fbpx

| Burián Dóra -Szántó Szilvia

A legkeresettebb biotermékek kínálatáról

Az ismert káros környezeti tényezők mellett az olyan társadalmi jelenségek, mint a felgyorsult életritmus is nyomós indoka a biotermékek fogyasztásának.

Érdekes, hogy a bioboltokban
legnagyobb keresletnek örvendő áruk az alapvető élelmiszerek, főként a pékáruk.
A vásárlók hite meginogni látszik – a hajdanán búzájáról és kenyeréről híres
Magyarországon – az egyre rosszabb minőségű és kisebb tápértékű kenyérben,
péksüteményben, kizsigerelt malomipari termékekben.

A szerzők 2003
őszén négy budapesti, három-három nagyvárosi és vidéki biobolt kínálatát mérték
fel. A kereskedésekben az úgynevezett speciális termékcsoport – pékáruk,
ivólevek, gabonatermékek – vezeti az eladásokat. A biotermékek keresletének
szerkezete évek óta szinte változatlan, bár az üzletekben, és a gazdaságokban is
egyre növekszik a hazai alapanyagok szerepe.

Leggyakrabban
előforduló termékek a gabonafélék, kenyér és pékáru és az ivólevek, melyek
forgalma 92 százalék körüli. Ezeket követik a dzsemek, lekvárok, egyéb
édesítőszerek 86 százalékos gyakorisággal, majd a gyógynövények 78 és a méz 70
százalékkal. E termékek esetében két-három százalékos növekedés tapasztalható.

Jelentős még a
sűrítmények, mint például a paradicsom, a természetes édesítőszerként használt
körtelé 68 százalékos előfordulási aránya. Ettől már jelentősen elmarad a
tejfélék és tejtermékek 52 százaléknyi kínálata, melyek esetében azonban tíz
százalékos növekedés konstatálható az elmúlt évhez képest Ez jelentős növekedés
egy év alatt, amely azt mutatja, hogy nő a tejtermékek iránti kereslet és a
feldolgozás aránya.

A friss zöldségek
42, a konzervek és befőttek egyaránt 38 százalékkal szerepelnek a listában. Majd
a hazai ízvilág jellegzetes termékei a kolbász, a tojás és a bor 26 százalékos
aránnyal szerepelnek. Itt megfigyelhetjük, hogy a bor kínálata jelentősen
csökkent, ami a kereskedők szerint a kereslet csökkenésének tudható
be.

Előfordulás
szempontjából utolsók az állati termékek, zsír, tepertő és szalonna 14, és végül
a hús 10 százalékos gyakorisággal. Ez utóbbi is növekvő tendenciát
mutat.

A termékek
előfordulásának vizsgálatából kiderült, hogy gabonafélék, kenyér és ivólevek
majdnem minden bioboltban kaphatók. A gyógynövények és a méz is szinte mindenütt
előfordul, de feltűnő, hogy gyümölcs alig néhány helyen kapható, és az állati
eredetű termékeket is nagyon kevés helyen lehet megvásárolni.

Az egyéb
termékek között említést érdemel még a húspótló, tészták, gabonakolbász,
csokoládé, ecet, margarin és az olaj.

Nem új jelenség,
de egyre szélesebb körben kedvelt az ebéd házhozszállítási szolgáltatás, ahol
többféle, például vegetáriánus vagy biomenüből választhatunk. A kisebb bioboltok
esetében megfigyelhető, hogy az eddig főleg csomagolt áruból álló kínálat friss
termékekkel bővül.

A budapesti
Múzeum körúton található Bio ABC például friss pékáru pulttal bővítette üzletét,
ahol sós és édes süteményeket, pitéket, pogácsákat kínálnak a betérőnek. Az
üzlet szomszédságában kialakított lé-bárban frissen préselt gyümölcs- és
zöldségleveket, szendvicseket árusítanak.

Hamarosan
ezen a piacon is megindul a verseny. A hipermarketek is bekapcsolódnak a
biotermékek kereskedelmébe, a kisebb üzleteknek ezért a Bio ABC-hez hasonló
innovatív ötletekre, döntéshozatalra lehet szüksége a piacon maradás
érdekében.

Az egyes termékcsoportok
előfordulási gyakorisága a vizsgált boltokban (%) 2003
őszén

Termékcsoport

(%)

gabonafélék

91

kenyér,
pékáru

91

ivólevek

91

dzsem,
lekvár

86

gyógynövények

78

méz

70

sűrítmények

68

tej,
tejtermékek

52

friss
zöldség

42

konzerv,
befőtt

38

bor

27

kolbász

26

tojás

26

állati
termékek

12

zsír,
tepertő

14

hús

10

A szerzőkről

Burián Dóra a Budapesti Gazdasági
Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, nemzetközi marketing szakirányon
végzett 2003-ban.

Szántó
Szilvia
a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar,
Nemzetközi Marketing Tanszék adjunktusa,
tanszékvezető-helyettes.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás