fbpx

| Andacs Noémi

Lyukas zokni és kávéfőző

Gombamód szaporodnak a repair-cafe-k, vagyis azok a javítóműhelyek, ahol egy-egy alkalommal különböző területek szakértői ingyen megjavítják a bedöglött vasalónkat vagy az akadozó zipzárt a táskánkon. A kávézás, sütizgetés mellett ismertségek, barátságok szövődnek, így nem csak egy megújult cumóval térhetünk haza.

Szeretjük a sarki cipészt, aki megtalpalja cipőnket, a sarki varrónőt, aki új zipzárt varr a táskánkra és az elektronikai szakit, aki ért a kenyérpirítóhoz, és még a régi rádiónkba is új életet varázsol. Csak mindössze két gond van velük. Az egyik, hogy nem egy sarkon vannak, hanem lehetőleg jól szétszórtan a városban, már ha egyáltalán vannak. A másik gyakori bökkenő, hogy sokszor többe kerül megjavíttatni a régit, mint újat venni, és öko ember legyen a talpán, aki a mai fogyasztói társadalomban az előbbi mellett teszi le a voksát. 

Erre nyújtanak megoldást a Nyugat-Európában egyre szaporodó repair-café-k. Ezek olyan önkéntesek által szerevezett alkalmak, amikor egy helyen összehoznak több szakit, akik ingyen megjavítják az odavitt dolgokat.

A kávézóvá avanzsált javítóműhely, vagy javítóműhellyé alakuló kávézók nem állandóan működnek, hanem alkalmanként – havonta, kéthavonta – hirdetik meg a szervezők. A helyszínt és a javításhoz szükséges anyagokat többnyire adományokból, támogatásból biztosítják. 

Egy-egy ilyen alkalommal egy teremben összejön varrónő, cipész, rádiószerelő, kenyérpirító szaki, bicikliszerelő, és persze érkeznek a „panaszosok” is, ki-ki a maga cókmókjával, amibe új életet szeretne lehelni. Egy-egy ilyen félnapos eseményen akár 60-70 ember is megfordul.

Egy kis szerencsével a termékek nagy része működőképesen, megjavítva térhet haza a boldog tulajdonosával, és azzal a megnyugtató tudattal, hogy elkerülte a kukát – legalábbis egy ideig. 

Ezeknek az összejöveteleknek nem utolsó sorban közösségteremtő célja is van. Összehozza a környékbelieket, egy kávézás, csevegés erejéig. Ezen felül számos idős vagy munkanélküli szakembernek, pedig lehetőséget nyújt, hogy hasznosítsa a tudását, segítsen másokat.

Repair Cafe képekben

A hollandiai Repair Cafe Foundation segítséget nyújt azoknak, akik a saját környezetükben szeretnének ilyen kezdeményezést elindítani, illetve a honlapján több működő javítóműhely is megtekinthető. 

Ismersz hasonló magyarországi kezdeményezést? Írd meg nekünk a szerk@tudatosvasarlo.hu címre.

 

A cikk a Grundtvig „Egész életen át tartó tanulás” program keretében valósult meg. 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás