A tökkel ma már főleg csak a tányérunkon találkozunk. Ha jól tudom, nem volt ez mindig így.

A tök egykor pótolhatatlan része volt tárgykultúránknak. Nem is olyan rég a lopótök még mindennapos használati tárgy volt a borászatban, azt viszont kevesen tudják, hogy kiszáradt lopótökből készültek a régi karúszók is. Tökhéjból készültek tároló- és ivóedények, ilyeneket Afrikában a mai napig használnak. A kabaktök héját a földeken dolgozó emberek nálunk kifúrták, kipucolták és a talajba elásva kisebb adag víz, tej hidegen tartására használták. Ezeket felváltotta a könnyebben tisztítható és tartósabb műanyag és üveg. A természetes formák, színek, anyagok kedvelőinek mára a tökhéj madáretetők, virágtartók töklámpások maradtak. És persze ott a dísztök.

Mit tegyek, ha kedvem támad ültetni egy-két fajtát a kertbe?

A tök meleg- és fényigényes, és a sok vizet szereti. Az ültetéssel várjuk meg a május elejét, amikor már biztosan nem fagy. Jó ötlet ekkorra egy 2-3 hetes előnevelt palántával készülni, hogy megnyújtsuk a tenyészidőszakot. Robusztus növény a dísztök is, de főleg a lopó- és a kabaktök, súlyos, lecsüngő terméssel. Ugyanakkor szeretnek kapaszkodni, ezért gondoskodjunk erős támaszról, ami lehet egy kerítés vagy akár egy kiszáradt fa. Én melegházban termesztek, és tavaly kénytelen voltam leszedni a fóliát, mert az ágyás dzsungellé nőtte ki magát. Fontos, hogy minél többet érje a nap, és rendszeresen locsoljunk. A tápanyagban dús talajt nagyon szereti, egy jó tájolású komposztdomb ideális termőhely lehet, tetejébe a hatalmas töklevelek leárnyékolják, nedvesen tartják a halmot. Az én komposztomra teljesen véletlenül került pár mag, és meg sem lehet közelíteni az őserdőtől.

Mihez kezdjünk a terméssel?

A kabak- és lopótökök tenyészideje hosszabb, mint ameddig nálunk jó idő van, ezért nem tudnak a száron kiszáradni. Az első őszi fagyok beköszöntével szedjük le és szellős, meleg helyre tegyük – például a padláson kilógathatjuk – a termést. Miután zörgősre száradt, le kell dörzsölni a héjról a külső, penészes bőrréteget, attól lesz olyan szép, fényes barna a felülete – én ezt mosószeres vízzel, erős szivaccsal csinálom. Az így elkészített héjat akár évekig is használhatjuk etetőnek, virágtartónak, akár felváltva is. Virágtartó készítésénél lakkozni szerintem fölösleges, mert nem tud szellőzni a belülről úgyis nedvesedő anyag.  A dísztököt is legkésőbb a fagyok előtt szüreteljük, de egy-egy szép darabot nyilván akkor szedünk le, amikor úgy gondoljuk, hogy már dísze lehet a lakásnak. Ezeket is száraz, szellős helyen, mondjuk, kosárban tartsuk, a nagyobb darabokat pedig hetente forgassuk. A dísztök színe a tűző napon kifakul, ezzel számoljunk, ha például az ablak alatti ebédlőasztalra szánjuk. Idővel persze mindenhol kifakul. Létezik egy patikaszer, amellyel tartósabbá tehetjük, de egy ilyen évről évre gyűjthető termés esetében ennek nem sok értelmét látom. Tárolóedényt a széles, lapos aljú kabaktökből készíthetünk. Folyadéktartót az egész testet fölülről megfúrva csinálhatunk (ez parafa dugóval zárható), gyümölcsöstál pedig az alsó, öblös fél levágásával kerekedik.

A gazdaság, amelyet működtetsz, valóban egy tökdzsungel, rengeteg gyönyörű terméssel. Miért vágtál bele annak idején a dísztöküzletbe?

Már az édesapám is korai zöldségfélék melegházas termesztésével foglalkozott, itt Nyáregyházán. Amikor pályaválasztásra került a sor, egy bácsi rángatott bele a kertészkedésbe, aki kijelentette, hogy menjek, tanuljak, majd én leszek a csapatban a „mérnök” – ők ezt nem iskolában tanulták. A kertészeti szakközépiskola után a kecskeméti főiskolán szőlő- és gyümölcstermesztés szakon végeztem, pályafutásom a dánszentmiklósi Micsurin Mgtsz-ben indult. A rendszerváltás után egy kft. főkertészeként lassan arra jutottam, hogy inkább a szülői házban azóta is működő fóliás termesztést folytatom – ezzel tulajdonképpen az eredeti terveim váltak valóra. Később már három nagy sátorban termeltem, mégis azt kezdtem érezni, hogy túl kicsi vagyok a nagy beszállítótömörülésekhez képest. Ezért lassan áttértem a virágra, amiből nagyobb mennyiséget csak piacon tudtam eladni. Ott vettem észre, hogy a virágboltosok keresik a dísztököt. Eleinte a két fiam kapott egy pici területet, és ők próbálkoztak vele, majd amikor ez sikeres lett, a következő években egyre nagyobb arányban ültettünk dísztököt a virág helyére. Úgy tűnik, bevált. Én egy kis kertész vagyok, és próbálok olyasmit csinálni, amiből nem kell sok, nem is termesztik sokan, de azért megveszik, akár ide is jönnek érte, és engem is érdekel. Így jött a lopótök is. Valamelyik vásáron találkoztam egy ún. pirogravorral (fába, bőrbe égetéssel dolgozó iparművész – a szerk.), aki arra biztatott, hogy termesszek neki, ő dísztárgyakat készít belőle, iskolákban, kézműves-foglalkozásokon használja majd.  A vártnál jóval nagyobb lett a termés, és a mester sem vitt annyit, amennyit eredetileg szeretett volna. Szépen kiszáradtak, itt vannak a padláson, lassan viszik őket piacról is, innen is. A nagyobbakba virágot ültettem, az is sokaknak tetszett, vették. Nem igazán termesztik ezt a növényt kertészetekben. Amikor a Mezőgazdasági Múzeum lopótökfesztivált tartott, fölhívtam őket. Nagyon megörültek, hogy lesz valaki a termelői oldalról is, hiszen az eredeti program főleg a történeti és kulturális elemekre koncentrált.

Mennyire jellemző, hogy valaki becsönget virágért vagy tökért?

Mindig is arra törekedtem, hogy a bevétel jelentős részét ez tegye ki. Persze távolról sem vidám, amikor vasárnap, ebédidőben becsöngetnek, de hát ez benne van a pakliban. A vevőkör az évek során folyamatosan bővült, nekik sem mindegy, hogy tíz vagy ötezer muskátliból választhatnak. Igyekszem a portéka mellé hasznos tanácsokat is adni. Ha valaki messzebbről érkezik, tervezzen bele egy kirándulást is, hiszen itt van pár kilométerre a csévharaszti ősborókás, az ócsai égerláp, tavasszal pedig az albertirsai tarkasáfrány-termőhelyet érdemes felkeresni.

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 17. számában.