lusták, hanem egyszerűen nincs a mentésre megfelelő anyagi és emberi erőforrásuk. A jó hír egyébként ezzel kapcsolatban, hogy tavaly megnyitott az első megyei élelmiszerbank Hajdú-Bihar megyében. A cél ugyanaz lenne, mint Csehországban: több helyi élelmiszerbank létrehozása és forrás biztosítása a karitatív szervezetek számára az élelmiszer megmentésére, kiosztására. Az élelmiszermentés országos szinten pár milliárd forint lenne, de minden forint megtérülne.

A Magyar Élemiszerbank Egyesület most 30-as szorzóval, hatékonysággal dolgozik: 1000 forintból 30 000 forintnyi élelmiszert tud megmenteni és kiosztani.”

 

Hogyan segíthetsz?


Ha szeretnéd, hogy szuper tartalmainkat pofásabb kivitelben olvashasd kérünk, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését!

Rendszeres havi 1.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000 Ft adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

 

Bármennyit adhatsz, minden apró hozzájárulás számít.

   

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve:    Magnet Bank
Számlaszám:    16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB

Köszönjük!


 

A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium (FV-I-18-19) támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás