Avasson be a részletekbe! Pontosan mit vásárolt, és mit nem?

A szabály nagyon egyszerű volt: csak ételt, gyógyszert és benzint vehettem. Mivel dolgoztam, autóba kellett ülnöm, és fizetnem kellett a ház fenntartási költségeit is. Sok egyéb mellett nem vettem ruhákat, cipőket, könyveket, újságokat, magazinokat, számítógépeket, telefont vagy más elektronikai eszközt. Ha elromlott például az órám vagy a cipőm, megjavíttattam. A ruháimat magam stoppoltam.

Miért döntött úgy, hogy belevág ebbe? Azelőtt is tudatos vásárló volt?

Mindig is próbáltam etikus fogyasztó lenni. Amikor tehetem, méltányos kereskedelemi (fair trade) termékeket vásárolok, és amennyire lehet, próbálom elkerülni a szupermarketeket – de erre soha nem próbáltam másokat rávenni.

Fiatalként keményvonalasnak számítottam: mindenki, aki vett valami újat, önző, burzsoá kertvárosi nyárspolgár volt a szememben, aki a nagy, embertelen kapitalista gépezetet támogatja. Alapvetően még mindig így gondolom, de már nem szeretnék másokat leckéztetni. Sokfélék vagyunk, sokféle igénnyel, nem szabad általánosítani. Könnyű úgy tenni, mintha azon fáradoznánk, hogy jobbítsunk a társadalmon – majd kritizálni azokat, akik ezt nem teszik.

Rendszeresen vásárolok charity shopokban (magyarul: adományboltok, azaz civilszervezetek által működtetett, új és használt termékeket is áruló üzletek, amelyek a bevétel nagy részét valamilyen jótékony célra fordítják – a szerk.). Nagy-Britanniában ezek nagyon népszerűek, mert az emberek sokkal több ruhát vesznek, mint amennyire szükségük van. Aki itt leadja a feleslegessé vált holmiját, két legyet üt egy csapásra: lesz hely a szekrényében, és valami fontos célt támogat.

Világéletemben lusta és igénytelen vásárló voltam: maga a tevékenység soha nem is okozott örömet. Akkor döntöttem úgy, hogy kipróbálok egy évet vásárlás nélkül, amikor a nyugati fogyasztói társadalmat olyan betegségnek kezdtem látni, amelynek én is része, oka vagyok. Ki akartam ebből törni, hogy megnézzem, mi történik. 

Többen kritizálták is. Hogyan reagált például a családja?

Főleg olyanok bíráltak, akik azt hitték, hogy az egész nem őszinte, hanem csak divat, pózolás. Először a saját családom sem támogatott, a gyerekek nem értették a dolgot, a feleségem pedig azt hitte, hogy ez csak egy újabb őrültség a fárasztó ötleteim sorában. Később elfogadták, és egy kicsit ők is változtattak a szokásaikon.

Mi hiányzott a legjobban? Mit volt a legnehezebb elkerülni?

Őszintén szólva ez az egy év egyáltalán nem volt nehéz. Észrevettem, hogy mennyit költöttem addig számítógépekre és a hozzá való kütyükre. Azelőtt ha megláttam egy hirdetést egy számítógépes újdonságról, egyből elgondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e. Néhány hónap után viszont ezek a reklámok már fel sem tűntek. A kirakatokat sem nézegettem, ennyivel is könnyebb lett az élet. Sok nővel beszéltem viszont, akik azt mondták, hogy nekik ez lenne a legnehezebb, mert megnyugtatja és szórakoztatja őket.

És mi az, amit egyáltalán nem hiányolt?

Az újságvásárlást. Megfigyeltem, hogy az emberek annyit hagynak szét kávézókban, vonaton vagy a buszon, hogy egyáltalán nem kell venni ahhoz, hogy olvashassak.

A legnagyobb segítség mi volt?

Amikor fiatal voltam, népszerű volt a divat- és fogyasztóitársadalom-ellenes mozgalom, így még akkor megtanultam ruhákat készíteni. Jól varrok, sőt cipőt is tudok csinálni magamnak. Ezek mind-mind visszajöttek, és hasznosak voltak.

Milyen érzés volt tizenkét hónap után az első vásárlás?

Emlékszem, hogy aznap, amikor letelt az év, megálltam egy southamptoni nagyáruháznál, és vettem zoknikat, alsónadrágokat, pólókat. De itt aztán abba is hagytam, másra nem volt szükségem.

Változtatott valamit a gondolkodásán ez az időszak? Mit tud hasznosítani a tapasztalatokból?

Én is profitáltam ebből, de hosszú távon a gyerekeim is sokat tanultak. Megváltozott a véleményük a pénzköltésről és a vásárlásról. Már nem kérnek állandóan új dolgokat, nagyon visszafogottak lettek.

Egy interjúban azt mondta, bojkottálja a Coca-Colát és a gyorséttermeket. Mi a véleménye a gyorsan elhasználódó ruhákat kínáló, egyre népszerűbb divatláncokról?

Ezek az üzletek nagy problémát jelentenek. A legtöbb ember tudja, hogy az itt kapható termékeket készítő emberek mennyire keveset keresnek. Mégis, ha meglátnak egy irreálisan olcsó tízdarabos zoknicsomagot, megveszik. A ruhák és az étel viszonylag olcsó mostanság – ezért sokat és sokan pocsékolunk. Ez hosszabb távon nem maradhat így, de attól tartok, az emberek nehezen fognak alkalmazkodni a változásokhoz.

Nagyon aktív az interneten. A különböző közösségi oldalak Ön szerint jól használhatóak szemléletformálásra?

Elképzelhető, de természetesen az internet közönsége is nagyon sokféle, ezerfelé figyel, és nem hiszem, hogy így nagyon széles réteget tudnánk elérni. Azok, akik a Twitteren követték a dolgaimat, nagyjából úgy gondolkoznak, ahogy én. De azért ezek izgalmas eszközök, én élvezem, hogy a világ bármely pontjáról kapcsolatot tudok teremteni emberekkel. A nyelv egyelőre akadály, de a technika ezt is megoldhatja majd.

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 17. számában.